Esetek
Reichl György története
Péntek este Tamara kislányom hasfájásra panaszkodott. Picit
megmasszíroztam, feltöltöttem szeretettel majd lefeküdtünk.
Ő viszont sajnos rövid idő múlva futott ki, mert hánynia kellett. Ettől
megkönnyebbült és ismét lefeküdtünk. Én közben gyorsan megmértem őt a MD
komputerrel.
Ilyenkor általában valamilyen vírusra gondolunk, vagy romlott ételben
keressük a bűnöst. De semmi ilyesmit nem mutatott a mérés. Jelezte
viszont, hogy "entitás lehetséges", amit ebben az esetben az 1015-ös kék
csepp közömbösít. Éjjel még többször megismétlődőtt a hányás, egy korty
víz sem maradt meg benne. A hányingertől és a kellemetlen régi
emlékektől már nem is mert lefeküdni. Én is láttam, hogy ez már nem
tréfa. Régen - amíg nem ismertük ezt a csodát - kétszer is kórházban
kötöttünk ki hasonló problémával, rota vírus gyanúval...
Hajnal 3 körül ismét átnéztem a házban található cseppeket és találtam
1015-öst! Öntöttem néhány cseppet Tamara szájába. Ebben a pillanatban
mint amikor egy játékrobotból
kiveszik az elemet, úgy tette le a fejét és mintha semmi sem történt
volna, aludt délelőtt 10-ig! Ezután evett-ivott, teljesen eltűnt a
probléma! Reggeli után pedig elindultunk az Energia Gyógyító Központba,
Pintér Mirkóhoz, hogy átengedje a szellemet a másvilágra.
Most két nappal később is teljesen egészséges a kislány! Köszönöm szépen
az égieknek és Kovács Magyar Andrásnak ezt a csodás találmányt, a Mártix
Drops komputert!
Reichl György