Esetek
Újjászületés a Matrix Drops Protokollnak köszönhetően
Újjászülettem a Matrix Drops Protokollnak köszönhetően
Egy kedves barátom osztotta meg velem gondolatait a minap. Élményét a Matrix Drops Cseppekkel olyan érzékelhetővé tette, hogy megosztásra érdemesnek tartottam.Elmondta nekem, hogy régóta próbálja már az élet természetét megérteni, és értelmezni mind mások, mind a maga viselkedését. Most látja csak igazán, hogy mennyire rossz szemszögből méregette a valóságot, és mennyire reménytelen is volt minden próbálkozása.Először is minden viselkedési formájával azonosította magát. Bármit tett, mindig úgy gondolta, hogy ha nem tudja azt 100%-ig megindokolni, a saját létezésének jogát vonják majd kétségbe. Lehet, hogy ez csak az ő torz hozzáállása volt mindeddig - mondta -, de így volt.A Matrix Drops rendszere egyszerre felemelte őt ebből a pozícióból. A viselkedése nem önmaga volt többé. Hanem egy stáció egy rendszerben. Hogy lehet az, hogy az ember ennyire másképp lásson valamit csak amiatt, mert egy rendszerbe foglalták? - kérdezte. Elképesztő - tette hozzá.Remek hasonlatot hozott elő: Azt mondta, korábban úgy élte az életét, mint egy étel a tányéron. Mondjuk zöld volt és gömbölyű, és akkor mindenki almának nevezte, és ő igyekezett arra büszke lenni, vagy később málna volt, vagy körte. A lényeg azonban az volt, hogy tudta: étel, és ügyesnek kell lennie, ha nem akarja, hogy megegyék.Elmondta, korábban járt “szakembereknél” és tanulmányozta a különböző vallásokat, bölcsességeket. Most látja igazán világosan, hogy a legtöbb irányzat igyekezett a saját létformáját igazolni, míg másokat lejáratni, sőt létezésüket is kétségbe vonni. Azokat pedig akik ”mások” voltak kiközösítették. Így szinte egyik baráti kapcsolatát sem tudta megtartani, mert folyamatosan kereste “az igazságot”.Most, a Matrix Drops cseppekkel, valamint a rendszer megértésével másképpen éli meg az életét. Olyan, mintha a kés és a villa az ő kezében lenne. És megismerve az ízeket, maga választhat, mit eszik éppen. Nem azt keresi már, aki majd mellé áll, és egyetért vele. Egyszerre megértette, hogy mindenki éppen a maga stációjában van, és megelőlegezi, hogy az illető holnapra talán már életének egy új szakaszába lép.A legmegdöbbentőbb számára talán az, hogy életének megelőző időszaka szinte reménytelen volt. Senki sem gondolta körülötte, és ő maga sem, hogy megtalálhatja, megfoghatja a lényeget. Minden hitkérdésnek tűnt, és végtelen küzdelemnek. Most teljesen világosan látja, minden képessége megadatott, hogy uralja életét. Nincs szüksége végtelen intelligenciára, földön túli bölcsességre (a szó elvont értelmében), vagy irányításra. Egy hétköznapi teremtmény elméje megfelelő ahhoz, hogy megértse a valóság rendszerének neki szóló szeletét és döntsön, aszerint, amit akar.
Mérnök az illető, ezért a következő hasonlatot hozta fel: amikor a tányéron voltam, minden más a horizonton volt. Az is, ami egy karnyújtásnyira volt, de az is, ami kilométernyi távolságra. De most, hogy fentről nézek le, mindent világosan látok. Kényelmes kéznyújtásnyira. Én hiszek a hasonlatokban - mondta - és meg vagyok róla győződve, hogy a valóságnak ez a természete (horizont és felülnézet viszonya) pontosan az emberiség mostani feltétlenül szükséges gondolatváltását tükrözi egy más szinten.
Mégsem a hatalom elnyerésének élem mindezt meg. Sokkal inkább szabadságnak. Engem a Matrix Drops Protokoll rendszere ébresztett rá erre a valóságra, amely felépítése a régi gondolkodásomra alapozott.
Mivel folyamatosan rendszerekben gondolkodunk minden nap, nagyon könnyű volt számomra ebben a rendszerben is eligazodni. Igen ám, de amint elkezdtem eszerint élni, egy olyan alapvető változás ment végbe a gondolkodásomban, ami példa nélküli volt egész életemben. Ma úgy érzem, mintha minden gyötrő küzdelmemre választ kaptam volna. Nem az erőfeszítés hiányzott. A probléma valójában az volt, hogy nem a megfelelő rendszerben gondolkodtam.Mit mondhatnék? A hála vagy köszönet nem az a szint, amit ilyenkor az ember érez. Mit mondhatnék valakinek, aki az egész életét tette fel arra, hogy én magam, akit nem is ismer, szabaddá válhassak, újjászülethessek. Jézus azt mondja, szülessünk újjá minden nap. Én igyekeztem eddig is. De most talán egyszer meggyőződéssel vallhatom: legalább egy nap ez sikerült. Az Isten áldja meg azokat, akik ezért a rendszerért élnek. Adjon nekik erőt minden pillanat, amelyben valaki a világon jobb életet élhet az ő küzdelmük nyomán.
Flóri Gabriella - építészmérnök
Egy csodás változás.
Pszichológia csodája a Matrix Drops
Egy fiatal lány figyelmét hívtam fel korábban a Matrix Drops cseppekre, és a teljes Matrix Drops Protokoll rendszerre.
Mint minden fiatalnak, neki is elsősorban a kapcsolataival, és a jövőjének alakításával voltak küzdelmei.
Egyetemre jár, és folyamatosan beiratkozik más képzésekre is, hogy újabb tudást szerezzen. Úgy gondolom, hogy mindez biztonságot ad neki. Alapvetően a törekvésben, és a képzésekről kiállított bizonyítványoknak a társadalom által elfogadott feltétel nélküli tiszteletében látja jövője zálogát. Legalábbis így volt eddig.
Ugyanis legutóbbi találkozásunknál egy teljesen kicserélt emberrel találkoztam.
Korábban egy nagyon visszafogott, önmagán erősen uralkodó, szinte szorongónak mondható fiatal volt. Az ember úgy érezte, nagyon fél attól, hogy azok, akiktől a jövője függ, elutasítják valamiért, amit nem tud teljesíteni. Szinte önmaga ellensége volt. Folyamatosan többet várt el magától, mint amit természetes jóérzéssel teljesíteni tudott. Az az érzés uralkodott rajta, hogy környezetét csak az elégíti ki, ha teljesen feláldozza magát.
Aznap, mikor megjelent, gondtalannak látszott. Beszélgettünk, és azok alapján, amiket mondott, nyilvánvaló volt, hogy a problémái nem tűntek el. Mégis, mintha teljes egésszé vált volna. Teljessé önmagában.
Később el is mondta, hogy alakultak utóbbi napjai. A dolgokhoz való hozzáállása gyökeresen megváltozott. Így írta le ezt a változást a saját szavaival:
Van egy számomra nagyon fontos ügy - mondta -, amely anyagi áldozatokkal járna. Párommal már vitatkoztunk korábban róla, és így történt a napokban is. De az én reakcióm a történtekre egészen más volt, mint eddig. Régen párom ellenkezése úgy hatott rám, mintha egy felettes lény ítéletet mondott volna ki felettem. Mintha egy szikláról akarnának lelökni. A legutóbbi alkalommal azonban ez az érzés egyáltalán nem is jelent meg. Olyan ez, mintha egy kellemetlen rokon ült volna a fejemen korábban, de mára már elutazott volna. Elment, és nekem többé nincs dolgom vele. Párom tőlem eltérő véleményét most először éppen úgy láttam, ahogy az a valóságban van: egyszerűen ő csak másképp látja a dolgokat. Nem akarja, hogy én változzak, nem akar rajtam uralkodni, csak elmondja, hogy mivel ez az ő életét is érinti, hogyan szeretné, ha alakulna.
A Matrix Drops Computer téveszmének jelölte meg azon tulajdonságaimat, amelyektõl régóta szenvedtem. Mióta megértettem azt a rendszert, amiben a Matrix Drops keszitmenyek működnek, olyan, mintha elpukkant volna körülöttem egy buborék. Ez a buborék olyan, mintha a foglya lettem volna. Az életem abból állt, hogy próbáltam ennek a buboréknak a sértetlenségét biztosítani. A világ ebből állt számomra. A buborék és az azon túl lévő fenyegetettség. Pedig nem is tartottam magam önzőnek. Nem úgy éltem meg ezt, mintha csak magammal foglalkoztam volna. A buborék védelme olyan fontos volt, mint az életem védelme. Nem nevezzük önzőnek azt, aki az életéért küzd. Mégis, számomra csak ez létezett, de egy olyan világban, amely valójában nem volt fenyegető. Ezért ez mégis önzésnek tűnt.
Nem érdekes ez? - kérdezte.
Én fenyegetettnek éreztem magam minden percben, a környezetem pedig egy merev, önző, folyamatosan támadó személynek tartott. Elképesztő…
Mostanra minden megváltozott. A buborék elpukkant, az erők kiegyenlítődtek, és én szabaddá váltam egy szabad világban. A történések éppen csak annyit jelentenek, mint amik valójában, az emberek éppen csak annyit mondanak, mint amennyit akarnak, és én végre nyugodtan alszom. A többi ember gondolata ott marad a fejében, és nem próbálom meg kitalálni őket, és rágódni rajtuk. Minden visszajut oda, ahova tartozik.
Én ebben az életemben nem tapasztaltam még meg ilyet. Új életem van. És békességem.
Láttam egy filmet korábban, amelyben egy varázsló a tárgyakat felemelte maga körül anélkül, hogy hozzájuk ért volna, és nagyon erős összpontosítással fenntartotta őket a levegőben lebegve.
Én most így visszagondolva úgy látom, mintha én épp ezt csináltam volna minden nap 24 órájában. Mindennel kapcsolatban úgy éreztem, hogy az én extra energiámat kell befektetnem ahhoz, hogy az éppen úgy legyen, ahogy nem tartom veszélyesnek. Ez minden energiámat elvitte, ami volt. Reggel-este ugyanolyan fáradt és kimerült voltam. A mostani állapotom egészen más. Mintha a tárgyak visszakerültek volna a földre, ahova valók, és én minden erőfeszítés nélkül tudnám őket szemlélni, elgondolkodva azon, hogy vajon kellenek-e még, vagy hogy ott vannak-e, ahol én éppen jónak tartom… Minden erőfeszítés nélkül.
Ezt el akartam mondani, mert úgy gondolom, hogy sokan lehetnek így. Nem akarom a titkát kutatni, hogy miért. Mert nem annak megértésében rejlett a megoldás. Olyan jó, hogy nem a fertőben kell turkálnom, hogy kimásszak belőle. A mai pszichológiai módszerek többnyire abból állnak. Azt mondják, meg kell érteni, hogy milyenek vagyunk és miért, és akkor tovább léphetünk. Hát én azt gondolom, ez nem segít. És ők is tudják ezt. Nem is ígérik, hogy a jelenség, amitől szenvedünk elmúlik. Csak - mondják - meg tudunk tanulni élni vele.
A Matrix Drops cseppek rendszere olyan, mint amikor lemossák rólunk a szennyet, amiben fuldokoltunk. Minden más, mai szavakkal pszichológiai módszernek nevezett eljárás, azt mondja, hogy éljünk szennyesen, de legyünk vele tisztában, hogy azok vagyunk, és viselkedjünk ennek megfelelően. Hát ez jó, túlélésnek, addig, amíg nincs más. De kérdem én: ki az, aki nem állna zuhany alá, ha megtehetné? Hogy aztán megtisztulva jól kialudja magát, és mehessen dolgára...
Flóri Gabriella - építészmérnök
Történet egy csodálatos változásról:
Egy házaspár hölgytagja már pár hónapja alkalmazza a cseppeket, de a férje szkeptikus volt. Egy mindennapi vita során a hölgy sokkal indulatosabban tört ki, mint indokolt lett volna, és képtelen volt kezelni az indulatait. Kétségbeesett, sírt, pedig a vita alaptémája ezt egyáltalán nem indokolta volna. Ez nem először történt meg vele.
Mivel tudta, hogy a Matrix Drops Computer az éppen aktuális problémákat méri, és a cseppeket azok megoldására javasolja, azonnal, még a vita hevében, elment a Tábornok utcába, hogy megmérjék. A gép jelezte is a problémát, olyan döbbenetes pontossággal, hogy el sem akarta hinni. Az érzéseit tökéletesen fogalmazta meg. Meg is vette a megnevezett cseppeket, amelyeket azonnal el is kezdett szedni. Utána munkába ment, majd este hazaérve lefeküdt, és reggelig aludt.
Másnap reggel teljesen kipihenve kelt, és úgy érezte, mintha kicserélték volna. Húsz éves korától kezdve járt a legkülönbözőbb helyekre, hogy lelki eredetű problémáit valahogy karbantartsa. Már nem is emlékezett arra, hogy milyen érzés nyugodtan felkelni reggel. Mindig volt egy alap görcs a hasi tájékán, amelyet már megszokott. De ezen a napon ez eltűnt. Mintha sosem lett volna. Az izmai teljes nyugalomban voltak. Azt mondta, olyan volt ez a változás, mintha eddig egy nagy zsák föld lett volna a hasában, amelyet eltávolítottak belőle, majd a helyét átmosták és megszárították volna. Olyan érzése volt, mint mikor a TV-ben a hajsampon reklámokat nézte, ahogy a tiszta, könnyű hajat fújja a szellő.
Férje azonnal megérezte a változást, és meg is jegyezte. Mivel ilyen pozitívan reagált, a hölgy el is mondta neki, hogy az előző nap elment, és megmérette magát, mert tudta, hogy segíteni fog. Mindig változni akart, és tudta, hogy eljött a lehetőség. A férje megint kételkedve hallgatta. A hölgy erre elmondta, hogy a gép által megnevezett probléma mennyire leírta az érzéseit. A férje arra kérte, mondja el, mit írt ki a gép. Mikor végighallgatta, nem akarta elhinni. A leírás ugyanis nemcsak a hölgy belső érzéseit jellemezte, hanem azt is, ahogyan a hölgy problémáit a kívülállók érzékelték.
A férj teljesen hatása alá került az eseményeknek. Azt kérte, mondja el a felesége újra, hogyan is működik ez az eljárás. Végighallgatva egészen megváltozott a Matrix Drops cseppekkel kapcsolatos véleménye. Lenyűgözőnek találta, szinte lehetetlennek mindazt, ami történt.
A hölgy az óta a nap óta új életet él. A gép ugyanis megmutatta, hogy milyen eredetű az érzelmi kiszolgáltatottsága. Most már bármilyen vitába keveredik bárkivel, az egykori negatív élmény súlya nem nehezedik többé rá, hogy felborítson mindent maga körül.
A hölgy 45 éves. 25 éve sodródott kapcsolatok és munkahelyek között, teljes “túlélés üzemmódban”. Kovács-Magyar András Matrix Drops Computerének és a Matrix Drops cseppeknek köszönhetően újjászületett, más ember lett.