Esetek
Kómából tért vissza a gyermek
Kómából tért vissza a gyermek
Az egyik vidéki kisvárosban a segítségünket kérték egy 2,5 éves kisfiú reménytelennek látszó esetében.
A gyermek már egy hónapja kómás állapotban feküdt a kórházban. Az orvosok lemondtak róla, nem láttak a mai orvosi ismeretek mellett több lehetőséget a számára. Pozitívum, hogy nem zárkóztak el semmilyen más módszertől az esetében.
Amikor a gyermek éterikus testeit megvizsgáltam a szülők kérésére, orvosi nyelven egy árnyék személyiséget egy entitást észleltem (egy hozzá kötődő szellemet). Elmondtam, ez a jelenség a gyermek kómás állapotának, változatlanságának jelentős oka lehet. Kértem, hogy gyertyát gyújthassak a szellem túlvilágra történő átsegítéséhez. A nővér azt mondta, veszélyes lenne megcsinálni, ugyanis a tűzjelző olyan éles, hogy még vasaláskor is bejelez - és elfutott. Pár perc múlva meglepetésünkre, egy kis létrával, papírral és ragasztószalaggal tért vissza. Kérte a gyermek édesapját, másszon föl a létrára, és ragassza le a tűzjelzőt arra a kis időre, amíg gyertyát gyújtunk.
A kisfiú öntudatlan állapotában, szinte egyfolytában dobálta magát az ágyán a találkozásunk napjáig. Amikor gyertyát gyújtottunk és a szellemet elengedtük, megnyugodott és elaludt. Ezt követően, megkapta a Matrix Drops komputer által javasolt Matrix Drops cseppeket. Egy néhány órás alvást követően, megtörtént a remélt csoda. A gyermek visszatért a kómás állapotából ebbe a világba. Ma már eszik, beszél a fiúcska.
Az orvosok csodálkoznak és maguk sem értik mi történhetett, de a családdal együtt örülnek. A biztonság érdekében, felküldték egy budapesti kórházba a kicsit, ugyan semmilyen betegséget nem találnak nála. Kérték, mielőtt hazaengednék a gyermeket Budapesten is vizsgálják meg, mert ami vele történt szinte felfoghatatlan.
Visszagondolva az eseményekre, nagymértékben köszönhető a nővérke leleményességének, hogy a Matrix Drops Protokoll páratlanul hatásos módszere ilyen nehéz, és szigorú körülmények között is megvalósítható volt.