Gluténmentes – receptek

Gluténmentes ötletek újdonságok! Bartkó Ágnestől!

 

 

 

 

 

 Bartkó Ágnes gyűjteménye

     

Ismét egy hiánypótló recept.

 

 

 

 

Lángos – a legfinomabb

Hozzávalók:

 

  • 50 dkg Bake Free Kelt tészta lisztkeverék

  • 10 dkg Bake Free Házikenyér lisztkeverék

  • 1 teáskanál kókuszcukor / szőlőcukor

  • 2 teáskanál só

  • 1,5 csg foszfátmentes sütőpor (DM)

  • 1-2 krumpli megfőzve, áttörve (vagy 2-3 evőkanál burgonyapehely)

  • 250 g laktózmentes natúr joghurt (Aldi)

  • Kb. 7-8 dl víz – szükség szerint adagoljuk

          

   

A hozzávalókból egy jó állagú, a kenyérfélétől kicsit lágyabb tésztát gyúrok. Kellemes, selymes, nem ragadós az állaga. Enyhén lisztezett táblán jó átgyúrom. (Nagykun bio barna rizslisztet használok a gyúráshoz, nyújtáshoz.) 32 db-ra elosztom, majd egyenként sima gombócot formázok és nagyon minimális liszttel megszórva a táblát kinyújtom kb. fél cm vastagra. Sütőpapírt terítek az asztalra és erre rakom ki. Miután kinyújtottam mindet villával sűrűn megszurkálom, mivel ellenkező esetben gömbölyűre felpuffad a zsírban. Majd bő 180 fokos mangalica zsírban pirosra sütöm mindkét oldalát. Ehhez a mennyiséghez minimum 80 dkg zsírt melegítsünk, magasabb falú serpenyőbe. A tészta nem szívja meg magát zsírral. Miután megsültek, egyenként konyhai papírtörlőn felitatom a külsejéről a zsírt, és szétrakom hűlni tepsire, tányérra.

Kívül roppanós, belül rendkívül könnyű, puha, lukacsos, és jó ízű. Ennyi természetesen nem fogy el egyszerre, de a maradékot kihűlve hűtőzacskóban lefagyasztom. Szükség esetén néhány perc alatt felfrissíthető a sütőben, vagy minigrillben, és nincs tele a lakás zsírszaggal. Sok zsír megmarad, azt leszűröm üvegbe, főzéshez szoktam felhasználni.

 

Jó étvágyat kívánok!

 

 

   

 Finom, puha bucik

 

Hozzávalók: 

  • 50 dkg Bake Free kelt tészta lisztkeverék
  • 1 púpos evőkanál aranylenmagliszt
  • 1 csg porélesztő (Oetker), vagy 2,5 dkg friss élesztő -felfuttatva
  • 1-1 púpos teáskanál só, és kókuszcukor / vagy szőlőcukor
  • 100 g. natúr joghurt vagy tejföl-joghurt vegyesen
  • kb. 5 dl víz – meglangyosítva
  • 2 evőkanál vaj /kacsazsír – ízlés szerint – felolvasztva.
  • Megkenni: 1 tojás sárgája, 1 teáskanál vízzel elkeverve 

Elkészítése: 

A hozzávalókat összedolgoztam, jól átgyúrtam, ne legyen lágy a tészta. 10 db gombócot formáltam belőle, majd enyhén lisztezett táblán jól átgyúrtam, egyenként hosszúkás lappá nyújtottam, és szorosan feltekertem, kis bucikat formáltam. A hajtás alul legyen és így helyeztem sütőpapírral bélelt tepsibe. Ezután megkentem a tojással, ízlés szerint megszórhatjuk magvakkal. 50 fokra előmelegített sütőbe raktam, itt kb. 30 percig kelesztettem. Amikor már szépen megnőttek felvettem a hőfokot 200 fokra, a tepsi a sütőben maradt. Kb. 30-35 perc alatt megsültek, ezek a nagyon jó állagú, finom és puha szendvicshez is tökéletes bucik. Rácson hűtöm ki. Ezek a bucik másnap is finom puhák, de ami előreláthatólag nem fogy el, azt laposan kettévágva zacskóba szoktam lefagyasztani. Ha szükséges a kenyérpirítóban 1-2 perc alatt felfrissülnek. 

Jó étvágyat kívánok!

                                                                                  

 

 

Mákos kocka

 

  • 200 g Bake-Free kelt tészta liszt
  • 100 g Glutenno süteményliszt
  • 25 g mandulaliszt (1 ek)
  • 25 g kókuszliszt (1 ek)
  • 25 g aranylenmagliszt (1 ek)
  • 25 g tápióka keményítő (1 ek)
  • ½ ek csiamag megdarálva
  • 1 csg Bourbon vaníliás nádcukor (DM)
  • 1 csg foszfátmentes sütőpor (DM)
  • ½ mk só
  • 3 púpos ek szőlőcukor + 1-2 ek agávé szirup
  • 15 dkg vaj
  • 2 tojás sárgája
  • 2 púpos ek tejföl + kb. 1-1,5 dl víz 

Megkenni:1 tojás sárgája, pici víz keveréke 

Hozzávalók a máktöltelékhez: 

  • 250 g darált mák
  • 100 g mandulaliszt
  • 50 g Bake-Free piskóta, muffin lisztkeverék
  • 25 g kókuszliszt (1 ek)
  • 200 – 250 g szőlőcukor -ízlés szerint
  • 1-2 db bio citrom reszelt héja + 1 mk őrölt csillagánizs
  • Kb. 250-300 ml folyadék (rizs-mandula-kókuszital, vagy tejszín-víz 1:4 keveréke) 

Elkészítése: 

Először a tölteléket készítettem el. A száraz hozzávalókat összevegyítettem, és annyi folyadékkal kevertem el, hogy kellemes, közepesen lágy, kenhető állagú legyen. A folyadékot apránként adjuk hozzá! 

Ekkor bekapcsoltam a sütőt 200 fokra. Ezután a tészta száraz hozzávalóit egy tálban összekevertem. Elmorzsoltam benne a vajat. majd a tejföllel, és tojás sárgájával összedolgoztam, és annyi vízzel gyúrtam össze, hogy jól kezelhető állagú tészta legyen. Lisztezett táblán picit átgyúrtam, és két gombócot formáltam belőle. Az alsó lapot enyhén lisztezett sütőpapíron nyújtottam ki, rákentem a tölteléket. A felső lapot lisztezett táblán kinyújtottam. A nyújtófára feltekertem, és annak segítségével ráraktam a máktöltelék tetejére. A széleit elsimítottam, megszurkáltam, majd megkentem a tojás sárgájával. Az előmelegített sütőbe tettem, 1 perc után mérsékeltem a hőfokot 180 fokra, így sült kb. 25 percet. A sütési idő sütőfüggő. Egy nagy tepsi finom omlós mákos süti a végeredmény. Felszeletelve dobozban lefagyasztható.

 

Jó étvágyat kívánok!

 

 

Kókuszkocka

 

Hozzávalók a tésztához:

  • 310 g Bake Free Piskóta muffin liszt
  • 100 g Glutenno süteményliszt
  • 20 g (1 evőkanál) kókuszliszt
  • 150 g szőlőcukor
  • 1 csg sütőpor (DM)
  • késhegynyi só
  • 2 dl tejszín + 3,5 dl víz 

Hozzávalók a csokimázhoz:

  • 3 púpos evőkanál szőlőcukor
  • 3 púpos evőkanál teljes értékű nádcukor (DM)
  • csipet só
  • 2 jó evőkanál kakaópor
  • 1,5 dl mandulás rizstej
  • 150 g vaj
  • 100 g étcsokoládé 

Megforgatni: kb. 300 g apró szemű kókuszreszelék 

Először a piskótát készítettem el. A hozzávalókat jól összekevertem. A tésztát sütőpapírral bélelt közepes méretű tepsibe elsimítottam, és előmelegített 180 fokos sütőben kb. 30 percig sütöttem. Tűpróba! Rácson kihűtöttem. Miután meghűlt, megfordítottam, lehúztam róla a sütőpapírt. A széleit vékonyan körbe vágtam, majd ujjnyi szeletekre felvágtam.

Ekkor készítettem el a csokimázat. A cukrot, sót, kakaópor és a mandulás rizstejet egy magasabb falú edénybe összekevertem, és a tűzön addig melegítettem, míg összeolvadt, de nem főztem, majd levettem a tűzről és a vajat belekevertem, míg félig elolvadt, majd a csokidarabokkal simára kevertem.

A piskótadarabokat hosszú nyelű húsfogócsipesszel a csokimázba mártogattam, majd kókuszreszelékbe forgattam. Kb. 30-40 szelet van belőle. Finom, szaftosan puha. Hűvös helyen eltartható, de jól záródó dobozban le is fagyasztható. 

Jó étvágyat kívánok!

 

Bejgli - 4 rúd

 

Hozzávalók: 

Tészta: 

  • 70 dkg Bake Free kelt tészta liszt
  • 15 dkg kókuszvirág cukor
  • 2 csg szárított élesztő
  • 1 csapott teáskanál só
  • 1 csg vaníliás nádcukor
  • 10 dkg olvasztott vaj
  • 7 dl langyos mandulatej 

Diótöltelék: 2 rúdhoz 

  • 30 dkg darált dió
  • 5 dkg mandula liszt
  • 15-20 dkg kókuszvirág cukor -ízlés szerint
  • 1 bio citrom reszelt héja
  • 1 mokkáskanál őrölt fahéj
  • csipet só
  • 1 marék mazsola pár percre vízbe beáztatva, majd leszűrve
  • 1,2 dl mandula tej 

Mák töltelék: 2 rúdhoz 

  • 25 dkg darált mák
  • 5 dkg kókuszliszt
  • 5 dkg mandula liszt
  • 15-20 dkg kókuszvirág cukor -ízlés szerint
  • 1 bio citrom reszelt héja
  • 1 marék mazsola pár percre vízbe beáztatva, majd leszűrve
  • 1,5 dl mandulatej 

Elkészítés: 

Először a kétféle tölteléket készítettem el.

A diótöltelékalapanyagait összekevertem és egy edényben összefőztem, addig, míg a cukor elolvadt benne, majd félretettem hűlni.

A máktöltelékhez a mákot összekevertem a kókusz és mandula liszttel. A többi hozzávalót összefőztem,

1-2 perc, míg a cukor felolvadt, majd hozzáadtam a mák keveréket. Ezt is félretettem hűlni. A töltelék sűrű legyen! 

A tészta alapanyagát jól összedolgoztam, kézzel alaposan átgyúrtam, és tálban letakarva 1 órát hagytam kelni. Miután duplájára kelt lisztezett táblán 4 db-ra vágtam, és egyenként kinyújtottam 3-4 ml vastag téglalappá. Rákentem a tölteléket. A két végét behajtottam, és feltekertem. Sütőpapírral bélelt tepsibe raktam a bejgliket. A tetejüket megszurkáltam, majd lekentem tojás sárgája, pici víz keverékével. A sütőt bekapcsoltam alsó-felső sütés 210 fokra. Addig pihent a tészta, amíg a sütő bemelegedett.. Amikor elérte a hőfokot beraktam a tepsit a sütőbe. 10 percet sült ezen a fokon, majd mérsékeltem a hőfokot 180 fokra, és így sült még 30 percet. Miután megsült a sütőpapírral együtt rácsra tettem és így hagytam meghűlni. Csak kihűlve szeleteljük. Finom puha, és felszeletelve dobozban lefagyasztható. Fogyasztás előtt grillben, vagy sütőben percek alatt felfrissíthető.

 

Jó étvágyat kívánok!

 

 

 

Túrós, mákos pogácsa

 

Hozzávalók: 

  • 250 g Glutenno Alba fehér cipóliszt
  • 100 g Bake-Free kelt tészta liszt
  • 50 g barna rizsliszt
  • 100 g darált mák
  • 250 g túró
  • 200 g vaj
  • 150 g natúr joghurt
  • 50 g tejföl
  • 2 tojás sárgája
  • 2 jó teáskanál só
  • 1 csg porélesztő
  • Megkenni: 1 tojás sárgája, 1 mokkáskanál vízzel elkeverve
  •  

Elkészítés: 

A liszteket, a mákot, sót, élesztőt összekevertem. Elmorzsoltam a túróval és a vajjal, majd a joghurttal, tejföllel és tojás sárgájával összegyúrtam. Kellemes állagú tészta lett, szobahőmérsékleten letakarva pihentettem kb. 30-40 percet. Ezután rizslisztezett táblán finoman átgyúrtam, majd jó újnyi vastagra nyújtottam, éles késsel bevagdostam. Kiszaggattam a pogácsákat, sütőpapírral bélelt tepsibe raktam, megkentem a tojás sárgájával. Ez a mennyiség két nagy tepsiben fér el. A felét megszórtam szezám maggal, de ízlés szerint megszórhatjuk magokkal. Mivel meleg volt, és nem szerettem volna, hogy túlkeljenek a pogácsák ezért a két tepsit légkeveréses sütőben egyszerre megsütöttem 170 fokon, az alsó és harmadik polcon. Félidőben a két tepsit megcseréltem és meg is fordítottam. Ha egyenként sütjük, akkor 190 fokon alsó-felső sütéssel készítsük. Könnyű és nagyon jó ízű pogácsák lettek. 

Jó étvágyat kívánok!

 

 

 

 

Sajtos ostya glutén-, rizs-, kukorica-, burgonya-, és szójamentes

 

Hozzávalók:

  • 300 g Éden Prémium Bake-Free Kelt tészta lisztkeverék
  • 300 g Szafi Csökkentett rosttartalmú kenyérliszt keverék
  • 150 g reszelt kemény sajt (pl. Cheddar)
  • 2 púpos teáskanál só
  • 2 evőkanál szezámmag -elhagyható
  • 2 evőkanál gluténmentes sörélesztőpehely -elhagyható
  • 2 tojássárgája
  • 1 csg foszfátmentes sütőpor
  • fűszerek ízlés szerint (pl. köménymag) -elhagyható
  • 200 g vaj
  • 200 g tejföl
  • kb. ½ dl víz

 

Elkészítés:

A liszteket, sajtot, sütőport, fűszereket összekeverjük, elmorzsoljuk benne a vajat. A tojás sárgákkal, és a tejföllel összedolgozzuk. Annyi vizet adunk hozzá, hogy kellemes, formázható állagú tésztává álljon össze. Kicsi diónyi gombócokat formálunk és ostyasütőben megsütjük. Egy nagy doboz finom roppanós ostyánk lesz. Lezárt dobozban sokáig eltartható.

 

Jó étvágyat kívánok!

 

 

 

 

Sajtos csigák

 

 

Hozzávalók:

 

  • 30 dkg bio Nagykun rizsliszt (20 barna, 10 dkg fehér)
  • 25 dkg túró
  • 12,5 dkg vaj
  • 1 csg foszfátmentes sütőpor  (DM)
  • 1 teáskanál só
  • 1 tojás sárgája
  • 4 jó evőkanál tejföl

Megkenni: 1 evőkanál tejföl, pici só -ízlés szerint fokhagymával ízesíthető

Megszórni: 10 dkg reszelt kemény sajt (Pl. Cheddar), 1 evőkanál GM sörélesztőpehely

 

A liszteket, sütőport, sót összekevertem. Hozzáadtam a túrót és a nem túl kemény vajat. Összemorzsoltam, és a tojás sárgájával meg a tejföllel sima tésztává gyúrtam. Lisztezett táblán ujjnyi vastagra nyújtottam, megkentem a tejföllel, és megszórtam reszelt sajt és a sörélesztőpehely keverékével. A szélesebbik oldaláról feltekertem. Cérnával 12 db-ra vágtam. Sütőpapírral bélelt nagy méretű tepsibe raktam, a tenyeremmel kicsit ellapítottam. Megszórtam szezámmaggal, és picit belenyomtam. 175 fokra előmelegített sütőben felső polcon 28 perc alatt pirosra sültek ezek a könnyű, nagyon finom puha csigák.

 

A recept eredete: Internet, némi változtatással

Jó étvágyat kívánok!

 

 

Túrós lepény

 

Hozzávalók a tésztához: 

  • 150 g Bake-Free kelt tészta liszt
  • 50 g tápióka keményítő (2 ek)
  • 25 g kókuszliszt (1 ek)
  • 25 g aranylenmagliszt (1 ek)
  • 1 csapott tk útifűmaghéj megdarálva
  • 1 csg foszfátmentes sütőpor
  • késhegynyi só
  • ½ mk vaníliapor
  • kevés reszelt bio citromhéj
  • 3-4 ek szőlőcukor (lehet vegyesen kókuszcukor, agávé szirup)
  • 10 dkg vaj
  • 2 tojás sárgája
  • kb. 75 g tejföl
  • A túrótöltelék alá megszórni: 2-3 ek mandulaliszt
  • Megkenni: 1 tojás sárgája, pici víz keveréke 

Hozzávalók a töltelékhez: 

  • 500 g áttört túró
  • 3 ek rizsdara
  • 1 púpos ek Bake-Free piskóta, muffin lisztkeverék
  • kb. 6 púpos ek szőlőcukor -ízlés szerint
  • 2 ek agávé szirup
  • 2 tojás sárgája
  • ½ mk só
  • 1 közepes bio citrom reszelt héja
  • 130 g tejföl 

Elkészítése: Először a tölteléket készítettem el. A hozzávalókat összekevertem, és hagytam pihenni. Ezután a tészta száraz hozzávalóit egy tálban összekevertem. Elmorzsoltam benne a vajat. majd a tejföllel, és tojás sárgájával összedolgoztam. Lisztezett táblán picit átgyúrtam, és két gombócot formáltam belőle. Ekkor bekapcsoltam a sütőt 200 fokra.Ez a tészta mennyiség közepes tepsibe való adag, de nagy méretű tepsiben készítettem kisebb méretben, mert így szebben sült meg.Az alsó lapot enyhén lisztezett sütőpapíron nyújtottam ki, megszórtam mandulaliszttel, és rákentem a tölteléket. A felső lapot két darabba vettem, enyhén lisztezett táblán egyenként kinyújtottam. Széles lapáttal óvatosan alányúltam, és ráraktam a túró töltelék tetejére. A széleit elsimítottam, megszurkáltam, majd megkentem a tojás sárgájával.Az előmelegített sütőbe tettem, 1 perc után mérsékeltem a hőfokot 180 fokra, így sült kb. 30 percet. Nagyon finom, omlós, de nem morzsálódó süti a végeredmény.Ez a tészta tölthető alma, dió, mák töltelékkel is, sőt zserbót is készíthetünk belőle. 

Jó étvágyat kívánok!

 

 

 

 

Magvas bagett

Hozzávalók:

  • 150 g barna rizsliszt
  • 100 g köles liszt
  • 50 g aranylenmagliszt
  • 50 g tápióka keményítő
  • 1 púpos teáskanál szezámmag
  • 20 g útifűmaghéj megdarálva
  • 1 teáskanál só
  • 1 teáskanál szőlőcukor
  • 5 g száraz élesztő (kb. 1,5 teáskanál)
  • 4,5 dl langyos víz
  • 2 evőkanál olvasztott vaj 

Elkészítés: 

A száraz hozzávalókat összekevertem. Hozzáöntöttem a langyos vizet és az olvasztott vajat. Kézzel jól összedolgoztam. Letakarva langyos helyen fél órát pihentettem. A kelesztőtálat rátettem a langyos radiátorra, de keleszthető lassabban is, lényeg, hogy a duplájára megkeljen a tészta. Nem túl lágy, ruganyos állagú a tészta. Ezután enyhén lisztezett táblán finoman átgyúrtam. 8 db-ba elvágtam. Egyenként enyhén lisztezett táblán kicsit kinyújtottam, majd szorosan feltekertem, és kicsit megsodortam. Tepsibe raktam. Megkentem pici vízzel elkevert tojássárgájával, és megszórtam szezámmaggal és szemes mákkal. Betettem a hideg sütőbe, bekapcsoltam 50 fokra, és 15 percet hagytam kelni, majd felvettem a hőfokot 200 fokra, a tepsi a sütőben maradt. Innen számítva 35 percet sütöttem a bagetteket. Közben, amikor felmelegedett a sütő 200 fokra, visszavettem a hőmérsékletet 180 fokra, így sültek készre ezek a finom, belül puha, jó állagú bagettek.

 

 

 

 

Kuglóf -glutén-, kukorica-, rizs-, burgonya-, szója-, és adalékmentes

 

Hozzávalók: 

  • 200 g Éden Prémium Bake-Free kelt tészta lisztkeverék
  • 100 g Éden Prémium Bake-Free piskóta, muffin lisztkeverék
  • 150-200 g szőlőcukor-ízlés szerint
  • 1 csg porélesztő
  • 3 dl tejszín-víz 1:1 arányú keveréke
  • 2 tojássárgája
  • 2 evőkanál olvasztott vaj
  • 1 közepes bio citrom reszelt héja
  • 1 mk Bourbon vanília por, vagy ½ csg Bourbon vaníliás nádcukor
  • 1/3 mk só 

Elkészítés: 

Elkevertem a liszteket, szőlőcukrot, fűszereket. Hozzáadtam a tojások sárgáját, és tejszín-víz keveréket, és a vajat. Összekevertem, és letakarva pihentettem15 percet. Ezután lisztezett táblán finoman átgyúrtam, kinyújtottam, ½ ujjnyi vastag téglalappá. Megszórtam előzőleg pár percre beáztatott, majd jól lecsöpögtetett mazsolával. A hosszabbik oldaláról feltekertem, mint a bejglit. Az előzőleg vajjal megkent liszttel megszórt kuglóf formába tettem. A két végét összeigazítottam, majd beraktam az 50 fokra bekapcsolt sütőbe. Hagytam kelni 20 percet, ez idő alatt a duplájára nőtt. Ekkor felvettem a hőmérsékletet 180 fokra, a kuglófot a sütőben hagytam. Innen számítva 25 perc alatt megsült, ez a pillekönnyű kelt finomság. Langyosra hűtöttem a formában, majd rácsra kiborítottam, hogy teljesen meghűljön. Aki szeretné csokimázzal is bevonható.

 

Jó étvágyat kívánok!

 

 

Pogácsa-glutén-, kukorica-, rizs-, burgonya-, szója-, és adalékmentes!

 

Hozzávalók: kb. 50 db pogácsához (2 nagy tepsi) 

  • 200 g Éden Prémium Bake-Free kelt tészta lisztkeverék
  • 100 g Szafi csökkentett rosttartalmú kenyér lisztkeverék
  • 1 púpos evőkanál GM sörélesztőpehely
  • 1 púpos evőkanál pirított szezámmag
  • 1 jó marék reszelt Cheddar sajt + a tetejét megszórni
  • 150 g vaj
  • Kb. 1 kis pohár tejföl (150 g)
  • 2 tojás sárgája
  • 1 csg foszfátmentes, GM sütőpor (DM)
  • 1 csapott teáskanálsó 

Elkészítés: 

Összekevertem a liszteket, reszelt sajtot, szezámmagot, sörélesztőpelyhet, sót, sütőport. Elmorzsoltam benne a vajat, majd a tojások sárgájával és a tejföllel összegyúrtam a tésztát. Pár perc alatt még sűrűsödik a tészta. Közepesen kemény tészta legyen. Lisztezett táblán átgyúrtam. Jó ujjnyi vastagra nyújtottam. Kiszúrtam a pogácsákat. Ez a mennyiség 2 tepsiben fér el. Megszórtam reszelt sajttal. Nem kentem meg tojással, mert a sajt így is ráolvad, de ha valaki magokkal szeretné megszórni, előtte meg kell kenni tojás sárgája, pici víz keverékével. Ekkor bekapcsoltam a sütőt légkeverésre 170 fokra. Miután elérte a hőfokot beraktam mindkét tepsit. Az alsó és harmadik polcra. 10 perc után megcseréltem a két tepsit, és a hőmérsékletet 160 fokra csökkentettem. Így sültek még 10 percig. Süthető egyenként is alsó-felső sütő funkción, ekkor 190 fok 10 perc, majd 180 fok 10 perc. Finom, könnyű pogácsák lettek! 

Jó étvágyat kívánok!

 

 

Túrós kölesfelfújt 2-4 főre

Kölesalap: 

  • 10 dkg köles
  • 3 dl kókusztej, vagy kókuszos rizstej
  • 5 dkg vaj
  • csipet só
  • 1 evőkanál szőlőcukor - ízlés szerint lehet több
  • ¼ bio citrom héja
  • 2-3 cm-es db vanília rúd
  • 1 marék mazsola 

Túrókrém: 

  • 25 dkg áttört tehéntúró
  • 1/3 mokkáskanál só
  • 2 evőkanál agávé szirup – ízlés szerint lehet több
  • 3 tojás sárgája
  • tojásfehérje helyett: ½ teáskanál xantán+1,5 dl hideg víz 

Elkészítése:

A megforrósított rizstejbe szórtam a jól megmosott kölest és a mazsola kivételével a többi hozzávalót. Lassú tűzön – csak félig letakarva, hogy ki ne fusson - puhára főztem, ez kb. 25 perc. Amikor felszívta a nedvességet, hozzákevertem a mazsolát és letakartam pár percre. Nem kell kihűteni. Közben elkészítettem a túrókrémet. Először kimértem a xantánt egy tálkába, ráöntöttem a vizet, elkevertem és hagytam állni kb. 5 percet, majd habverővel kicsit felvertem. Tojásfehérjéhez hasonló állaga lett. Nem hab! Ezalatt összekevertem a túrót a többi alapanyaggal. A megfőtt köleshez mindent hozzákevertem. Kivajazott és rizsliszttel megszórt kisebb méretű tűzálló tálba öntöttem. 200 fokon sütöttem 30 percet. Langyosan a legfinomabb! Nem túl édes. Fogyaszthatjuk ízlés szerint lekvárral, vanília, vagy valamilyen gyümölcsmártással. De önmagába kevés szőlőcukorral megszórva is nagyon finom!

Jó étvágyat kívánok!

 

 

 

Soros

Hozzávalók: 4 laphoz 

Tészta:

  • 15 dkg Alfa Mix liszt
  • 15 dkg Mester sütemény liszt
  • 5 dkg szőlőcukor
  • csipet só
  • ½ csg szalalkáli (1 teáskanál)
  • 5 dkg vaj
  • 1 tojás sárgája
  • ½ teáskanál 10%-os ecet
  • ½ kis pohár tejföl (75 gr.)
  • 125 ml mandulás rizstej 

A hozzávalókat sima tésztává összedolgoztam. Jó állagú tészta lett belőle. 4 gombócot formáltam. Egyenként picit rizs lisztezve sütőpapíron vékonyra kinyújtottam közepes tepsi méretűre. A sütőpapírral együtt nagy méretű tepsibe belehúztam a kinyújtott tésztalapot. Egyenként 200 fokra előmelegített sütőben megsütöttem. Kb. 8 perc, de figyelni kell! Ha színesedik jó. Közben elkészítettem a krémet. 

Krém hozzávalói: 

  • Kb. 6-7 dkg vaníliás pudingpor
  • 1 evőkanál kakaópor
  • 2 tojás sárgája
  • Kb. 20 dkg szőlőcukor- ízlés szerint

Ezeket folyamatos keverés mellett összefőztem. Levettem a tűzről és belekevertem:

  • 10 dkg vajat és 5 dkg étcsokoládét 

Addig kevergettem, míg minden összeolvadt és szép sima sűrű krém lett belőle. Ezután megtöltöttem a lapokat. Alá sütőpapírt tettem és a tetejére is. Letakartam, majd hagyta így kihűlni. Miután meghűlt hűtőben pihentettem néhány órát. Ezután szeletelhető. Tetejét lehet díszíteni ízlés szerint, de csak vaníliás szőlőcukorral megszórva is nagyon finom, ez a gyerekkorom kedvenc sütije. 

Ötlet:

A vaníliás pudingpor mennyisége nagyjából 1 ½ csg. Helyettesíthető: kukoricakeményítő, vanília, csipet só és pici kurkuma keverékével, de ebből kicsivel több kell a megfelelő sűrűség eléréséhez. A lapok megtölthetőek vaníliás krémmel is, de ekkor kevésbé kell édesíteni. Készíthető karamellás krémmel is, ekkor kókuszvirágcukrot enyhén megkaramellizálunk, de ezt is kell ízlés szerint édesíteni szőlőcukorral. A rizstej helyett lehet habtejszín és víz 1:2 arányú keverékét használni. Eredetileg ez a „Hatlapos” sütemény, de nálunk mindig 4 lapból készült. 

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

Túrós pite kétféle töltelékkel

 

Hozzávalók a tésztához: közepes méretű tepsihez 

  • 20 dkg Nutri free mix per pane liszt
  • 10 dkg Glutenno Alba fehér cipó liszt
  • 5 dkg Mester sütemény liszt
  • 5 dkg szőlőcukor
  • 2 tojás sárgája
  • 1 teáskanál ( ½ csg.) porélesztő (Dr Oetker)
  • 1 mokkáskanál útifűmaghéj
  • ½ mokkáskanál só
  • 3 evőkanál olvasztott vaj (kb. 4,5 dkg)
  • Kb. 2 ¼ dl rizsital - langyos (The Bridge bio mandulás rizsital)

Töltelékek: 

1.) Szilvalekváros túrós töltelék:

Hozzávalók: 

  • 25 dkg áttört tehéntúró
  • 30 dkg szilvalekvár
  • ízlés szerint 2-3 evőkanál szőlőcukor 

2.) Kapros, krumplis túrós töltelék:

Hozzávalók:

  • 25 dkg áttört tehéntúró
  • 25 dkg főtt, áttört krumpli
  • ½ mokkáskanál só
  • ízlés szerint 4-5 púpos evőkanál szőlőcukor
  • ½ csg vaníliás nádcukor, vagy pici vanília por
  • 2 tojás sárgája
  • 1 evőkanál rizsliszt
  • 1 csokor apróra vágott kapor

 

Az ízlés szerinti töltelékhez valókat jól elkeverjük. 

Elkészítés:

A hozzávalókat géppel jól kidolgoztam. Lágyabb, de kellemes állagú tészta lett. Letakarva duplájára kelesztettem, ez kb. 40-45 perc. Ezután rizsliszten finoman átgyúrtam, és két gombócot formáltam belőle. Az alsó lapot enyhén meglisztezett sütőpapíron nyújtottam ki. Ezen egyenletesen elterítettem a tölteléket. A felső lapot a táblán nyújtottam ki és a nyújtófára feltekertem, majd annak segítségével ráterítettem a töltelékre. A széleket összenyomkodta. Villával megszurkáltam. Lekenhetjük tojás sárgája, és pici víz keverékével, de ez el is maradhat. 50 fokra előmelegített sütőbe tettem10 percre, majd felvettem a hőfokot 180 fokra, a tepsi a sütőben maradt. Innen számítva 30 perc alatt készre sült, ez az igazán finom, könnyű, puha, régimódi állagot, illatot és ízeket hordozó kelt sütemény. 

Ötlet:

A tésztát süthetjük nagy méretű tepsiben is, de akkor ne töltse ki a teljes tepsi méretet.

Nagyon jó szerkezetű a tészta, könnyű vele dolgozni. Kisülve, teljesen olyan, mint régen, vagy még attól is jobb! Készíthető ebből a tészta alapból bármilyen kelt jellegű sütemény. Frissen a legfinomabb! 

Jó étvágyat kívánok!

 

 

 

 

 

 

Hamburger zsemle

 

Hozzávalók: 9 db-hoz

  • 480 gr. Natíva pane pizza pasta lisztkeverék
  • 1 teáskanál só
  • 1 teáskanál szőlőcukor /kókuszvirág cukor/
  • 1 csg porélesztő
  • 2 tojás sárgája
  • 2 kis pohár /300 gr./ natúr joghurt
  • 1 dl langyos rizstej
  • kb. 1 dl víz
  • 3 evőkanál olvasztott vaj + a formázáshoz 

Elkészítés:

A hozzávalókat jól kidolgoztam, enyhén ragacsos a tészta. Vajazott kézzel 9 db nagyobb gombócot formáltam, és sütőpapírral bélelt tepsibe raktam. 50 fokos előmelegített sütőbe tettem, és 30 percet kelesztettem. Ezután kivettem a tepsit, és a hőmérsékletet 200 fokra felvettem. A jól megnőtt zsemléket megkentem tojás sárgája-víz keverékével, és megszórtam szezámmaggal. Visszatettem a sütőbe és 30 percig sütöttem szép pirosra. Nagyon finom, puha, de jó állagú zsemlék lettek. 

Ötlet:

Mivel a zsemlék megkenéséhez kevés tojás kell, így a tésztához való 2 tojás sárgájából vettem el egy mokkáskanálnyit, és ezt kevertem el egy teáskanálnyi vízzel. 

Jó étvágyat kívánok!

 

A recept eredete: Internet, általam némileg módosítva.

 

 

Omlós kiflik

Hozzávalók: 2 tepsihez 

20 dkg Glutenno Alba cipó liszt

5 dkg Glutenno sütemény liszt

1 teáskanál szőlőcukor

½ mokkáskanál só

½ csg sütőpor

            Ezeket összekeverjük 

20 dkg lágy vaj

1 kis pohár tejföl (150 gr.)

1 tojás sárgája

            Ezeket jól elkeverjük (csak: 1 perc!

Elkészítése:

 A vajas krémhez adjuk a liszteket, és ha szükséges 1-2 evőkanál vizet. Jó állagú tészta lesz belőle, melyből rizsliszttel megszórt táblán 2 gombócot formázunk. Ezeket egyenként 2-3 mm vastagság téglalappá nyújtottam rizsliszten, majd a hosszabbik oldalán feltekertem, mint a bejglit. Ezután picit ellapítottam és az egyik végét felhajtottam a tésztarúd ¾ részéig, majd a mások végét ráhajtottam a végéig. Így kaptam két téglalapot, amit Folpackkal letakarva legalább 1/2 órát pihentettem a hűtőben. Ezeket egyenként kinyújtottam kb. 3 mm vastagra. 1 tészta= 1 tepsi. Kb. 5×8 cm-es téglalapokat vágtam a tésztából, majd ez egyik végére 1-1 kiskanál szilvalekvárt tettem. De készíthetjük dió, mák, vagy akár gesztenye töltelékkel is.

Felgöngyöltem a megtöltött tésztákat és tepsibe sorakoztattam. Előmelegített sütőben sütöttem szép rózsaszínűre, ez kb. 20 perc. Amíg az egyik tepsi tészta sül, addig elkészítjük a másik tepsibe való adagot. Amikor kivesszük a sütőből még lágy a tészta, de ahogy hűl ki megköt. Még langyosan megforgattam vaníliás szőlőcukorba. Egy nagy tányér finom omlós kifli a végeredmény, egy picit még leveles is. Legfinomabb frissen, teljesen kihűtve, de dobozban eltartható! 

Ötlet: A vajat, tejfölt és a tojás sárgáját ne kevergessük túl sokáig, mert a tejföl nedvesség tartalma kicsapódik. Elkészíthető úgy is, hogy a liszteket a hideg vajjal elmorzsoljuk, és a tojás sárgájával és tejföllel összegyúrjuk a tésztát. De az előző kikeveréses módszer finomabb sütit eredményez. Ízlés szerint készíthető vaj helyett mangalicazsírral is, mint régen, de ekkor max.15 dkg zsírt tegyünk bele.

A tésztát elkészíthetjük előző este is, de akkor sütés előtt hagyjuk szobahőmérsékleten kicsit felengedni, hogy nyújtható legyen. 

Jó étvágyat kívánok! 

 

 

 

Bagett

 

Hozzávalók: 

  • 12 dkg gluténmentes zabpehely liszt
  • 8 dkg barna rizsliszt
  • 1 evőkanál útifűmaghéj +1 dl langyos víz, 2 percig áztatva zselésíteni
  • 1 teáskanál porélesztő (½ csg)
  • 1 mokkáskanál só
  • 1 mokkáskanál szőlőcukor
  • 1,5 dl langyos víz
  • 4 dkg olvasztott vaj
  • Lekenni: 1 tojás sárgája, pici vízzel elkeverve 

Elkészítése:

A hozzávalókat kézzel összedolgozta. Jó állagú, könnyen kezelhető a tészta. 3 cipót formáztam. Kinyújtottam vékony ovális alakúra, majd a szélesebbik oldalán szorosan feltekertem, és kicsit megsodortam. Tepsibe tettem a 3 db rudat, lekentem a tojásos keverékkel és 50 fokra előmelegített sütőbe raktam. 30 percet kelesztettem, majd a tepsit a sütőben hagyva felvettem a hőfokot 195 fokra. Innen számítva sütöttem 35 percet. Rácson hűtöttem ki. Ízlés szerint készíthetünk belőle 6 db rövidebb bagettet. Jó ízű, kívül picit roppanós, belül finom puha bagettek lettek! 

Jó étvágyat kívánok, ehhez a finom gyorsan elkészíthető szendvicsalaphoz!

 

A recept eredete: Gluténmentes konyha, és lisztérzékeny hétköznapok csoport.

 

 

 

 

Sós hasábok

 

Hozzávalók: 

  • 25 dkg Glutenno Alba fehér cipó liszt
  • 10 dkg Glutenno sütemény liszt
  • 2 csapott teáskanál só
  • 20 dkg vaj
  • 1 dl habtejszín
  • 2 tojás sárgája
  • Megkenni: 1 tojás sárgája, 1 teáskanál víz keveréke
  • Tetejére: mák, köménymag, szezámmag, reszelt sajt 

Elkészítése: 

A liszteket, sót összekevertem, elmorzsoltam benne a hideg vajat. A habtejszínt simára kevertem a tojás sárgákkal, és a lisztes masszához adtam. Sima tésztát gyúrtam belőle. Jó állagú és jól kezelhető a tészta. Rizsliszttel megszórt deszkán ujjnyi vastag téglalap alakúra formáztam. Letakartam folpackkal és ½ órát a fagyasztóban pihentettem. Ezután lekentem tojás sárgája, pici víz keverékével. Megszórtam magvakkal. Picit rányomkodtam, majd éles késsel 1cm széles, fél ujjnyi hosszú hasábokra vágtam. Sütőpapírral bélelt tepsibe raktam. Légkeveréssel sütöttem 210 fokon 5 percet, majd 180 fokon 12 percet, és 160 fokon még 11 percet.

Alsó-felső sütés esetén 20 fokkal magasabb hőmérsékletet használjunk!

Egy nagy tepsi finom omlós, de nem törékeny sós sütemény lett ebből az adagból. 

Jó étvágyat kívánok! 

A recept eredete: Internet, általam gluténmentesítve

 

 

Kakaós kevert piskóta alap

 

Hozzávalók: 

  • 250 gr. Alfa-mix lisztkeverék
  • 200 gr. szőlőcukor
  • 40 gr. kakaópor
  • 1 csg foszfátmentes sütőpor
  • csipet só                         
  • Ezeket összekevertem. 
  • 2 tojás sárgája
  • 150 ml tejszín
  • 150 ml víz
  • Ezeket összekevertem. 

A száraz és nedves hozzávalókat jól elkevertem, majd sütőpapírral bélelt közepes méretű tepsibe öntöttem.

Sűrűbb állagú a tészta, elsimítottam, majd egy marék apróra vágott dióval megszórtam.

Előmelegített 180 fokos sütőben sütöttem 20 percet, majd 170 fokon még 10 percet.

Sütési idő összesen 30 perc. Ez idő alatt duplájára nőtt.

Egyszerűen, gyorsan elkészíthető, habkönnyű nagyon finom piskóta állagú sütemény lett a végeredmény!

Rácson hűtöttem ki. Önmagában is finom! -nem túl édes- de ízlés szerint tölthetjük krémmel, lekvárral.

Ha vékonyabb piskótát szeretnénk érdemes nagyobb méretű tepsiben sütni, de így a sütési idő rövidebb lesz! 

Jó étvágyat kívánok! 

A recept eredete: Internet, de némileg módosítottam.

 

 

 

 

 

 

„Mézes” zserbó

  

Hozzávalók: 

Tészta: 

  • 45 dkg Alfa-mix liszt
  • 5 dkg Mester sütemény liszt
  • 10 dkg szőlőcukor
  • 4 evőkanál agávé szirup
  • 1 mokkáskanál őrölt fahéj
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • csipet só
  • 10 dkg vaj
  • 2 tojás sárgája
  • kb. 1,5 dl mandulás rizstej 

A hozzávalókból félkemény tésztát gyúrunk. Négy gombócban letakarva pihentetjük 15 percet. Enyhén rizslisztezett sütőpapírokon vékonyra kinyújtjuk a tészta gombócokat, majd a sütőpapírral belecsúsztatjuk a nagy méretű tepsibe. Egyenként, előmelegített 190 fokos sütőben 6-8 perc alatt megsülnek a tésztalapok. Sütőpapírral együtt rácsra csúsztatjuk, és hagyjuk kihűlni. 

Krém: 

  • 5 dl mandulás rizsital
  • 10 dkg rizsdara 

A felforrósított rizstejbe beleszórjuk a darát, és kevergetve sűrű tejbegrízt főzünk, majd időnként megkeverve kihűtjük.  

  • 25 dkg puha vaj
  • 25 dkg szőlőcukor
  • 2 csg Bourbon vaníliás nádcukor
  • csipet só 

A hozzávalókat krémesre keverjük, majd apránként hozzákeverjük a kihűlt tejbegrízt. Letakarva hűtőben rakjuk.  

  • 2 dl sárgabaracklekvár  
  • Tetejére: 10 dkg glutén, és szójamentes étcsokoládé, 2-3 dkg vaj 

A felolvasztott vaj alatt elzárjuk a hőt, és beleszórjuk az összetördelt csokoládét. Folyamatosan kevergetjük. Az edény és a vaj melege elég ahhoz, hogy felolvadjon a csokoládé. 

Először a krémet készítjük el, utána összeállítjuk a tésztát. Amíg a tészta pihen előmelegítjük a sütőt. Vigyázzunk a tészta sütésénél! Akkor jó, amikor enyhe színt kap. 

A kihűlt lapokat megtöltjük. Lap-krém-lap-lekvár-lap-krém-lap. A tetejére csokimáz kerül. 

Hagyjuk a csokimázat megkötni, majd forró vízbe mártogatott, és szárazra törölt éles késsel a csokoládét bevágjuk a szeletelés mentén. Letakarva egy éjszakát hűtőben hagyjuk puhulni, és másnap a jelölés mentén ugyanilyen módon felszeleteljük a sütinket. 

Egy nagy tepsi, nagyon finom sütemény a végeredmény! Tökéletes vendégváró sütemény, mivel előre elkészíthető. Műanyag dobozba, felszeletelve lefagyasztható! Felengedve ugyanolyan finom, mint frissen! 

Jó étvágyat kívánok!

 

 

Kedvenc sós muffinom

 

Hozzávalók: 12 db-hoz

150 gr. mandulaliszt, (vagy pirított, darált mandula, kesu dió, mogyoró, pisztácia, tökmag, stb. – ízlés szerint)

50 gr. gluténmentes zabpehelyliszt

50 gr. szezámliszt

60 gr. Emese kenyérpor

4 púpos evőkanál puffasztott amaránt

1 teáskanál darát útifűmaghéj

1 csg foszfátmentes sütőpor

½ mokkáskanál só

7-8 dkg olvasztott vaj + a formát kikenni

2 tojás sárgája

75-80 gr. tejföl (kb. 4 evőkanál)

kb. 150 ml víz

Elkészítése:

A sütőt 200 fokra bekapcsoljuk. A száraz hozzávalókat jól elkeverjük, hozzáadjuk a tojás sárgákat, vajat, tejfölt, vizet, és jól összekeverjük. Lágyabb tésztát kapunk, de pár perc alatt kissé sűrűsödik az útifűmaghéjtól. Fagylaltos kanállal a kivajazott muffin formába adagoljuk a tésztát. Berakjuk az előmelegített sütőbe, és 1-2 perc múlva 180 fokra mérsékeljük a hőfokot. Az utolsó 10 percben 170 fokon sütjük.A sütési idő összesen: 30 perc. Rácson hűtjük ki.

Ötlet:

Amennyiben mandulaliszt helyett valamilyen darált magból készítjük, a vaj mennyiségét 1-2 dkg-mal csökkentjük- figyelembe véve az olajos mag zsiradéktartalmát. A kihűlt muffinok lefagyaszthatóak, de 2-3 napig puha marad szobahőmérsékleten is. Ezt, most tökmaggal készítettem, de a legfinomabb kesu dióval, vagy mandulával! Finom, egészséges, tartalmas reggeli sütemény!

Jó étvágyat kívánok!A recept ötletét Kántor Zsóka pogácsa receptje adta.

 

Kalács, briós

 

Hozzávalók: 1 adag tésztához 

  • 10 dkg Glutenno Alba fehér cipó liszt
  • 15 dkg Glutenno sütemény liszt (kakaóshoz 2 evőkanál liszt helyett kakaópor)
  • ½ csg porélesztő
  • ½ teáskanál só
  • 3 evőkanál szőlőcukor (kakaóshoz 4 jó evőkanál)
  • ½ bio citrom reszelt héja (kakaóshoz nem!)
  • 1 teáskanál citromlé (kakaóshoz nem!)
  • ½ teáskanál útifűmaghéj őrlemény
  • 1 csg vaníliás nádcukor
  • 1 evőkanál agávé szirup
  • 2 tojás sárgája
  • kb. 2,3-2,5 dl langyos mandulás rizsital
  • 4 dkg olvasztott vaj
  • Lekenni: 1 tojás sárgája kevés vízzel elkeverve 

Elkészítése: 

Két adag tésztát készítettem külön tálban. Először a citromosan, majd a kakaósat.

A hozzávalókat a vaj kivételével géppel jól összedolgoztam, 7-8 percig, majd hozzáadtam a vajat és még legalább 2 percig. Lágyabb tészta lesz! Letakarva pihentettem kb. 50 percet. Ezután egyenként finoman átkevertem, majd fagylaltos kanállal sütőpapírral bélelt tepsibe raktam, 9 db-ot. Először a citromosat, majd rá a kakaósat. A tetejét megszórtam aprított dióval. Persze ízlés szerint másképp is készíthetjük! Lekentem a tojás sárgájás keverékkel. Ekkor bekapcsoltam a sütőt 180 fokra, és addig pihent, a tészta, amíg a sütő bemelegedett. 40 perc alatt megsült. 9 db nagy, és nagyon finom, puha, illatos, és jó ízű kalácskát sütöttem! 

Sikeres elkészítést és jó étvágyat kívánok hozzá! 

A recept eredete:

http://glutenno.hu/index.php/component/easyblog/categories/glutenmentes-receptek?Itemid=380

 

 

 

Ketchupos, túrós pogácsa

Hozzávalók:

  

35 dkg Glutenno Alba fehér cipó liszt 

5 dkg Glutenno sütemény liszt

25 dkg áttört tehéntúró

18 dkg vaj

1 kis pohár tejföl (150 gr.)

1 tojás sárgája

4 csapott teáskanál sütőpor

2 csapott teáskanál só

1-2 evőkanál ketchup

kb. 1-1,5 dl víz

Lekenni: 1 tojás sárgája, kevés vízzel elkeverve 

Elkészítése:A sütőt bekapcsoltam 180 fokra, alsó-felső sütésre. A liszteket összekevertem a sóval, sütőporral, elmorzsoltam a vajjal, majd hozzáadtam a túrót és a többi alapanyagot. A vizet apránként adagoltam, amíg kellemes, selymes állagú tésztát kaptam. Rizsliszttel megszórt táblán átgyúrtam, jó újnyi vastagra nyújtottam. A tetejét pogácsaszaggatóval megcakkoztam, megkentem a tojássárgájával, majd megszórtam reszelt sajttal, amibe kevertem 1 teáskanál Toscán fűszer keveréket. Ez utóbbi ízlés szerint adagolható, vagy el is hagyható. 180 fokos sütőben sütöttem kb. 35 percet. A ketchup íze nem igazán érződik, de szép színt és jó állagot ad a tésztának. Két tepsi nagyra nőtt, és nagyon finom puha pogácsa lett belőle!

    

Jó étvágyat kívánok!

 

Briós

 

Hozzávalók:

  • 25 dkg (1 tasak) Glutenno Alba cipó liszt
  • 1 púpos evőkanál Glutenno sütemény liszt
  • 2 púpos evőkanál szőlőcukor
  • 1 mokkáskanál só
  • 1 csg vaníliás nádcukor
  • 1,5 teáskanál porélesztő
  • ½ bio citrom reszelt héja (vagy 2 csepp bio citromolaj)
  • 2 tojás sárgája
  • 1 dl tejszín
  • 1,5 dl víz
  • 3 dkg vaj felolvasztva

Tetejét megkenni: 1 tojás sárgája, 1 teáskanál tejföl, 1 mokkáskanál víz keveréke

Elkészítése:

Összekevertem a száraz hozzávalókat, majd hozzáöntöttem a tojások sárgáját, a meglangyosított tejszín, víz keverékét és a vajat. Jól kidolgoztam, majd letakarva pihentettem szobahőmérsékleten kb.40-45 percet.

Ezután a kelesztőtálban lapátkával 9 részre osztottam a tésztát, majd Glutenno süteménylisztes táblán egyenként picit átgyúrtam, és ujjnyi vastagra sodortam. Csiga alakban feltekertem és a végét alá nyomtam. Sütőpapírral bélelt tepsibe raktam és megkentem a tojásos keverékkel. Letakartam folpackkal és még pihentettem 20 percet. Közben előmelegítettem a sütőt 200 fokra. 20 perc pihentetés után tettem a sütőbe. Kb. 30 percig sütöttem a briósokat. Ha nagyon pirulna a teteje 15-20 perc után vegyük le a hőmérsékletet 180 fokra! 9 db könnyű és nagyon jóízű kalácska a végeredmény!

Jó étvágyat kívánok hozzá!

A recept ötlet, kissé átalakítva innen származik:

http://glutenno.hu/index.php/receptek/kenyerek-es-peksuetemenyek

 

 

Szendvics zsemle

Hozzávalók: - 9 db-hoz

  • 25 dkg Glutenno Alba cipó liszt
  • 1 jó púpos evőkanál Glutenno sütemény liszt (kb. 5 dkg)
  • 1 teáskanál szőlőcukor
  • 1 csapott teáskanál só
  • 1 ½ teáskanál porélesztő ( 1/2 csg)
  • 2 tojás sárgája
  • 1 dl tejszín
  • 1,5 dl víz + kb. 2 evőkanál
  • 3 dkg olvasztott vaj
  • Megkenni: 1 tojás sárgája, 1 teáskanál tejföl, 1 teáskanál víz keveréke

Elkészítése:

A tejszínt elkevert 1,5 dl vízzel, és meglangyosítottam. A száraz anyagokat összekevertem. Hozzáöntöttem a langyos folyadékot, összedolgoztam, majd hozzáadtam a vajat. (Mivel a sütemény lisztet nem szoktam kimérni, csak 1 nagyon púpos kanállal adok hozzá, így a folyadék mennyisége változhat.) Ha szükséges adok hozzá még egy pici vizet. Enyhén ragacsos tészta legyen! Kézzel szoktam kidolgozni. Majd letakarva pihentettem szobahőmérsékleten 40-45 percet. Ezután szilikon lapáttal óvatosan átforgattam. Nem nyomjuk ki a levegőt belőle! Majd vajazott kézzel 9 db gombócot formáltam, sütőpapírral bélelt tepsibe raktam. A gombócokat lenyomkodtam újnyi vastagra és megkentem a tojásos keverékkel. Betettem a tepsit a hideg sütőbe és bekapcsoltam a sütőt 200 fokra. Az utolsó 10 percben a hőfokot 180 fokra mérsékeltem. 30 perc alatt szép pirosra sült. Nagyon könnyű, és puha kalácsszerű zsemlék lettek. Szendvicshez, de a húsvéti asztalra a sonka mellé is kiváló!

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

 

Glutenno kenyérke

 

 

Hozzávalók: 3 db-hoz

  • 25 dkg Glutenno Alba fehér cipó liszt
  • 12,5 dkg Glutenno Rio barna cipó liszt
  • 15 dkg Glutenno sütemény liszt
  • 2 evőkanál gluténmentes zabpehely
  • 1 evőkanál manióka liszt
  • 1 evőkanál kókuszcukor
  • 1 púpos teáskanál só
  • 1 csg + 1 késhegynyi szárított élesztő (8 gr.)
  • 4-5 dkg olvasztott vaj
  • Kb. 4,7 dl enyhén langyos víz

Elkészítés:

A hozzávalókat jól összedolgoztam, majd letakarva pihentettem kb. 30 percet. Ezután bekapcsoltam a sütőt 210 fokra, és a ragacsos tésztát lapátka segítségével 3 adagban sütőpapírral bélelt tepsibe raktam. Vízbe mártott kézzel, illetve vízbe mártott lapátkával formásra igazítottam, lesimítottam. Megkenhetjük olvasztott vajjal is! A 210 fokos sütőben sült kb. 30 percet, majd mérsékeltem a hőfokot 190 fokra és még kb. 5-10 percig sült így. Rácson hűtöttem ki. Hidegen szeleteljük fel ezeket a kívül finoman roppanós, belül puha, ruganyos állagú és nagyon jó ízű kenyérkéket. Felszeletelve lefagyaszthatjuk!

Jó étvágyat kívánok!

 

Krumplis pogácsa

 

Hozzávalók: 1 tepsihez

  • 25 dkg Glutenno Alba fehér cipó liszt
  • 2-3 db krumpli megtisztítva, megfőzve (kb. 15 dkg)
  • 2-3 dkg vaj
  • 2,5 dl habtejszín
  • 1 jó teáskanál só
  • 2-3 evőkanál szőlőcukor
  • 1 tojás sárgája + egy kevés a tetejét megkenni
  • 1 csg porélesztő

Elkészítése:

A megfőtt krumplit a vajjal áttörtem-nem kell kihűteni-, hozzákevertem a tejszínt, sót szőlőcukrot, végül a tojás sárgáját. Jól összekevertem, és az élesztővel elkevert liszthez adtam. Összegyúrtam, és letakarva pihentettem kb. 30 percet. A megkelt a tészta finomat átgyúrtam, ujjnyi vastagra nyújtottam, nagyobb méretű pogácsaszaggatóval kiszaggattam, tepsibe raktam. Megkentem pici vízzel hígított tojás sárgájával. Ízlés szerint szórhatunk rá reszelt sajtot, vagy magvakat. Előmelegített 190 fokos sütőben sütöttem 25 percig. Nagyon finom puha, enyhén édeskés pogácsák lettek.

Jó étvágyat kívánok!

 

 

 

Zsemle útifűmaghéjjal

  

 

Hozzávalók: 6 db-hoz

  • 3 dl víz
  • 1 evőkanál almaecet vagy citromlé
  • 1 púpos evőkanál útifűmaghéj őrlemény
  • 1 teáskanál almarost

Összekeverjük és hagyjuk sűrűsödni, míg kimérjük a liszteket.

A sütőt bekapcsoljuk 180 fokra.

  • 1dl manióka liszt
  • 1 dl köles liszt
  • 1 dl tápióka keményítő
  • 1 csapott evőkanál édesburgonya, vagy quinoa liszt
  • 1 csapott teáskanál só
  • 1 mokkáskanál szódabikarbóna
  • 2 púpos evőkanál gluténmentes zabpehely                 

Ezeket összekeverjük, hozzáadjuk a besűrűsödött rostokat,

  • 2 evőkanál olvasztott vajat,
  • magvakat, vagy egyéb fűszereket, ízlés szerint.

A masszát összedolgozzuk, és vajazott kézzel 6 db gombócot formázunk. Picit lenyomjuk, és az előmelegített sütőben 55 percet sütjük.

Ötlet:

Elkészítettem több változatban is. Az egyikbe tettem 1 evőkanál ketchupot és 1 teáskanál szárított bazsalikomot. A másik változatba kevesebb útifűmaghéjat és helyette őrölt chia magot tettem. A chia mag is zselésít, az útifűmaghéj őrleménnyel együtt a vízhez adtam. Ebbe a zsemlébe tettem szezámmagot, de ízesíthetjük köménymaggal is. Készíthetjük egyéb lisztekkel is. Az almaecet, vagy citromlé kell bele, hogy a szódabikarbóna ízét tompítsa. A pehely azért kell, hogy felszívja a nedvességet, így nem nyirkos a zsemlék belseje. Nagyon jó állagú selymes belsejű, és napokig puhán maradó finom zsemlék lesznek, és lefagyaszthatók! Frissen enyhén érződik a szódabikarbóna íze, de ez később elillan.

Jó étvágyat kívánok!

 

 

 

 

 

Sárgarépás puffancs

 

Hozzávalók: 27 db-hoz

  • 25 dkg Glutenno fehér cipó liszt
  • 10 dkg Glutenno sütemény liszt
  • 5 dkg (2 púpos evőkanál) mandula liszt
  • 30 dkg (3 nagyobb) sárgarépa megtisztítva, finomra reszelve
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1 teáskanál szódabikarbóna

                        Ezeket összekeverjük

  • 30 dkg puha vaj
  • 30 dkg szőlőcukor
  • 2 evőkanál juharszirup
  • 1 teáskanál őrölt gyömbér
  • 1 csg vaníliás nádcukor
  • 5 csepp bio narancsolaj, vagy 1 bio narancs lereszelt héja
  • ¾ mokkáskanál só

                       Ezeket krémesre keverjük. Összedolgozzuk a lisztekkel, és belekeverünk

  • 1 jó marék apróra vágott dióbelet

Fagylaltos kanállal sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk. Ez a mennyiség 3 tepsiben fér el. 3×9 db. Vizes kézzel ujjnyi vastagra ellapítjuk. 175 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt elkészülnek. Nagyon-nagyon finom pihe-puha puffancsok lesznek. Az állaga puha is marad, de nem törékeny és nem morzsálódó. Ami nem fogy el frissen, lefagyasztható. Sütőben, minigrillben pár perc alatt felfrissíthető. Nem változik az állaga. A sárgarépát nem szerető gyerekek is szívesen fogják fogyasztani!

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

 

Szuper kenyér

 

Hozzávalók:

25 dkg Szafi Free fehér kenyér lisztkeverék

½ teáskanál só

2,5 dl szoba-hőmérsékletű víz (280 gr.)

1 db citrom frissen facsart leve (30 gr.)

Elkészítése:

Összekevertem a folyadékokat és a sót, majd hozzáadtam a lisztkeveréket. Lágy tészta lesz, de pillanatok alatt besűrűsödik. Kézzel összedolgoztam, és pihentettem néhány percet. Közben a sütőt 180 fokra bekapcsoltam. A tésztát átgyúrtam és bucit formáztam belőle, majd sütőpapírral bélelt tepsibe tettem. Lekentem olvasztott vajjal, és 50 percig sütöttem ezen a hőfokon, majd kivettem a sütőből és ismét megkentem olvasztott vajjal. Közben a hőmérsékletet felvettem 200 fokra és így sütöttem tovább 15-18 percet. Ezután rácson hűtöttem ki a bucit.

Ötlet:

Az eredeti recept szerint elkészíthető citromlé helyett almaecettel, fehérbor ecettel is. Kipróbáltam almaecettel és citromlével is. A citromlé lényegesen jobban közömbösíti a lisztkeverékben lévő szódabikarbóna ízét. Frissen kihűlve szinte alig észrevehető. Napokig puha marad, és nagyon jó az állaga is. Lefagyasztható! A fagyasztóból kivéve, felengedve az almaecettel készült kenyér is teljesen mellékízmentes, és nagyon finom!

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

A recept eredete:

http://www.ehezesmentes-karcsusag-szafival-blog.hu/2016/10/szafi-free-vilagos-puha-mellekizmentes-kenyer-glutenmentes.html

 

 

Csokis, céklás keksz

Hozzávalók:kb. 30 db-hoz

25 dkg Glutenno Rio barna cipó liszt

10 dkg Glutenno Dolce Vita sütemény liszt

3 evőkanál mandula liszt

2 púpos evőkanál kakaópor

1 evőkanál cékla por (Bio boltból)

1 teáskanál őrölt feketekávé (elhagyható)

½ teáskanál szódabikarbóna

½ teáskanál foszfátmentes sütőpor

               Ezeket összekeverjük 

30 dkg puha vaj

2 tojás sárgája

1 teáskanál vanília kivonat

20-25 dkg szőlőcukor – ízlés szerint édesítjük

3-5 evőkanál kókuszvirág cukor

1-2 evőkanál juharszirup

                 Ezeket krémesre kikeverjük

10 dkg étcsokoládé (vagy apró szemű csoki pasztilla)

1 jó marék dió

                 Ezeket apróra vágjuk és összekeverjük 

Elkészítése:

A krémesre kevert vajas masszához adjuk a lisztes keveréket. Összedolgozzuk, és végül belekeverjük a csokoládékat. Nagyon kellemes állagú tésztát kapunk. Zöld dió méretű golyókat formáltam és egy szélesebb pohár talpával lenyomtam jó ½ cm vastagságúra. Kicsit tapad a pohár aljához, de a szélét kicsit megmozgatva szépen lefejthető róla. Nagy méretű sütőpapírral bélelt tepsibe raktam. 10 db-ot 1 tepsibe. 175 fokra előmelegített sütőben 13-15 perc alatt megsülnek. Sütőfüggő! Kisebb méretű kekszek természetesen rövidebb idő alatt készülnek el. Amikor kivesszük a sütőből, még puhák a kekszek, de pár perc alatt, ahogy hűlnek, megszilárdulnak. Ekkor lapáttal hűtőrácsra szedtem. Miután kihűltek zárható dobozban tároljuk. A végeredmény: 30 db nagy méretű, jó állagú harmonikus ízvilágú, egészséges alapanyagokból készült keksz!

Ötlet:

Ha meleg van a lakásban, érdemes 10 gombócot elkészíteni egyszerre, és a többit tésztát hűtőben tároljuk, amíg sül az előző adag.

Sikeres elkészítést és jó étvágyat kívánok!

 

 

 

 

 

Kókuszos darált keksz

 

 

Hozzávalók:

  • 20 dkg Mester sütemény liszt
  • 10 dkg manióka liszt
  • 10 dkg kókusz csípsz ledarálva
  • 20 dkg vaj
  • Kb. 10 evőkanál szőlőcukor
  • 2 tojás sárgája, 1 mokkáskanál darált útifűmaghéj, 1 evőkanál víz összekeverve
  • Csipet só
  • Késhegynyi sütőpor (egészen kevés)

Elkészítés:

A sütőt bekapcsoljuk 170 fokra. A tojás sárgájás keveréket elkészítjük és addig pihen, míg összekeverjük a száraz anyagokat, amelyben elmorzsoljuk a vajat, és összedolgozzuk a tojással. Nagyon jó állagú, jól formázható tésztát kapunk. Húsdarálóra rögzítjük a keksz készítő elemet, és elkészítjük a darált kekszeket. 2 db nagy méretű tepsiben fér el ez a mennyiség. Kb. 12-14 perc alatt megsülnek. Hagyjuk a tepsiben langyosra hűlni, utána kiszedhető.

Ötlet:

Készíthetünk belőle kisebb méretű gombócokat is vizezett kézzel, melyeket kicsit ellapítunk. Miután meghűltek csokimázzal is díszíthetjük. Ha darált keksznek formázzuk, ne legyen a vaj lágy, mert ellágyítja a tésztánkat és nem tudjuk szépen formálni! Vagy hűtőben kicsit pihentetjük. Ha csak gombócokat készítünk, akkor lehet a vaj lágy, sőt a cukorral jó ha krémesre keverjük, és ehhez adjuk a tojásos keverékünket, majd a liszteket. Készíthetjük kókusz helyett, ízlés szerint darált dióval, mogyoróval, mandulával. Lehet vaníliás, kakaós, citromos, narancsos, gyömbéres, fahéjas, citromos-levendulás stb. keksz. A vaníliás kekszben, a kókuszt Mester sütemény liszttel helyettesítjük, és ízesítjük vaníliával. Vanília helyett reszelt bio citromhéj, / bio citromolaj / bio narancsolaj / reszelt gyömbér / őrölt fahéj / bio szárított levendula virág. Ízesítésnél csak a fantáziánk, és az ízlésünk szab határt! A kakaós kekszben a kókuszt ugyanilyen arányban kakaóporral és Mester sütemény liszttel helyettesítjük, de a kókusz mellett is adhatunk hozzá kakaóport. A szőlőcukrot kókuszcukorral is helyettesíthetjük, de vegyük számításba, hogy a kókuszcukor édesebb, és enyhe karamellás színt és ízt ad a tésztának! Vegyük figyelembe, hogy ha darált diót, vagy egyéb olajos magot adunk hozzá, akkor a tészta zsírosabb lesz, így érdemes picivel csökkenteni a vaj mennyiségét (kb. 2 dkg).

Jó étvágyat kívánok ehhez a gyorsan elkészíthető, finom, puhán omlós kekszhez!

 

 

Palacsinta

 

Hozzávalók: kb. 10-12 db-hoz

  • 3 tojás sárgája
  • 10 dkg Emese kenyérpor
  • 10 dkg Nutri Free Mix Per Pane liszt
  • 1 púpos evőkanál manióka liszt
  • 1 evőkanál tápióka keményítő
  • 1 teáskanál kókuszcukor, vagy szőlőcukor
  • csipet só
  • kb. 3,5 dl mandulás rizstej
  • kb. 3,5 dl víz

A hozzávalókból sima tésztát keverünk, és 1 órát letakarva pihentetjük. Rizstej helyett használhatunk tejszín-víz 1:1 arányú keverékét. Ekkor vajat olvasztunk, ebből 1-2 evőkanállal a tésztába keverünk. A tésztánk kicsit sűrűbb legyen, de folyékony! Ha sós palacsintát szeretnénk készíteni, akkor csak egy csipet cukrot adjunk a tésztához. A manióka lisztet ne hagyjuk ki, mert nagyon jó állagot ad a palacsintának. Hagyományos módon sütjük a palacsintákat. Az első oldalát hagyjuk jól átsülni, mert akkor könnyű megfordítani. Könnyen kezelhető, finom palacsinták lesznek!

A sós palacsintából készíthetünk Hortobágyi palacsintát. Ez esetben pörköltet hidegen ledaráljuk, és nagyon pici tejföllel lazítjuk. Ne legyen lágy! A kihűlt palacsintákat ezzel töltjük meg. A közepére 1 evőkanál tölteléket rakunk, majd két oldalról ráhajtjuk a palacsinta szélét, és felgöngyöljük. Ezután panírozzuk a szokott módon. Én először rizslisztbe forgatom, majd tojás sárgája-kevés rizstej keverékébe mártom, és végül krumpli pehelybe forgatom. Ezután mangalica zsírban kisütöm.

 

Sikeres elkészítést és jó étvágyat kívánok hozzá!

 

Házi tészta

 

Hozzávalók: 20 dkg friss tésztához

  • 12,5 dkg Glutenno Napoli pizza tészta liszt
  • 1 mokkáskanál útifűmaghéj őrlemény
  • csipet só
  • 1 tojás sárgája
  • kb. ½ dl víz

Elkészítése:

A lisztet elkevertem a sóval és a kávédarálón megőrölt útifűmaghéjjal. Hozzáadtam a tojás sárgáját és annyi vizet, hogy jól gyúrható, kicsit keményebb tészta legyen. A fél dl vizet biztosan felveszi, de ha túl kemény picit még adjunk hozzá. Amikor összeállt, ezzel a liszttel szórtam meg a táblát és jól átgyúrtam rajta. Majd vékonyra kisikáltam. Szuper jó állagú tészta, nem ragad, és nem törik! Ugyanúgy kezelhető, mint a hagyományos búzás változat! Úgy nyújtottam ki mint régen, a nyújtófára feltekertem, és azzal sikáltam. Ezt ismételtem többször a tészta minden oldala felől. Amikor kellő vékony lett feltekertem a nyújtófára, hosszában végig vágtam, és még egyszer hosszába elvágtam, majd egymásra téve felszeleteltem. Ízlés szerint bármilyen formára felvághatjuk, de készíthetünk belőle csipetkét is. Persze tészta nyújtógéppel mindez egyszerűbb. A tészta főzése hagyományos módon, bő sós vízben történik, kicsit öblítsük le a végén.

                  

Jó étvágyat kívánok hozzá!

       
   
 
 

Tészta útifűmaghéjjal

 

 

Hozzávalók: – 2 személyre  

2 púpos evőkanál megőrölt útifűmaghéj 

2 tojás sárgája 

csipet só 

2,5 dl kókusztej / rizstej / tejszín+víz 1:1 arányú keveréke  

Elkészítés:  

A sütőt előmelegítettem 170 fokra. A hozzávalókat kézi habverővel simára kevertem. Gyorsan sűrűsödik! Egy nagy méretű tepsit sütőpapírral kibéleltem, és ezen egyenletesen elkentem. (Ha nagyon besűrűsödne, akkor sütőpapírra borítjuk, letakarjuk folpackkal, és egyenletesre elsikáljuk, majd a papírral együtt a tepsibe húzzuk.) Az előmelegített sütőben 15 percig sütöttem, majd kivettem a tepsiből. A tetejét lekentem olvasztott vajjal, és szorosan feltekertem, mint a bejglit. Éles késsel vékony csíkokra felszeleltem. Ekkor hosszú tésztacsíkokat kapunk. Ez inkább spagetti, makaróni helyett jó. Ha rövidebb tésztacsíkokat szeretnénk (pl. grízes tésztához), akkor a feltekert tésztát hosszába vágjuk ketté, és így szeleteljük fel. Finom, egészséges rostdús tésztánk lesz. Semleges ízű, bármihez használható. Nagyon finom mákos tésztának is. Ezt most mandulás rizstejjel készítettem, és túróval fogyasztottuk. 

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

  

A recept eredete: 

 http://www.ehezesmentes-karcsusag-szafival-blog.hu/2015/03/szenhidratmentes-teszta-keszitese.html  

 

 

Joghurtos sajtos pogácsa

 Hozzávalók:

⦁    25 dkg Glutenno Alba fehér cipó liszt
⦁    1 evőkanál szezám liszt
⦁    1 evőkanál tápióka keményítő
⦁    12,5 dkg vaj
⦁    5 dkg reszelt kemény sajt
⦁    1 teáskanál só
⦁    1 pohár laktózmentes joghurt (150 gr.)
⦁    1 tojás sárgája
⦁    2,5 dkg friss élesztő (½ csg)
⦁    kb. 3 evőkanál rizstej
⦁    1 teáskanál kókuszcukor
⦁    megkenni: 1 tojás sárgája, pici vízzel elkeverve
⦁    megszórni: reszelt sajt

Elkészítése:

A cukorral meglangyosított rizstejben felfuttattam az élesztőt. A liszteket, sót és a reszelt sajtot összekevertem és elmorzsoltam benne a vajat. Hozzáadtam a tojás sárgáját, a felfuttatott élesztőt és a joghurtot. Összegyúrtam. Jó állagú, picit lágyabb tészta lett. Kelesztőtálban 1 jó órát pihentettem a hűtő felső polcán. Ez idő alatt szépen megkelt. Ekkor bekapcsoltam a sütőt 190 fokra. A tésztát rizsliszttel beszórt táblán átgyúrtam, majd 1 cm vastagra kinyújtottam. Késsel bevagdaltam a tetejét, megkentem a vízzel elkevert tojás sárgájával, és megszórtam reszelt sajttal. Kisebb méretű pogácsaszaggatóval kiszúrtam. Ez a mennyiség 1 nagy méretű sütőpapírral bélelt tepsiben elfért. Elég sűrűn fér el a tepsiben, de széltében keveset, fölfelé nő inkább. A villanysütő felső polcán sütöttem. Kb. 25 perc alatt sültek meg ezek a nagyon finom, igazi pogácsák. Ízre, állagra is mintha nem is gluténmentes lenne!

Jó étvágyat kívánok!

 

Rizslisztes sajtos ostya

 Hozzávalók:

  • 400 gr. liszt (1-1 evőkanál szezámliszt, és tápióka keményítő, a többi rizsliszt)

  • 150 gr. vaj

  • 100 gr. tejföl

  • 100 gr. reszelt kemény sajt

  • kb. 55 ml víz

  • 2 teáskanál sütőpor

  • 1 tojás sárgája

  • 1 púpos teáskanál só

  • ízlés szerint magvak (köménymag, szezámmag, chia mag) – elhagyható

A hozzávalókból kellemes állagú tésztát gyúrunk. Apró gombócokat formálunk, és ostyasütőben megsütjük. Nagyon finom ostyák lesznek, kihűlve jól zárható dobozban sokáig eltartható, ha el nem fogynak sütés közben.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

A recept eredete:

http://www.glutenmentesovezet.hu/sos-sutik-pogacsak/sajtos-taller/46108/

 

 
 

 

 

Kakaós és fahéjas csiga rizslisztből

Hozzávalók:

  • 25 dkg rizsliszt

  • 1 csapott evőkanál útifűmag őrlemény

  • 2 jó evőkanál szőlőcukor

  • 1 csapott mokkáskanál só

  • 2 teáskanál porélesztő

  • 1 tojás sárgája

  • kb. 1,8-1,9 dl mandulás rizstej

  • 3 dkg vaj

  • megkenni: 1 evőkanál olvasztott vaj

  • megszórni: szőlőcukorral ízlés szerint édesített kakaópor, illetve őrölt fahéj

  • meglocsolni: ½ dl, szőlőcukorral édesített mandulás rizstej

    Elkészítése:

    A lisztet összekevertem a száraz hozzávalókkal, majd hozzáadtam a tojás sárgáját, a meglangyosított rizstejet, és a felolvasztott vajat. Géppel összedolgoztam, és letakarva pihentettem kb. 40-45 percet. Ezután rizslisztes táblán átgyúrtam, és kb. 1 cm vastag téglalappá nyújtottam. Megkentem olvasztott vajjal, megszórtam egy részét kakaós, másik felét fahéjas szőlőcukorral. Feltekertem, mint a bejglit, és 12 db-ba vágtam. Sütőpapírral bélelt tepsibe raktam, és megkentem a maradék olvasztott vajjal. Betettem a hideg sütőbe, pihent 5-10 percet, majd bekapcsoltam a sütőt 175 fokra. A tepsi benne maradt 25 percet. Megforrósítottam az édesített rizstejet, kivettem a csigákat a sütőből. Mindegyikre egy jó evőkanállal locsoltam, majd visszatettem a sütőbe még kb. 5 percre. Rácson hűtöttem ki ezeket a nagyon finom pihe-puha sütiket.

    Ötlet:

    Én 20 dkg Nagykun rizs lisztet és 5 dkg bio barna rizslisztet használtam. A rizstej helyett használhatunk 1:1 arányban tejszín, víz keverékét, de ez esetben 2 dkg vaj elég. Kipróbáltam mindkét változatot, ugyanolyan finom lett!!! Készíthetjük ezenkívül ízlés szerint mákkal, dióval, kókusszal, mogyoróval is, sőt buktát is süthetünk belőle.

    Jó étvágyat kívánok!

    Recept eredete: http://glutenmenteselet.blogspot.hu/2017/03/kakaos-csiga-rizslisztbol-cocoa-snails.html

     

     
     

     

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Levendulás csokis keksz

 

 

 

Hozzávalók: 2 nagy tepsihez (2 x12 db)

  • 20 dkg Mester sütemény liszt

  • 3 evőkanál mandula liszt

  • ½ teáskanál szódabikarbóna

  • ¼ teáskanál só

  • 1 csomag vaníliás nádcukor

  • ½ bio citrom reszelt héja, vagy 3-4 csepp bio citromolaj

  • 1 púpos teáskanál szárított bio levendula virág

  • 14 dkg puha vaj

  • 10 dkg szőlőcukor

  • 3 evőkanál szirup (juhar, vagy agávé)

  • 7-8 dkg étcsoki apróra vágva

     

    Elkészítése: A vajat, a szőlőcukrot, és a szirupot krémesre keverjük. A csoki kivételével összekeverjük a többi alapanyagot, majd a vajkrémmel elkeverjük. Végül hozzáadjuk a csokit is. 24 db diótól picit nagyobb méretű gombócokat formálunk. Sütőpapírral bélelt nagy méretű tepsibe 3×4 db-ot sorakoztatunk. Előmelegített 170 fokos sütőben kb. 18-20 perc alatt megsülnek a kekszek. Hagyjuk a tepsiben néhány percig, mert még a sütőből kivéve puha. Kihűtve lezárt dobozban sokáig eltartható, de erre esély sincs, mivel nagyon-nagyon finom!

    Jó étvágyat kívánok!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szódás zsemle

Hozzávalók: 6-8 db-hoz

  • 25 dkg Glutenno fehér cipó liszt

  • 1 teáskanál só

  • ½ teáskanál szódabikarbóna

  • 1 evőkanál olívaolaj

  • 2,5 dl író

    Elkészítése:

    A hozzávalókat összekeverjük. Zsiradékos, vagy vizes kézzel zsemléket formázunk. Kicsit lenyomkodjuk, mert sülés közben kigömbölyödnek. 200 fokos előmelegített sütőben 25 perc alatt elkészülnek. Hidegen fogyasszuk, mivel melegen a belseje enyhén nyirkosnak tűnik, de kihűlve tökéletes, nagyon finom, mellékízmentes, kívül ropogós, belül puha. 2-3 napig finom puha marad, de fagyasztható, felengedve is tökéletes, ez az egyszerű, és nagyon gyorsan elkészíthető zsemle.

    Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

Túrós batyu

 

Hozzávalók a tésztához:

 

  • 20 dkg Nutri Free mix per Pane liszt

  • 5 dkg Mester sütemény liszt

  • 1 jó evőkanál Manióka liszt

  • 1 púpos evőkanál szőlőcukor

  • ½ mokkáskanál só

  • 2 evőkanál olvasztott vaj

  • 1 ½ tojás sárgája

  • ¼ csg (1,25 dkg) friss élesztő

  • 1 mokkáskanál kókuszcukor

  • Kb. 2 ¼ dl rizsital (mandulásat használtam)

 Az élesztőt felfuttatjuk a meglangyosított, kókuszcukorral elkevert rizsitalban. A liszteket elkeverjük a sóval, és cukorral, apránként hozzáadjuk a langyos folyadékot, majd az olvasztott vajat és sima tésztává dolgozzuk. Letakarva szobahőmérsékleten ½ órát pihentetjük.                                      

Közben elkészítjük a tölteléket:

 Ehhez 35 dkg laktózmentes túrót ízlés szerint édesítünk, ízesítjük kevés sóval, vaníliával és reszelt bio citromhéjjal. Adhatunk hozzá megmosott, kicsit beáztatott, lecsepegtetett mazsolát is.

A pihentetett tésztát rizsliszttel megszórt lapon átgyúrjuk. Kinyújtjuk 2-3 mm vastagra, 9 db-ba vágjuk, és elosztjuk rajta a tölteléket. Megformázzuk a batyukat, és sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk. Megkenjük:

 ½ tojás sárgája, 1 teáskanál olvasztott vaj, és 1 mokkáskanál víz keverékével.

 Hideg sütőbe tesszük és hagyjuk kelni kb. 30 percet, ekkor bekapcsoljuk a sütőt 180 fokra, a batyuk a sütőben maradnak. Kb. 30 perc alatt készre sülnek ezek a pihe-puha nagyon finom túrós batyuk.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

DSCN1353.JPG

 

Krumplis pogácsa

 

Hozzávalók: 4 tepsihez

 

  • 50 dkg Glutenno Alba fehér cipóliszt

  • 50 dkg áttört főtt krumpli, vagy kész burgonyapüré hidegen

  • 4 púpos evőkanál szezámliszt

  • 1 evőkanál kókuszcukor

  • 1 jó evőkanál só

  • 2 csg szárított élesztő

  • 25 dkg vaj (ha burgonyapürét használunk 20 dkg vaj)

  • 4 tojás sárgája

  • Kb. 4 dl tejföl

  • Megkenni: 1 tojás sárgája, kevés vízzel elkeverve

 

A liszteket, cukrot, sót, élesztőt jól összekevertem.  Elmorzsoltam a krumplival és a vajjal, majd a tojás sárgáját és a tejfölt hozzáadva összegyúrtam. Szobahőmérsékleten letakarva pihentettem kb.30 percet. Ezután kinyújtottam ujjnyi vastagra. A tetejét éles késsel bevagdaltam, majd kiszaggattam a pogácsákat. Tepsibe raktam, lekentem a tetejét pici vízzel elkevert tojás sárgájával. Addig pihentettem, míg a sütő bemelegedett. 190 fokon sütöttem tepsinként 20 percet. Egy nagy tányér habkönnyű, nagyon finom pogácsa lett belőle!

 

Ötlet: Ehhez a pogácsához felhasználhatjuk a megmaradt tört krumplit. De mivel ez már tartalmaz vajat és hozzáadott folyadékot, ezt a gyúráskor vegyük figyelembe. A megkent pogácsákat megszórhatjuk ízlés szerint reszelt sajttal, szezámmaggal. Én most a pogácsák egy részét gluténmentes inaktív sörélesztőpehellyel szórtam meg. Finom sajtos aromát ad neki. De önmagában is nagyon finom! A kihűl pogácsákat lefagyaszthatjuk, és szükség esetén pár perc alatt felfrissíthetjük sütőben, vagy mini grillben. Pillanatok alatt friss pogácsát varázsolhatunk az asztalra.

 

DSCN1362.JPG

Sikeres elkészítést és jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

DSCN1196.JPGKakaós tortaalap

Hozzávalók:

  • 20 dkg Mester sütemény liszt

  • 20 dkg szőlőcukor

  • 2 dl tejföl

  • 5 dkg olvasztott vaj

  • 1 tojás sárgája

  • 5-6 dkg darált dió

  • 2 evőkanál kakaópor

  • 1 teáskanál szódabikarbóna

  • 1 mokkáskanál 10 %-os ecet

  • Kb. 4-5 evőkanál hideg víz

 A hozzávalókat jól összekeverjük. Annyi vizet adunk hozzá, hogy, összeálljon a tészta. Sűrűbb masszát kapunk, amit közepes méretű sütőpapírral bélelt tepsibe egyenletesen elsimítunk. 180 fokos előmelegített sütőben sütjük 30 percig, majd 170 fokra mérsékelt sütőben további 15 percet. Tűpróba! A megsült tésztát rácson hűtjük ki. Nagyon jó állagú, puha, nem morzsálódó süteményünk lesz, ami önmagában vaníliás szőlőcukorral megszórva is finom. De megtölthetjük, ízlés szerinti krémmel, lekvárral, vagy akár felvert tejszínhabbal is.

DSCN1191.JPGJó étvágyat kívánok ehhez az egyszerű, gyorsan elkészíthető, finom sütihez!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

DSCN1175.JPGLapka sajt

Hozzávalók: 14-16 szelethez

  • 3 evőkanál vaj

  • 4,5 evőkanál tápióka keményítő

  • 100 ml habtejszín

  • 260 ml mandulás rizstej

  • 90 ml gluténmentes sörélesztőpehely

  • 1 mokkáskanál fokhagymapehely

  • 1 jó teáskanál só

  • 1 mokkáskanál bio csípős paprikakrém, vagy apróra vágott chili paprika

  • Kevés frissen őrölt színes bors

  • Kevés metélőhagyma - szárított is jó

  • 3 evőkanál zselatin

 Elkészítése:

Sütőpapírral kibélelünk 2 db 20X30 cm-e tálcát. Az oldalán kicsit lógjon túl a papír. Ha befér a hűtőbe használhatunk a tálca helyett egy nagyméretű tepsit is.

Ezután darálóban, vagy mozsárban finomra aprítjuk a sörélesztőpelyhet a sóval, és a fokhagymával. Egy tálban összekeverjük a keményítőt a zselatinnal. Az egészet összevegyítjük, hozzáadjuk a tejszínt, rizstejet, és a többi ízesítőt. Csomómentesre elkeverjük. Egy edényben felolvasztjuk a vajat, beleöntjük a masszát és besűrítjük. Pár perc, csak addig hagyjuk a tűzön, míg felforr. Gyorsan sűrűsödik, ezért mielőbb öntsük ki az előkészített sütőpapíros formába. Lapátkával elsimítjuk. A tetejére is teszünk sütőpapírt, simítsuk el rajta. Hagyjuk 5-10 percig szobahőmérsékleten hűlni, majd tegyük a hűtőbe pár órára. Miután jól megszilárdult, levesszük róla a papírt, felszeleteljük, és egyenként Folpackba csomagoljuk. Lezárható dobozban eltartható a hűtőben legalább1 hétig. 1-2 nap után jobban összeérnek az ízek. A végeredmény egy jóízű, és egészséges szendvicsbe való lágy sajt.

DSCN1171.JPGJó étvágyat kívánok!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Amerikai csokis keksz

 

 Hozzávalók: – 12 db

  • 20 dkg liszt (15 dkg Mester sütemény liszt, 1-1 evőkanál kókusz-, mandula-, és szezámliszt)

  • ½ Teáskanál szódabikarbóna

  • ½ Teáskanál só

  • 1 mokkáskanál vaníliapor, vagy 1 csg vaníliás nádcukor  

  • 15-17 dkg szőlőcukor - ízlés szerint

  • 1 evőkanál juharszirup

  • 14 dkg puha vaj

  • 1 tojás sárgája

  • 10-15 dkg jó minőségű étcsokoládé apróra vágva, vagy csoki pasztilla

Elkészítése:

A szőlőcukrot, szirupot, vajat és tojás sárgáját krémesre kikeverjük. A csokoládé kivételével, a többi alapanyagot jól összekeverjük, és a krémes masszához adjuk. Elkeverjük, majd beleszórjuk a csokoládét is. Kézzel összedolgozzuk, majd fagylaltos kanállal kiadagoljuk, és sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk. 170 fokon sütjük kb. 15 percet. Amikor színesedik, akkor jó. A tepsiben hagyjuk 2-3 percig, mivel még puha, de ahogy hűl, úgy köt meg. Nagyon finom omlós kekszek lesznek! Amilyen gyorsan elkészíthető, olyan gyorsan el is fogy! Ha marad belőle, kihűlve lezárható dobozban eltartható.

Ötlet:

A tésztát, amikor szedjük ki a fagylaltos kanállal, kézzel jól nyomkodjuk a kanálba, a széleit szedjük le, hogy formás félgömbök legyenek. A sütőben érdemes felsőbb polcra tenni a tepsit, mert az alja gyorsan pirul.


DSCN1165.JPGJó étvágyat kívánok ehhez a finomsághoz!


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

DSCN1075.JPGAlmás süti

 

Hozzávalók: 1 nagy méretű tepsihez

  • 25 dkg Schar mix b liszt

  • 20 dkg Mester sütemény liszt

  • 5 dkg kókuszliszt

  • 20 dkg vaj

  • 4 evőkanál szőlőcukor

  • 1,5 dl tejföl

  • 3 tojás sárgája

  • 1 mokkáskanál útifűmaghéj

  • 1 púpos teáskanál sütőpor

  • ½ Mokkáskanál szódabikarbóna

  • Csipet só

  • ½ dl hideg víz

Töltelék:

Kb. 1,5-2 kg savanykás alma, megpárolva, szőlőcukorral, csipet sóval, és őrölt fahéjjal ízesítve

Elkészítése:

DSCN1071.JPGA száraz hozzávalókat jól összekeverjük, és elmorzsoljuk a vajjal, majd a tojással, tejföllel, és vízzel sima tésztát gyúrunk. Két gombócot formálunk. Az egyiket sütőpapíron kinyújtjuk, megszórjuk kb. 2 evőkanálnyi mandula liszttel, ráhalmozzuk a kész, kihűtött almatölteléket, és a tetejére is szórunk kevés mandula lisztet. A felső lapot rizslisztezett nyújtólapon tepsi méretűre kinyújtjuk. Pizza vágóval kétujjnyi széles csíkokra vágtam, és középen is elvágtam. Így könnyen az alma tetejére rakhatjuk. A széleket körbe kicsit összenyomkodtam. A tetejét megszurkáltam villával. Előmelegített 200 fokos sütőbe tettem. 10 perc után 180 fokra mérsékeltem a hőfokot, és még 30 percet sütöttem így. A sütési idő összesen kb. 40 perc. Kihűtve szeleteljük. Néhány óra pihenés után éri el a legjobb állagot. Tálalás előtt vaníliás szőlőcukorral szórjuk meg. Nagyon finom süti a végeredmény!

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

DSCN1161.JPGBajor karika zsemle

 

 

Hozzávalók:

  • 25 dkg liszt (10 dkg Nutri free mix per Pane, 10 dkg Alfa mix, 5 dkg barna rizsliszt)

  • 4 gr porélesztő

  • 1 teáskanál kókuszcukor

  • 1 teáskanál só

  • Kb. 220 ml langyos víz

  • 2 evőkanál olívaolaj

  • Főzéshez: 1 l víz, 1 evőkanál szódabikarbóna, 1 teáskanál kókuszcukor

  • Megkenni: 1 tojás sárgája, 1 mokkáskanál tejföl, kevés víz – jól összekeverve

 Elkészítése:DSCN1156.JPG

A tésztához valókat jól kidolgozzuk, és szobahőmérsékleten letakarva duplájára kelesztjük. Kb. 1 óra. A megkelt tésztát rizsliszttel megszórt táblán átgyúrtam, és 8 db gombócot formálta, melyeket egyenként rudakká sodortam. Kört formáztam, és a két végét összenyomtam. Közben a vizet a szódabikarbónával, és a cukorral odatettem főni. Amíg felforrt, a megformázott tészták pihentek. Egy tálkába szezámmagot tettem. A karikákat kettesével a forrásban lévő vízbe raktam ½ percre, közben szűrőlapáttal belenyomkodtam, hogy mindenhol érje. Ezután a lapáttal kiemeltem a vízből, néhányat megforgattam szezámmagba, párat simán hagytam, és sütőpapírral bélelt tepsibe raktam. Ekkor bekapcsoltam a sütőt 190 fokra, és amíg bemelegedett, a tészta még kelt, közben megkentem őket a tojás sárgája keverékkel, majd kb. 30 perc alatt megsültek a karikák. Frissen, kihűlve a legfinomabb! Kívül ropogós, belül puha.

 

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

A recept eredete: Facebook: Kata boszorkánykonyhája csoport

 

 

 

 

 

 

 

 

 

DSCN1018.JPG

 

Gyömbéres keksz

Hozzávalók: 30 db-hoz

  • 100 gr mandula liszt

  • 100 gr Mester sütemény liszt

  • 1 púpos evőkanál tápióka, vagy nyílgyökér keményítő

  • ½ teáskanál szódabikarbóna

  • késhegynyi sütőpor

  • 2 teáskanál őrölt gyömbér (lehet friss reszelt gyömbért is használni)

  • 1 teáskanál őrölt fahéj

  • 1 teáskanál őrölt kardamom

  • késhegynyi őrölt fehérbors

  • késhegynyi őrölt szegfűszeg

  • 200 gr apróra vágott aszalt datolya

  • 1 dl kókusz, - vagy rizstej

  • 5 - 5 csepp bio narancs és citromolaj

  • 100 gr puha vaj

  • pici csipet só

 Elkészítése:

A datolyát kevergetve megfőzzük a kókusztejben, amíg felszívja a nedvességet – pár perc. Kicsit hűtjük. A száraz hozzávalókat összekeverjük, hozzáadjuk a vajat és a datolyát. Jól formázható tésztánk lesz. 30 db gombócot formálunk. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, és picit lenyomkodjuk. Előmelegített 180 fokos sütőben kb. 12 percig sütjük. Langyosan kevés vaníliás szőlőcukorba megforgattam, mert így mutatósabb. Nagyon finom, illatos, fűszeres, puha kekszek lesznek! Miután kihűltek, lezárható dobozban eltarthatók.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

           
    DSCN1012.JPG
  DSCN1011.JPG     DSCN1016.JPG
 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerb Pita kenyér

Hozzávalók:

  • 100 gr Nutri free mix per Pane liszt
  • 100 gr Schar mix b liszt
  • 1 teáskanál köles pehely
  • ½ csg (1,5 teáskanál) szárított élesztő
  • 1 teáskanál agávé szirup
  • 1 púpos mokkáskanál só
  • 1 evőkanál kókuszvaj
  • 180 ml rizstej (vagy tejszín, víz 1:1 arányú keveréke)- meglangyosítva
  • Megkenni: kevés olvasztott vaj (kb. 3-4 dkg)
  • Tetejét megkenni: ½ tojás sárgája, 1 mokkáskanál víz – kicsit felverve
  • Megszórni: 1 teáskanál szezámmag

Elkészítése: A kókuszvaj, és tej kivételével a tészta hozzávalóit jól összekeverjük. Hozzáöntjük a langyos rizstejet, és összedolgozzuk, majd hozzáadjuk a kókuszvajat és géppel jó alaposan kidolgozzuk. Ezután letakarva pihentetjük 50 fokos sütőben 40 percet. Utána rizslisztezett táblán jól átgyúrjuk. 12 db gombócot formálunk. Ezeket egyenként kinyújtjuk 8-10 cm - es kör alakúra. Mindkét oldalát vékonyan megkenjük olvasztott vajjal. Majd kisebb méretű sütőpapírral bélelt kerek sütőformába rakjuk körbe, hogy félig takarják egymást a lapok. Én kerek jénai edényt használtam. Az alsó sorba nekem 7 lap került, erre tettem 5 lapot. Visszatettem a langyos sütőbe 15 percre. Ezután kivettem a sütőből, a hőmérsékletet felvettem 180 fokra. Amíg melegedett a sütő megkentem a tetejét a tojás sárgája, víz keverékével, és megszórtam szezám maggal. Visszaraktam a sütőbe és kb.20 percig sütöttem. (Amíg szépen megpirult). Ezután rácson hűtöttem ki. Fogyasztáskor csak le kell emelni róla a szeleteket. Nagyon finom, szinte kalácsos jellegű, enyhén édeskés ízű kenyérféle a végeredmény!

Jó étvágyat kívánok hozzá!

A recept eredete: http://www.inforabakoz.hu/blog/olvas/permalink:szerb-pitakenyer-glutenmentesen-2015-03-30-165216/

 

Saját lisztkeverék bagetthez

Hozzávalók: Kb. 1,6 kg liszthez – ez 4 adag bagetthez elég!

  • 2 dl barna rizsliszt
  • 2 dl fehér rizsliszt
  • 2 dl csicseriborsó liszt (vagy1-1 dl csicseriborsó- és cirok, vagy csicseriborsó és zöldbanán liszt)
  • 2 dl hajdina liszt
  • 2 dl köles liszt
  • 1 dl cirokliszt
  • 8 dl tápióka keményítő
  • 2 dl nyílgyökér keményítő
  • 4 púpos evőkanál Quinoa liszt
  • 4 púpos evőkanál szezámliszt
  • 4 púpos evőkanál burgonya pehely
  • 4 púpos evőkanál puffasztott amaránt
  • 4 púpos evőkanál útifűmaghéj
  • 3,5 evőkanál xantán
  • 1,5 evőkanál só
  • 1 evőkanál kókuszcukor, vagy szőlőcukor

Az alapanyagokat egy nagyobb tálba kimérjük, és kézi habverővel nagyon alaposan!!! összekeverjük. A lisztkeveréket lezárt tárolóedénybe tartsuk. Ebből a keverékből az alábbi módon sütöttem a bagetteket.

Bagett

Hozzávalók: 6 db-hoz

  • 40 dkg a fenti saját lisztkeverékből
  • 1 csg porélesztő (7 gr)
  • 2 evőkanál olívaolaj, vagy olvasztott vaj
  • Kb. 3,5 dl langyos víz
  • 1 teáskanál almaecet, vagy citromlé

Elkészítése:

A kimért liszthez hozzákeverjük a száraz élesztőt. Apránként adjuk hozzá a langyos vizet, amibe elkeverjük az almaecetet. Géppel jól kidolgoztam a tésztát. Majd hozzáadjuk az olajat. Ezzel is összedolgozzuk. A tészta sűrű kenőcs állagú legyen! Ezután 6 felé vesszük a tésztát. Kókuszvajas kézzel rudakat sodrunk, és sütőpapír csíkkal kibélelt bagett sütő formába rakjuk. Formásra eligazítottam, vizes kézzel és egy vizezett szilikon lapátkával. 50 fokos sütőben kelesztettem 40 percet, majd egy edénybe vizet tettem, és beraktam a sütő aljába. A bagetteket a sütőben hagyva felvettem a hőmérsékletet 200 fokra, 20 perc után mérsékeltem 180 fokra. Ekkor a vizet kivettem a sütőből, és megfordítottam a bagetteket a formában, hogy az alja is megpiruljon. Így sütöttem még kb. 10-15 percet. Rácson hűtöttem ki ezeket a nagyon finom és egészséges bagetteket. Két nap múlva is finom, puha, de akár le is fagyasztható!

Sikeres elkészítést, és jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

MEGGYES  LEPÉNY

 

Hozzávalók:

  • 10 dkg kukoricaliszt

  • 10 dkg barna rizsliszt

  • 10 dkg fehér rizsliszt (Nagykun rizsliszt)

  • 10 dkg olvasztott, de nem túlforró vaj

  • 2 dl tejföl

  • 15 dkg szőlőcukor

  • 3 tojás sárgája

  • 1 evőkanál útifűmaghéj + 3 evőkanál víz

  • 2 teáskanál foszfátmentes sütőpor

  • Csipet só

  • Ízlés szerint vanília, és reszelt bio citromhéj, vagy bio citromolaj

Elkészítése:

A tojások sárgáját, az útifűmaghéjat és a vizet összekeverjük, és 1-2 percet hagyjuk pihenni. Közben a liszteket összekeverjük a sütőporral. Ezután a tojássárgájás keverékhez hozzáadjuk a szőlőcukrot és jó krémesre kikeverjük, majd a vajat apránként hozzácsurgatva tovább keverjük. Hozzáadjuk a fűszereket és apránként a lisztkeveréket. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük a kicsit sűrűbb keveréket. Elsimítjuk a tetejét, és rászórjuk a meggyet, de készülhet egyéb gyümölcsből is. Ha friss gyümölcsből készül, ízlés szerint szőlőcukorral, esetleg őrölt fahéjjal megszórhatjuk a tetejét. Előmelegített 180 fokos sütőben 45 perc alatt készre sül. Nagyon finom, könnyű tésztánk lesz!

Ötlet:

Ezt a lepényt közepes méretű tepsiben sütöttem, így magasabb tészta lett, de amennyiben vékonyabb tésztát szeretnénk, nagyméretű tepsit használjunk. Gyümölcs helyett megszórhatjuk durvára darabolt dióval is.

Jó étvágyat kívánok hozzá! 

 

 

 

 

DSCN0797.JPGDiós keksz

 

Hozzávalók: – 1 nagy tepsihez

  • 25 dkg Mester süteményliszt

  • 20 dkg vaj

  • 15 dkg szőlőcukor

  • 10 dkg darált dió

  • Csipet só

Elkészítése:

A lisztet, darált diót, szőlőcukrot és a sót jól összekeverjük. Hozzáadjuk a feldarabolt vajat, ezzel elmorzsáljuk, majd egy tésztagombócot gyúrunk belőle. Gyorsan elkészül! Folpackba csomagolva, hűtőben pihentetjük 10-15 percet. Ezután rizslisztezett lapon átgyúrjuk. Enyhén meglisztezett sütőpapíron, Folpackkal letakarva tepsi méretűre nyújtjuk. A Folpackot levesszük róla, lapátkával a széleket egyenletesre igazítjuk, és a sütőpapírral együtt a tepsibe csúsztatjuk. Előmelegített sütőben, 170 fokon 15 perc alatt megsütjük. a sütőből kivéve még puha, de ahogy hűl, úgy köt meg. Miután kihűlt, megszórtam vaníliás szőlőcukorral és pizza vágóval felvagdaltam. Egy nagy tányér nagyon jóízű, omlós keksz a végeredmény! Jól záródó dobozban sokáig eltartható.

DSCN0791.JPGJó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

 

 

 

 

Bagett

Hozzávalók: 6 db-hoz

  • 25 dkg (1 zacskó) Glutenno Alba fehér cipó liszt
  • 1 evőkanál szezámliszt, vagy ízlés szerint hajdina liszt
  • 1 púpos teáskanál útifűmaghéj
  • 1 mokkáskanál őrölt chia mag
  • 1 teáskanál só
  • 1 púpos teáskanál kókuszcukor
  • 1,5 teáskanál (1/2 zacskó porélesztő)
  • 1 tojás sárgája
  • Kb. 2 és 1/3 dl langyos víz
  • 1 evőkanál olvasztott vaj

Elkészítése:

A száraz hozzávalókat jól elkevertem, majd hozzáadtam a tojás sárgáját, vizet és a vajat. Jól összekevertem. Gyorsan összeáll a tészta. Kókuszvajas kézzel 6 db bagettet formáztam. Sütőpapírcsíkkal bélelt bagett sütőbe tettem. 50 fokos sütőben kelesztettem, kb. 40 – 45 percet, míg duplájára növekedtek. Ezután kivettem a formát a sütőből és felvettem a hőmérsékletet 200 fokra, és a sütő aljába, egy edénybe vizet tettem. Miután elérte a kívánt hőfokot, akkor tettem vissza a sütőbe. A sütés félidejében kivettem a vizet a sütőből. Kb. 30 perc alatt megsültek a finom bagettek.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

 

Nokedli levesbe, vagy köretnek

 

 Levesbetétként: 

Hozzávalók: 4 személy részére 

  • 2 tojás sárgája

  • 1 teáskanál tejföl

  • 1 evőkanál nyílgyökér keményítő

  • 8-9 evőkanál rizsliszt (2/3 rész fehér, 1/3 rész barna rizsliszt)

  • Kb. ½ dl víz

  • 1 teáskanál olvasztott vaj

  • 1 csapott mokkáskanál só

  • Ízlés szerint csipet frissen őrölt bors

  • Kevés apróra vágott petrezselyemzöld 

Elkészítés: 

 A hozzávalókból kemény tésztát keverünk. A vizet apránként adjuk hozzá. A tészta összeálljon, de a szokásosnál sűrűbb legyen. Letakarva ½ órát pihentetjük. Végezzünk próbafőzést, mielőtt a levesbe szaggatnánk! Megfőve se legyen túl lágy, mert a levesbe, ha áll, még kicsit puhul. 

Köretnek: 

Ha köretként szeretnénk elkészíteni, 4 személy részére, kihagyjuk belőle a petrezselyemzöldet, és háromszoros adagból készítsük, sós vízben kifőzve. Ezt most tejfölös karfiollal fogyasztottuk.

 

Jó étvágyat kívánok hozzá!                                     

 

 

 

 

 

 

 

Házi tészta

 

 

Hozzávalók: 4 laphoz

  • 50 dkg Green Farm gluténmentes liszt (összetevői: rizsliszt, kukoricaliszt, köles liszt)

  • 3 jó púpos evőkanál nyílgyökér keményítő
  • 2 púpos evőkanál Emese kenyérpor
  • 1 púpos evőkanál csicseri borsó liszt

  • 1 púpos evőkanál útifűmaghéj

  • 2 tojás sárgája

  • Kb. 4,5-5 dl víz

  • 1 teáskanál só

  • 2 evőkanál kókuszolaj (Barco)

 Elkészítése:

Az útifűmaghéjat, a tojások sárgáját 1 dl vízzel jól elkeverjük, és állni hagyjuk pár percig, míg kicsit besűrűsödik. Közben a víz, és olaj kivételével összekeverjük a többi hozzávalót, majd hozzáadjuk a tojásos masszát, az kókusz olajat, és annyi vizet, hogy jól összeálljon a tészta. Se lágy, se túl kemény ne legyen! Jó állagú a tészta, elválik az edény falától. Folpackkal letakarva pihentetjük ½ órát. Ezután rizslisztezett táblán átgyúrtam. 4 gombócot formáltam belőle. Az egyiket jó alaposan meglisztezett táblán kinyújtottam, amennyire csak tudtam - közben a többi tésztagombócot visszatettem a tálba és letakartam. Jól kezelhető a tészta, de alaposan lisztezzük alul-felül, nyújtás közben, hogy ne ragadjon össze. A kinyújtott tésztát pizza vágóval középen kettévágtam, és keresztbe 2-3 ujjnyi széles csíkokra vágtam. 3-4 csíkot egymásra raktam, és különböző formákra felvágtam a tésztát. Készítettem metéltet, kockatésztát, és lebbencsnek való tésztát. Amit frissen nem használunk el, jól kiszárítjuk és papírzsákba eltárolható. A szokott módon bő, sós vízben főzzük, a főzővízbe kevés zsiradékot tegyünk, hogy a tészta ne ragadjon össze! Ebből most mákos tészta készült.

Sikeres elkészítést és jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

 

 

Krumplis béles

Hozzávalók: egy nagy tepsihez

Tészta:

  • 25 dkg Nutri Free mix per Pane liszt
  • 25 dkg Mester sütemény liszt
  • 1 púpos evőkanál szezám liszt
  • 1 evőkanál hajdina liszt
  • 1 evők csicseri borsó liszt
  • 1 evőkanál puffasztott Quinoa
  • 2 evőkanál útifűmaghéj
  • 1 mokkáskanál só
  • 3 púpos evőkanál szőlőcukor
  • 2,5 dkg friss élesztő
  • 1 mokkáskanál vanília por
  • 2 dl kaukázusi kefir
  • kb. 4 dl rizstej – amennyit felvesz a tészta
  • 2 tojás sárgája
  • 2 evőkanál olvasztott vaj

 

Töltelék:

  • Kb. 60 dkg főtt, áttört krumpli (6-8 dkg vajjal áttörve, lehűtve)
  • 3,5-4 dl tejföl
  • Kb. 15-20 dkg szőlőcukor
  • 4 tojás sárgája
  • Kb. 1 mokkáskanál só
  • 2 púpos evőkanál keményítő (tápióka, nyílgyökér)
  • 1 evőkanál rizs liszt
  • 1 evőkanál útifűmaghéj
  • Bőven apróra vágott kapor

Elkészítése:

Először a tésztát készítjük el. A kefirt és a rizstejet összekeverve meglangyosítjuk, hozzáadjuk a szőlőcukrot, és a belemorzsolt élesztőt felfuttatjuk benne. A száraz hozzávalókat jól elkeverjük, apránként hozzáadjuk az élesztős folyadékot, jó sűrű nokedli tészta állaga legyen. Minden gluténmentes kelt tésztának ilyen állaga kell, hogy legyen! Jól kidolgozzuk a tésztát, majd letakarva pihentetjük kb. 50 percet.

Közben elkészítjük a tölteléket. Frissen is elkészíthető a tört krumpli, de jobb, ha, van ideje lehűlni, és megkötni! A hozzávalókat jól kikeverjük. Kicsit pihentetjük, hogy az útifűmaghéj és a keményítők tartást adjanak neki. Viszonylag lágy a töltelék, de miután megsül a tészta tökéletes lesz.

A megkelt tésztát rizsliszten jól átgyúrjuk. Két gombócot formálunk. Az alsó lapot a sütőpapíron kinyújtjuk, a papírral a tepsibe csúsztatjuk. Ezután ráöntjük a tölteléket, és elsimítjuk rajta. A felső lapot a táblán nyújtottam ki - kisebb legyen, mint a másik lap -, és a keskenyebbik oldalán kb. 2 cm széles csíkokra vágtam. A tésztacsíkokat egymás mellé ráfektettem a töltelék tetejére. Azért kell kisebbre nyújtani, mert, ahogy átrakjuk, a töltelékre megnyúlik a tészta. Lekentem tojás sárgája, kevés tejföl, pici víz keverékével.

A sütőt 200 fokra bekapcsoltam, betettem a hideg sütőbe a tésztát, amíg bemelegedett még kelt. Miután elérte a kívánt hőfokot, még sütöttem 10 percet, majd csökkentettem a hőmérséklete 170 fokra, és így sült tovább még kb. 25-30 percet. Egy nagy tepsi nagyon finom kelt tésztánk lesz. Kihűlve vágjuk fel.

Ötlet: Használhatunk előző napról megmaradt tört krumplit is, de ha valamilyen folyadékot is használtunk az elkészítéséhez, lehet, hogy több keményítő szükséges! Aki nem szereti a kaprot, készítheti citromízesítéssel. Ami nem fogy el frissen, lefagyasztható. Fogyasztás előtt néhány órára, vagy egy éjszakára, hideg sütőben hagyjuk felengedni. Érdemes néhány percig sütőbe, vagy mini grillbe felfrissíteni. Ez a módszer minden lefagyasztott kelt tésztánál működik. Olyan lesz, mintha frissen sült volna, sőt még jobb is az állaga.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

DSCN0528.JPG

 

Túrófánk sütőben sütve

 

Hozzávalók: 30 db-hoz

 

  • 25 dkg tehéntúró

  • 175 ml tejföl

  • 2 tojás sárgája

  • 2 evőkanál szőlőcukor

  • 1 mokkáskanál vanília por

  • 1 teáskanál foszfátmentes sütőpor

  • Késhegynyi szódabikarbóna

  • Pici só

  • 15 dkg Schar mix b liszt

 

Elkészítése:

 

DSCN05170.JPGA túrót, tejfölt, tojás sárgáját, és a szőlőcukrot kikeverjük, és hozzáadjuk a többi alapanyagot. Összedolgozzuk. Teáskanállal nagyobb diónyi mennyiségeket veszünk ki a tálból és kókuszvajas kézzel gombócokat formálunk. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, egymástól távol, mert jó kétszeresére megnő sütés közben. Két tepsiben fért el. Sütése tepsinként, előmelegített sütőben 180 fokon 20 perc. Sütés közben ne nyissuk ki a sütő ajtaját! Pihe-puha nagyon finom fánkok lesznek! Mint a gluténmentes sütemények nagy része, ez is frissen a legfinomabb!

 

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

DSCN0501.JPG

 

 

Túrós puliszka - ahogy mi szeretjük

 

Hozzávalók: 2 személyre

 

  • Kb. 6-6,5 dl víz

  • 3 púpos evőkanál kukoricadara

  • 3 púpos evőkanál rizsdara

  • 1 csapott teáskanál só

  • 25 dkg tehéntúró

  • Kb. 6-8 dkg vaj

 

Elkészítése: A vizet a sóval, és 1 mokkáskanálnyi vajjal melegedni tesszük. Közben összekeverjük a kétféle darát. Ha a víz forr, apránként belekeverjük a darát, közben kézi habverővel folyamatosan kevergetjük. A tüzet kicsit mérsékeljük alatta, mivel felhabzik, és nehogy kifusson. Kb. 10 percig főzzük kevergetve. Puding állaga lesz. Ekkor hagyjuk kicsit hűlni, közben még sűrűsödik is. Felgyorsíthatjuk, ha az edényt hideg vízbe állítjuk, és néha keverünk rajta. 5 perc alatt kellemes hőfokú lesz. Amíg hűl, a vajat felolvasztjuk, és takarékon kicsit hagyjuk sülni, hogy a nedvesség elpárologjon belőle, közben megrázogatjuk. Ez pár perc. Így finomabb, intenzívebb a vaj íze. A puliszkát vajba mártogatott kanállal szedem ki tányérra, teszek rá csipet sóval áttört túrót, a tetejére is puliszkát szedek, és a végén meglocsolgatom a vajjal. Nagyon finom!

 

Ötlet: Készíthetjük csak kukoricadarával is, de mi jobban szeretjük ezt a lágy ízt. Túró helyett ízlés szerint használhatunk gomolyatúrót, juhtúrót. Olvasztott vaj helyett mangalica sült szalonna zsírját is. Tehetünk rá tejfölt, sült szalonnát. Kicsit sűrűbbre főzve lehet sült hús körete. Készíthetjük édesen is. Ez esetben a megfőtt puliszkába keverjük bele a túrót, és megcsurgathatjuk a tetejét ízlés szerinti lekvárral. (Sárgabarack, birsalma, eper, málna) Ez is nagyon finom!

 

Jó étvágyat kívánok ehhez a finom, egyszerű, könnyű, és sokféleképpen elkészíthető ételhez!

 

 

Briós

 

DSCN0459.JPGHozzávalók:

 

  • 200 gr Nutri Free mix per Pane liszt

  • 2 evők. kókuszvirág cukor, vagy szőlőcukor

  • Csipet só

  • 3 gr porélesztő

  • 1 evők. útifűmaghéj

  • 1 mokkáskanál vanília por

  • Kb. 1,3 dl langyos rizstej, vagy kókusztej

  • 1 tojás sárgája

  • Reszelt bio citromhéj, vagy 2-3 csepp bio citromolaj

  • 35 gr olvasztott vaj

  • Megkenni: tojás sárgája, kevés tejföl, pici víz keveréke

  • Tetejére, megszórni: Ízlés szerint kókuszvirág cukor, vagy nyers nádcukor

 

DSCN0460.JPG

Elkészítése: A hozzávalókat jól összedolgozzuk, és letakarva pihentetjük szobahőmérsékleten kb. 50 percet. Azután rizsliszten átgyúrjuk, és 4 db gombócot formálunk. A gombócokat egyenként kisodorjuk, feltekerjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, megkenjük a tojással, megszórjuk a cukorral. 50 fokos sütőben kelesztjük még legalább 10 percig. Ezután kivesszük a tepsit a sütőből, felvesszük a hőt 175 fokra, majd ezen a hőmérsékleten sütjük kb. 20-25 percig.

 

Jó étvágyat kívánok hozzá!

A recept eredete: https://www.youtube.com/watch?v=eqbvWYj-auw 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyors túrós pogácsa


 

Hozzávalók: 1 nagy tepsihez

 

  • 25 dkg liszt (1-1 evk.köles, szezám, cirok, és barna rizs liszt, a többi Nutri Free mix per Pane liszt)
  • 15 dkg túró
  • 10 dkg vaj
  • 1 púpos teáskanál sütőpor (DM foszfátmentes sütőporból ½ csg)
  • 1 tojás sárgája
  • kb. 1 csapott teáskanál só
  • kb. 2 evők. tejföl

 

A sütőt bekapcsoltam 175 fokra. A liszteket, sütőport, sót jól összekevertem. Elmorzsoltam az áttört túróval és a vajjal, majd hozzáadtam a tojás sárgáját és annyi tejfölt, hogy a tészta jól kezelhető legyen. Jó ujjnyi vastagra nyújtottam, késsel bekockáztam, kiszaggattam, sütőpapírral bélelt tepsibe raktam. Lekentem tojás sárgája, és pici rizstej keverékével, megszórtam szezámmaggal. 20 perc alatt szép aranysárgára sültek. Nagyon finom pogácsák lettek!

 

Ötlet: Készíthetjük kevesebb féle lisztből is. Az eredeti receptben rizs liszt szerepelt, de én jobban szeretek több féle lisztet használni. A tésztához egy nagy tojásnak a sárgáját használtam, amiből egy keveset kivettem a tetejét megkenni. Attól függően, hogy milyen lisztet használunk változhat a hozzáadott folyadék mennyisége- ez esetben a tejföl aránya.

 

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

A recept eredete:

 

http://glutenmenteselet.blogspot.hu/2014/05/glutenmentes-pogacsa-rizslisztbol.html

 

 

Kalács

Hozzávalók: 1 kenyérformához

  • 12,5 dkg Glutenno Alba fehér cipó kenyérliszt
  • 12,5 dkg Glutenno Dolce Vita süteményliszt
  • 1 teáskanál (3,5 g) porélesztő
  • 1/4 teáskanál só
  • 4 -5 dkg szőlőcukor – ízlés szerint
  • 1 mokkáskanál vanília por
  • 1 tojás sárgája
  • Kb. 2,5 dl rizstej, meglangyosítva
  • 2,5 dkg vaj, megolvasztva
  • 1/4 dl olívaolaj
  • a kakaós részhez: + 1 evőkanál kakaópor, 1 evőkanál rizstej, 1- 2 evőkanál szőlőcukor

Elkészítés: Egy keverőtálban összekeverjük a kétféle lisztet, az élesztőt, a sót, a cukrot és a vaníliát. Egy másik tálban elkeverjük a tojás sárgáját a tejjel, az olvasztott vajjal és az olajjal. A folyadékot a liszthez öntjük, és alaposan elkeverjük. Ragacsos, a nokedli tésztánál kissé hígabb masszát fogunk kapni. A masszát elfelezzük, és az egyikhez hozzákeverjük a kakaóport, szőlőcukrot és az 1 kanál rizstejet. A két masszát kanállal váltakozva beleadagoljuk a vékonyan kiolajozott kenyér- vagy kalácsformába. 50 fokos sütőben a duplájára kelesztettem (kb.40-50 perc). Miután megkelt kivettem a sütőből és190 fokra felvettem a hőmérsékletet. Amíg melegedett a sütő a kalácsot megkentem tojás sárgája, tejföl keverékével. Kb. 35 - 40 perc alatt megsült. Tűpróba! Ha kész, kivesszük a sütőből és10 percig még a formában hagyjuk, utána rácson hűtjük ki teljesen. 

Jó étvágyat kívánok hozzá!

A recept eredete: http://glutenno.hu/index.php/receptek/98-foszlos-kalacs

 

 

 

Paprikás csirkemell sonka

Hozzávalók:

  • Kb. 40 dkg bio csirkemell
  • Fűszerek ízlés szerint (só, bors, fokhagyma, mustár, chili stb.)
  • 1 evők. ízlés szerinti zsiradék

Elkészítése: A megtisztított, felkockázott csirkemellet ledaráltam, de lehet aprító gépben is minél pépesebbre őrölni. Ezután összekeverjük a fűszerekkel. A fokhagymát reszelve adjuk hozzá. Minél simább legyen a keverék állaga. Én 1 evőkanál olíva olajat tettem bele, és jól összedolgoztam. Egy megfelelő méretű sütőzacskó oldalait elvágtam, hogy egy lapot kapjak, ezt megkentem kókuszvajjal, de használhatunk mangalicazsírt is. A masszát a kikent lapra halmoztam, majd szorosan feltekertem, és a két végét is megcsavartam. Olyan volt, mint egy nagy szaloncukor. A tetejét hústűvel néhány helyen megszurkáltam, hogy a keletkező gőz távozni tudjon. Egy tepsibe helyeztem, öntöttem mellé kevés vizet. (1-1,5 dl), és előmelegített sütőben 175 fokon sütöttem kb. 35-40 percig. Ezután kivettem a sütőből és becsomagolt állapotban hagytam kihűlni. Miután meghűlt, kibontottam és megforgattam őrölt pirospaprikába. Gyorsan elkészül, a húsvéti asztalra is kiváló!

Jó étvágyat kívánok hozzá!

Recept eredete:

http://www.ehezesmentes-karcsusag-szafival-blog.hu/2014/11/hazi-csirkemell-sonka.html

 

 

Az uzsonna kifli receptből két variáció

 

Pogácsa

Ugyanúgy készítettem, mint az uzsonna kiflit, az alábbi eltéréssel:

Miután megkelt a tészta, és kinyújtottam téglalap alakúra, megkentem olvasztott vajjal, megszórtam reszelt sajttal és feltekertem, mint a bejglit. Ezután kicsit ellapogattam 1,5-2 cm vastagra, és pogácsaszaggatóval kiszaggattam. Sütőpapírral bélelt tepsibe raktam. A leeső részeket, csak összegyúrtam, kicsit ellapogattam, és ezt is kiszaggattam. Az összes pogácsa 2 db nagyméretű tepsiben fért el. A tetejét megkentem tojás sárgája tejföl keverékével – ha túl sűrű pici vízzel még hígíthatjuk – és megszórtam reszelt sajttal. De szórhatunk a tetejére magvakat is. Ízlés szerint a reszelt sajt helyett megkenhetjük darált tepertővel, vagy pirított káposztával, de ezeknél ne kenjünk alá vajat. Ezután a kelesztése és a sütése megegyezik az uzsonna kiflinél leírtakkal. Sütés során szépen megemelkednek, és finom könnyű pogácsák lesznek!Ha nem fogy el lefagyasztható, mini grillben, vagy sütőben pár perc alatt felfrissíthetjük.

Kókuszos kifli

Ennek a tésztája is ugyanaz a következő eltéréssel:

  • Csak ½ mokkáskanál sót adtam hozzá
  • Szezám liszt helyett 1 evőkanál kókusz lisztet tettem bele.
  • Kókuszcukrot: 1 teáskanál helyett 1 evőkanál tettem a tésztába.

Töltelék a következő:

Hozzávalók:

  • 8-10 dkg finom szemű kókuszreszelék
  • Kb. 4 evőkanál agávé, vagy juhar szirup (én vegyesen használtam)
  • Kb. 6 evőkanál Cocomas kókuszkrém (majdnem 1 doboz)
  • 1 csipetnyi só

Elkészítése:

A hozzávalókat jól elkeverjük. Ne legyen lágy, de kenhető állaga legyen. A kinyújtott tésztát ezzel a krémmel kenjük meg, cikkekre felvágjuk, felgöngyöljük, tepsibe rakjuk. Ezt is megkenjük a tojás sárgája-tejföl keverékkel. Ezután a kelesztése és a sütése megegyezik az uzsonna kiflinél leírtakkal. A megsült kifliket vaníliás szőlőcukorral szórtam meg.A végeredmény: 10 db pihe-puha finom kókuszos kifli!

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

 

Sajtos ostya

 

Hozzávalók:

 

  • 10 dkg Schar mix b liszt
  • 10 dkg barna rizsliszt
  • 10 dkg tápióka keményítő
  • 1 púpos evőkanál szezámliszt
  • 8-10 dkg vaj
  • 1 jó marék reszelt sajt (Pl. Cheddar)
  • 1 tojás sárgája
  • 1 dl tejföl
  • Jó ½ dl víz
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1 jó teáskanál só
  • Ízlés szerint őrölt fehérbors, köménymag

 

Elkészítése: A liszteket, keményítőt, reszelt sajtot, sütőport és a fűszereket jól összekeverjük. Elmorzsoljuk benne a vajat, és a tejföllel, tojás sárgájával, és annyi vízzel dolgozzuk össze, hogy jól kezelhető, szép sima tésztává álljon össze. Apró gombócokat formálunk, és ostyasütőben megsütjük.

 

Ötlet: A vaj mennyisége függ a vaj és tejföl zsírtartalmától. Ha a szükségesnél vajasabb a tészta, akkor törékenyebb. A gombócok készítésének legegyszerűbb módja: A tésztából vastag hengert sodrunk, majd ujjnyi darabokra vágjuk. Ezeket vékony rudakká sodorjuk, és apróra felvagdaljuk. (Mint amikor nudlit készítünk). Kisebb gombócokat formálunk. Ez az a ropogtatni való, amely, ahogy sül úgy el is fogy, de egyébként kihűlve lezárt dobozban eltartható!

 

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

Uzsonna kifli

Hozzávalók:

  • 30 dkg Schar mix b liszt
  • 1 evők. szezámliszt
  • 1 teáskanál kókuszcukor
  • 1 csapott teáskanálnyi só
  • 1 teáskanál útifűmaghéj
  • 2 dl langyos víz
  • 125 gr langyos kaukázusi kefir
  • ¼ csg friss élesztő
  • 4 evők. olvasztott vaj
  • 1 jó marék reszelt Cheddar sajt
  • Megkenni: 1 tojás sárgája, 1 teáskanál tejföl, 1 mokkáskanál víz keveréke

A liszteket, cukrot, sót, útifűmaghéjat, és az elmorzsolt élesztőt jól összekevertem. Majd folyamatosan öntöttem hozzá a langyos víz, kefir keveréket, végül az olvasztott vajjal sima tésztává dagasztottam. Letakarva 50 fokra előmelegített sütőben pihentettem kb. 25-30 percig. Ezután rizsliszttel megszórt gyúrólapon jól átgyúrtam. Kinyújtottam 2-3 mm vastag téglalap alakúra, megszórtam a reszelt sajttal, picit rányomkodtam, és cikkekre felvágtam. A szélesebb vége felől feltekertem, és sütőpapírral bélelt tepsibe tettem. A tetejét lekentem a tojás sárgája, tejföl, víz keverékével, és az 50 fokos sütőbe visszatettem kb. 15 percre. Miután szépen megnőttek, kivettem a tepsit a sütőből, felvettem a hőmérsékletet 180 fokra. Miután elérte a kívánt hőfokot visszatettem a tepsit a sütőbe és kb. 20-25 percig sütöttem. Kb. 10 perc után a hőmérsékletet 200 fokra felvettem, és így sütöttem szép pirosra.

Ötlet: Ízlés szerint a tetejét is megszórhatjuk reszelt sajttal, köménymaggal, szezámmaggal. Kb. 12-14 db pillekönnyű, nagyon finom kifli a végeredmény.

Jó étvágyat kívánok hozzá! 

 

 

 

Töltelék

 

Hozzávalók:

  • 4 db nagyobb zsemle
  • 5 db tojás sárgája
  • 1 teáskanál útifűmaghéj
  • ½ dl víz
  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • 1 jó evőkanál mangalica zsír, vagy kókuszvaj
  • 1 jó nagy csokor friss petrezselyemzöld
  • Csipet só
  • Ízlés szerint őrölt fehér bors

Elkészítése:

Az útifűmaghéjat elkeverjük a vízzel, és kicsit állni hagyjuk. Pár perc után hozzáadjuk a tojások sárgáját, és villával kicsit felverjük. A zsemléket 6-8 db-ba felvágjuk, és leöntjük vízzel, néhányszor átforgatjuk, majd jól kinyomkodjuk. A hagymát apró kockákra felvágjuk, és a zsiradékon megdinszteljük, majd az összemorzsolt zsemlére öntjük. Hozzáadjuk a megtisztított, és apróra vágott petrezselyemzöldet, és a tojásos masszát is. Sóval, fehérborssal fűszerezzük. Én most tettem hozzá kevés szárított snidlinget is. Az egészet jól összekeverjük, és vékonyan zsiradékkal megkent 12 db-os muffin formába adagoljuk. 200 fokos előmelegített sütőbe rakjuk. Kb. 30 perc alatt készre sülnek.

Ötlet:

A zsemléket Dr. Balogh Szilvia bagett receptje alapján készítettem, annyi változtatással, hogy a Schar mix b lisztből tettem többet, és a Nutri free mix per Pane lisztből kevesebbet, valamint ½ evőkanál útifűmaghéjat bambuszrosttal helyettesítettem. A lisztek cseréje a „véletlen” szüleménye, de habkönnyű zsemléket eredményezett. http://www.matrixdropsfanclub.com/glutenmentes-receptek/-glutenmentes-receptek-dr-balogh-szilviatol

Ez a töltelék alkalmas köretnek, levesbetétnek, és csirke bőre alá is tölthetjük. megfőzve nem próbáltam, de sütve kiváló!

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

 

Herőce

Hozzávalók:

  • 25 dkg Schar Mix b liszt
  • 10 dkg Nutri Free Mix Per Pane liszt
  • 3 tojás sárgája
  • 2 dl tejföl
  • 1-2 evőkanál rum
  • ½ mokkás kanál só

Elkészítés: A hozzávalókat összedolgozzuk, és kevés rizsliszttel megszórt táblán jó sima tésztává gyúrjuk. Letakarva legalább ½ órát pihentetjük szobahőmérsékleten, majd rizsliszttel megszórt gyúrólapon kb. 2 mm vékonyra nyújtjuk. Derelyevágóval ujjnyi hosszú, másfél ujjnyi széles téglalapokat vágtam. A közepét bevágtam, és a tészta egyik végét áthúztam rajta. Könnyen kezelhető a tészta. Ezután kókuszvajat melegítettem, és a nem túlforró zsiradékban kisütöttem a herőcéket. Nagyon gyorsan megsül, és szépen megemelkedik. Egy nagy tányér habkönnyű puhán omlós süti a végeredmény. Vaníliás szőlőcukorral megszórva kínáltam.

Jó étvágyat kívánok ehhez a farsangi finomsághoz!

 

 

Csíkos kakaós  

Hozzávalók:

  • 250 g Schar Mix b liszt  
  • 4 g szárított élesztő
  • 1 evők. kókuszvirág cukor
  • Jó csipetnyi só
  • 1 evők útifűmaghéj
  • 1,7 dl kéz meleg víz
  • 1 tojás sárgája, 1 teáskanál tejföl, 1 evők víz keveréke (1 egész tojás helyett!)
  • 40 g olvasztott vaj
  • Megkenni: olvasztott vaj, a tetejére 1 tojás sárgája, 1 evők. tejföl
  • Megszórni: ízlés szerint ízesített kakaó, fahéj, dió, mák

Elkészítés: A hozzávalókat jól kidolgozzuk, majd 50 percig letakarva pihentetjük. De 50 fokos sütőben is keleszthetjük, ekkor rövidebb lehet a kelesztési idő. Ezután átgyúrjuk, lisztezett táblán téglalap alakúra kinyújtjuk kb. 3 mm vastagra. lekenjük olvasztott vajjal, és megszórjuk ízlés szerint édesített kakaóporral, de ízesíthetjük fahéjjal, dióval, vagy mákkal is. A keskenyebbik oldal irányában keresztben cikkekre felvagdaljuk. Kb.12 cikkre. A szélesebbik oldalától feltekerjük, és sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk. Megkenjük tojás sárgája, tejföl keverékével, és még pihentetjük legalább 20 percig. 170-175 fokos sütőben sütjük 20-25 percig. Nagyon finom puha, jó állagú sütink lesz! Én mindjárt dupla adagot készítettem, fele kakaós, másik fele mákos. A dupla adaghoz 1 csg szárított élesztőt használtam.

Sikeres elkészítést és jó étvágyat kívánok hozzá!

A recept eredete: „Gluténmentes konyha és liszt érzékeny hétköznapok” csoportban megosztott videó.

 

Isler

 

Hozzávalók: kb. 40 db

  • 10 dkg gesztenye liszt
  • 10 dkg kókusz liszt
  • 5 dkg Mester sütemény liszt
  • 5 dkg tápióka keményítő
  • 10 dkg kókuszvirág porcukor
  • 1 evőkanál szőlőcukor
  • 20 dkg vaj
  • 2 teáskanál sütőpor
  • 1 tojás sárgája
  • 1 evőkanál rizstej
  • Késhegynyi só
  • Késhegynyi vanília por
  • 7 csepp bio narancsolaj

Elkészítése: 

A száraz hozzávalókat jól összekeverjük, és elmorzsoljuk a vajjal, majd a tojás sárgájával, és a tejjel sima tésztává gyúrjuk. Nagyon jó állagú, és jól kezelhető linzer tészta alapot kapunk! Nem kell pihentetni! Lisztezett táblán 3-4 mm vastagra nyújtjuk. (Ehhez Schar mix b lisztet használtam.) Kiszaggatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsiben sütjük, előmelegített 180 fokos sütőben. Kb. 5 perc alatt megsülnek. Miután kihűltek, kettesével összeragasztjuk ízlés szerinti lekvárral. Olvasztott csokival díszítjük, vagy bevonjuk.

Jó étvágyat kívánok hozzá! 

 

 

 

 

 

 

 

Sajtos lapok

Hozzávalók 2 nagy méretű tepsihez:

  • 10 dkg Nutri Free Mix Per Pane liszt
  • 5 dkg Schar Mix b liszt
  • 6 dkg hajdina liszt
  • 6,5 dkg barna rizsliszt
  • 5 dkg reszelt füstölt sajt
  • 12 dkg mangalica zsír
  • 1 jó teáskanál só
  • 2 tojás sárgája
  • 15 dkg tejföl
  • Tetejére: lekenni tojássárgája, megszórni reszelt füstölt sajt

Elkészítése: A hozzávalókat összedolgozzuk. Enyhén ragacsos tésztát kapunk. Nem kell pihentetni. Schar mix b liszttel beszórt nyújtólapon átgyúrjuk, ½ cm vastagra kinyújtjuk. Lisztbe mártogatott késsel felszeleteljük, majd azután megkenjük tojás sárgájával, melyet előzőleg kevés vízzel kicsit felverünk. Megszórjuk reszelt füstölt sajttal. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk. Előmelegített sütőben 200 fokon sütjük. Kb. 15-18 percig. Sütőfüggő! Ha nagyon pirulna, 180 fokra csökkenjük a hőfokot. Nagyon finom roppanós, leveles tészta lesz! (Jó tartása van, nem morzsálódik!)

A recept innen származik, kicsit alakítva:

http://www.inforabakoz.hu/blog/olvas/hamis-leveles-sajtos-2015-11-29-154017

Jó étvágyat kívánok!

 

 

 

Tojáspótló házilag

 

Hozzávalók:

  • 30 dkg Nyílgyökér, vagy tápióka keményítő
  • 6 dkg foszfátmentes sütőpor
  • 1 evők. guargumi, vagy xantán 

Az összekevert hozzávalókat jól lezárható üvegben tároljuk. 

Felhasználása: tojásonként 

  • 1,5 teáskanál keverék
  • 1 evők. Kókuszolaj
  • 2 evők. víz 

Habosra keverjük. 

         Ez a süti tojáspótlóval készült:

 

  

Az alábbi Túrós rácsos sütemény receptet próbáltam ki ezzel a keverékkel. A tojások sárgáját felhasználtam, és a tojásfehérje helyett tettem hozzá a tojáspótlót. Ezt nem túróval készítettem, hanem a 25 dkg túró helyett kb. 3 evőkanál sárgabaracklekvárt, és kb. 5 dkg mandulaliszt keverékét használtam. A tölteléket ez esetben nem rács alakba tettem a tésztára, hanem elkentem a tetején. A pótlóval készült tésztája nyersen kicsit sűrűbb, mint az eredeti recept alapján készült, de megsülve meglepően könnyű, és finom lett! 

Túrós rácsos sütemény

   

Tészta hozzávalók:20x30 cm-es tepsihez 

  • 2 tojás
  • 10 dkg szőlőcukor
  • 2 evők. Agavé szirup
  • 60 ml víz
  • 60 ml kókuszolaj
  • ½ Bio citrom reszelt haja, vagy 5-6 csepp bio citromolaj
  • 16 dkg Nutri Free Mix per Pane liszt
  • 1 púpos teáskanál sütőpor
  • csipet só 

Túrókrém: 

  • 25 dkg tehéntúró
  • 1 tojás
  • 2 evők. Agavé szirup
  • ½ Bio citrom reszelt haja, vagy 6 csepp bio citromolaj
  • 1 teáskanál Burbon vaníliapor 

Elkészítés:

 A lisztet elkeverjük a sütőporral. A tojások fehérjét kemény habbá verjük. A tojások sárgáját a többi hozzávalóval jól kikeverjük, majd hozzáadjuk a sütőporos lisztet, és óvatosan hozzákeverjük a tojásfehérje habot.Sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk.Ezt a túrós tölteléket habzsákba tesszük, és berácsozzuk a vele a piskótatésztánkat. 

  

Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 20-25 perc alatt megsül. A sütés vége felé 170 fokra mérsékeltem a hőfokot. Vaníliás szőlőcukorra megszórva tálaljuk. Habkönnyű, rendkívül finom süti a végeredmény!  Jó étvágyat kívánok hozzá! 

A recept eredete:http://www.inforabakoz.hu/blog/olvas/permalink:turos-racsos-sutemeny-gluten-es-laktozmentesen-2015-06-07-110233/ 

 

Kedvenc kenyerünk

Hozzávalók: 1 kg-os kenyérhez

  • 30 dkg Schar Mix B liszt
  • 20 dkg Emese kenyérpor
  • 2 evőkanál Hajdina liszt
  • Kb. 5,5 - 6 dl langyos víz
  • 2 teáskanál őrölt útifűmaghéj
  • 1 teáskanál só
  • 1 teáskanál szőlőcukor
  • 1 mokkáskanál citromlé
  • 3 dkg friss élesztő
  • 5 evőkanál olaj (Barco kókuszvajat használok)

Elkészítés: A száraz hozzávalókat jól elkeverjük, majd rámorzsoljuk az élesztőt. Ezzel is elkeverjük. Hozzáadjuk a citromlevet, és apránként a meglangyosított vizet, majd a zsiradékot. Kézzel, vagy géppel sima tésztává dolgozzuk. Valószínűleg felveszi a 6 dl vizet, de lehet, hogy 1-2 evőkanálnyival kevesebb is elég. Zsiradékkal kikent, rizsliszttel megszórt nagyobb Jénai tálba tettem a tésztát. A tetejét vizes kézzel elsimítottam. Megkentem zsiradékkal. 50 fokos sütőben 25-30 perc alatt megkelt, majd kivettem a sütőből és 190 fokra (légkeveréssel) melegítettem. Visszatettem a tésztát a sütőbe és kb. 75 percig sütöttem.

Már a sütőben van!

A sütési idő felénél 170 fokra mérsékeltem a hőfokot. Az utolsó 15 percben kivettem a tálból megfordítottam, és sütőpapíros rácson fejeztem be a sütést. Tűpróba!

Rácson hűtöm!

Kihűlve szeleteljük! Fagyasztható!  Finom omlós pirítóst, és meleg szendvicset lehet készíteni belőle.

Jó étvágyat kívánok! 

 

 

 

Sajttal töltött cukkíni

Hozzávalók: 2 adaghoz

  • 1 db közepes méretű cukkíni
  • 1 db nagy bivaly mozzarella golyó
  • 1 marék reszelt sajt (pl. Cheddar)

Mártáshoz:

  • 2 db tojás sárgája
  • Rizsliszt (kb. 8-10 dkg)
  • Rizstej

Fűszerek ízlés szerint: só, bors, fokhagyma, chili

Panír: darált natúr köles golyó

Elkészítése:

A megtisztított cukkínit ½ ujjnyi vastag szeletekre vágtam, megsóztam, jól összekevertem, és kb. 15 percig hagytam állni. Ezután papírtörlővel leitattam róla a nedvességet. Közben a mozzarellát kb. cukkíni méretűre szeleteltem, inkább kicsit kisebb legyen. Megforgattam reszelt sajtban. Majd 2 szelet cukkíni közé tettem egy darab mozzarellát.

 A mártáshoz a tojások sárgájából, rizslisztből, rizstejjel, és ízlés szerinti fűszerekkel palacsinta tészta sűrűségű masszát kevertem.

Az előkészített cukkíniket óvatosan megforgattam rizslisztben, majd a tojásos masszában, és végül köles golyó őrleményben. Egy nagyobb méretű tepsit kikentem zsiradékkal (Barco kókuszvajat használtam), ráraktam a cukkíniket, és mindegyik tetejére kevés zsiradékot tettem. Előmelegített 190 fokos sütőben, légkeveréssel kb. 25-30 perc alatt készre sült. Félidőben fordítsuk meg a szeleteket, hogy a másik oldala is megpiruljon. Nagyon finom könnyű ebéd, salátával ajánlom.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

Töltött kiflik gluténmentesen

Hozzávalók: kb. 20 db-hoz

  • 17,5 dkg Nutri Free Mix per Pane liszt
  • 17,5 dkg Schar Mix b liszt
  • 2 púpos evőkanál Hajdina liszt
  • 1 evőkanál puffasztott amaránt
  • 1 teáskanál őrölt útifűmaghéj
  • 1 teáskanál só
  • 150 ml rizstej
  • 200 ml víz + kb. 2 evőkanál
  • 2,5 dkg friss élesztő
  • 1 teáskanál szőlőcukor
  • Kb. 6 dkg olvasztott vaj

Töltelék:

  • 2 db virsli (Karcagi bio mangalica virsli),
  • Egy darabka mangalica füstölt kolbász felkarikázva
  • Mustár kevés csípős paprika krémmel elkeverve
  • Kb. 6-8 dkg olvasztott vaj a kenéshez
  • ízlés szerint reszelt sajt

Elkészítés:

Az élesztőt felfuttattam a szőlőcukorral elkevert meglangyosított folyadékban. A száraz hozzávalókat jól összekevertem, és a felfuttatott élesztős folyadékot hozzáadva nem túl kemény tésztát dagasztottam. Ezután lisztezett táblán 5 db gombócot formáltam. A gombócokat egyenként kinyújtottam kb. 2-3 mm vastag kör alakra. Felvágtam cikkekbe. A virslisnek és kolbászosnak 4 cikkbe, a sajtosnak 8 cikkbe. A virsliset és kolbászosat megkentem vékonyan a mustárral, megszórtam reszelt sajttal. Ráhelyeztem egy virsli darabkát, illetve a másikra kolbászdarabokat raktam. A végeit behajtottam és felgöngyöltem. A sajtosat megkentem olvasztott vajjal, megszórtam reszelt sajttal, és kifliket formáztam belőle. Sütőpapírral bélelt tepsibe raktam. 2 db nagyméretű tepsiben fér el. A tetejét lekentem olvasztott vajjal. Megszórtam reszelt sajttal, illetve szezámmaggal.  Hideg sütőbe tettem és hagytam pihenni kb. 40-45 percet. Ezután kivettem a sütőből, bekapcsoltam 180 fokra, légkeverésre. Miután elérte a kívánt hőfokot beraktam a tepsiket a sütőbe. Kb. 20-25 perc alatt szép pirosra sülnek.

Ötlet:

Amennyiben szezámmagot teszünk rá, érdemes tojássárgájával lekenni, mivel, a vajjal lekent tésztáról sajnos a szezámmag lepereg. A töltelék alá mustár helyett használhatunk olaszos fűszerezésű paradicsommártást is ízlés szerint. Ebből a tésztából töltelék nélkül készíthetünk normálméretű kifliket is. Nagyon finom kívül roppanós, belül puha kiflik lesznek. Senki nem mondaná meg, hogy gluténmentes lisztből készült.

Sikeres elkészítést, és jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

 

Kedvenc reggelink - Zabkása gluténmentesen

Hozzávalók: 2 személyre

  • Kb. 10-12 dkg GM zabpehely (Provena)
  • Kb. 6-7 dl folyadék (rizstej, mandulatej, kókusztej, víz - ízlés szerint)
  • néhány szem magnélküli bio aszalt szilva kisebbre felvagdalva
  • egy darabka megtisztított felszeletelt friss gyömbér
  • egy darabka vanília rúd
  • késhegynyi Himalája só

Elkészítése:

A hozzávalókat időnként megkevergetve takaréklángon kb. 10 perc alatt megfőzzük. Langyosra hűtve fogyasztjuk. A tetejére ízlés szerint natúr kakaóport, vagy őrölt fahéjat szórunk. Mézzel, vagy juharsziruppal megcsurgathatjuk.

Ötlet:

Készíthetjük egyéb aszalt gyümölccsel is. Én mandulás rizstej, és víz keverékével készítem..

Jó étvágyat kívánok, ehhez a finom és egészséges táplálékhoz!

 

 

Linzerkarika

 

 

 Hozzávalók: - 4 nagy méretű tepsihez

  • 22,5 dkg GM liszt

 Nálam most: 1-1 evők. Gesztenye liszt és Provena GM zabpehely liszt, a többi Mester süti liszt

  • 12,5 dkg vaj
  • Kb. 8 dkg szőlőcukor és kókuszvirág cukor vegyesen
  • 10 dkg darált dió
  • 1 mokkás kanál vanília por
  • 1 bio citrom lereszelt héja, vagy 2-3 csepp bio citromolaj
  • Csipet só
  • Csipet őrölt fahéj
  • 2 tojás sárgája
  • Kb. 2 evőkanál tejföl 

A hozzávalókból jól kezelhető tésztát készítünk. Két gombócban, letakarva hűtőben pihentetjük kb. 20 percig. Miután kicsit megköt, lisztezett táblán egyenként kinyújtjuk kb. 2 mm vastagságúra. Ízlés szerinti méretre kiszaggatjuk. Óvatosan késsel alányúlva sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk. 170 fokon sütöttem légkeveréssel egyszerre 2 tepsivel. Vigyázat! Gyorsan megsülnek. Kb. 5-7 perc. Maradjon inkább világos. Gázsütőben 180 fokon sütjük. Miután kihűltek kettesével összeragasztottam sárgabarack lekvárral, majd olvasztott csokival megcsurgattam. Összeragasztva kb. 40 db nagyobb, vagy 60 db kisebb lesz belőle.

Tipp:

Ezeket kisebb méretű pogácsaszaggatóval készítettem, de lehet hullámos kiszúróval is, bár így kicsit nehezebben felválasztható a tábláról. Lekenhetjük a felének a tetejét pici vízzel lazított felvert tojás sárgájával. Ez esetben szórjunk rá durvára vagdalt diót, és így sütjük meg.                                                 

Egy nagy tányér finom, puha omlós süti a végeredmény!

Sikeres elkészítést és jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

Nosztalgia lángos

 

Hozzávalók: 10 db-hoz

  • 15 dkg Schar mix b liszt
  • 15 dkg Nutri Free mix per Pane liszt
  • 2,5 dl rizs tej
  • 2 evők. tejföl
  • 2,5 dkg friss élesztő
  • 1 tojás sárgája
  • 1 mk só
  • ½ mk szőlőcukor

Elkészítése:

A szőlőcukorral meglangyosított rizstejben felfuttattam az élesztőt. A kétféle lisztet a sóval elkevertem. Hozzáadtam a többi alapanyagot, és kézi mixer habverő lapátjával jól kidolgoztam a tésztát. Sűrű krémszerű lett az állaga. Ezután letakarva pihentettem kb. 1 órát. A megkelt tésztát átkevertem, és kókuszvajas kézzel gombócokat formáltam, hagytam pihenni kb. 10 percig. Közben felmelegítettem kókuszvajat. Az időközben ismét megkelt gombócokat szilikon lapátkával kicsit ellapogattam, majd lapáttal óvatosan alányúlva felemeltem, és bele fordítottam a zsiradékba. Szép pirosra sütöttem. Fokhagymás tejföllel, és reszelt sajttal fogyasztottuk, ezt a habkönnyű nagyon finom gluténmentes lángost.

Ötlet:

 Mivel én a tejfölt nem tudom fogyasztani, így helyette kaukázusi kefirt sűrű szitába téve, és letakarva, egy éjszakán át hagytam a hűtőben. Ez idő alatt lecsöpögött a savója, és visszamaradt egy finom görög joghurtra emlékeztető krém. Ezt használom tejföl helyett mindenhez. Sűrű szita helyett egy szűrőkanálba tehetünk nagyméretű kávé filtert. Folpackkal letakarva tökéletesen lecsöpög benne a kefir. De lehet ilyen módon joghurtból is krémet készíteni, ez is elkeverhető fokhagymával, vagy aprított lilahagymával, zöldfűszerekkel, chilivel, stb. Fogyaszthatjuk ízlés szerint ezt a finom fűszeres krémet. Pl. hajában sült krumplival is.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

A lángos receptet a „Gluténmentes konyha, és liszt érzékeny hétköznapok” csoportban találtam.

 

Egy tésztából többféle vendégváró sós süti

 

Hozzávalók: 2 tepsihez

Tésztához:

  • 5 dkg cirokliszt
  • 5 dkg rizsliszt
  • 3 dkg gluténmentes zabpehely liszt (Provena)
  • 6 dkg nyílgyökér keményítő
  • 6 dkg tápiókakeményítő
  • 2 teáskanál xantán
  • 1 ½ teáskanál szárított élesztő (Bioreal)
  • 1 ½ teáskanál só
  • 20 dkg puha vaj
  • 25 dkg túró - áttörve
  • 2 tojás sárgája
  • Kb. 6-7 evőkanál víz

Kenéshez:

  • 1 mokkáskanál útifűmaghéj
  • 1 evőkanál víz
  • 1 tojás sárgája 

Az útifűmaghéjat elkeverjük a vízzel, és pihentetjük kb. 10 percig, amíg kicsit bezselésedik, (ha nagyon sűrű lenne, adjunk hozzá még egy kevés vizet) ekkor hozzáadjuk a tojás sárgáját, és villával jól összekeverjük.

 Elkészítés:

 A liszteket, keményítőket, xantánt, élesztőt, sót alaposan összekeverjük. Legjobb kézi habverővel elkeverni. Hozzáadjuk a vajat, túrót, tojások sárgáját, és annyi vizet, hogy ne legyen kemény - de ne is lágyítsuk el. Jó állagú tésztát gyúrunk. Két bucit formázunk, majd kezünkkel kicsit ellapogatva folpackba csomagoljuk, és egy-két éjszakát a hűtőben pihentetjük. Felhasználás előtt kivesszük a hűtőből, és 1-2 órát hagyjuk szobahőmérsékleten puhulni, ezután egyenként jól belisztezett deszkán kinyújtjuk, kb. 40×45 cm-es téglalap alakúra.

 Sajtos rúdhoz: megkenjük a tojásos masszával, és kettéhajtjuk, ezután ismét megkenjük, majd újra kettéhajtjuk. Ujjnyi vastag tésztánk lesz. Folpackkal letakarva pihentetjük 30 percet. Pihentetés után kicsit nyújtunk a tésztán, kb. ½ cm vastagra. Vékonyan megkenjük a hajtogatáshoz felhasznált tojásos masszával, és megszórjuk reszelt sajttal, szórhatunk rá egyéb magvakat is. Késsel felvagdaljuk, majd sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük.

 Csigához: kinyújtjuk a tésztát kb. 3 mm vastagságúra, megkenjük a tojásos masszával, megszórjuk reszelt sajttal, és felgöngyöljük, mint a bejglit. Ujjnyi szeletekre vágjuk, sütőpapírral bélelt tepsibe, egymástól tisztes távolságra rakjuk, mivel széltében is terjeszkednek. A tetejét is vékonyan megkenjük, kevés sajtot szórunk rá.

Kiflicskékhez: kinyújtjuk a tésztát, mint a csigához, hosszanti csíkokat vágunk, és ezeket cikkekbe felszabdaljuk. Megkenjük a tojásos masszával, megszórjuk szezámmaggal (én a magokat száraz serpenyőben kicsit megpirítom), és a szélesebb végén kezdve feltekerjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk, ezt is megkenjük a tojásos masszával, és megszórjuk szezámmaggal.

180 fokon, légkeveréssel (gázsütőben 200 fokon) szép pirosra megsütjük.

 Sütés során szépen megemelkednek, és hihetetlenül könnyű, pihe-puha, finom sütik lesznek!

 Ötlet: Ezek a sütik frissen a legfinomabbak, de ami nem fogy el lefagyasztható. Én mini grillben szoktam pikk-pakk felfrissíteni. Olyan, mintha akkor sült volna.

 Jó étvágyat kívánok hozzá!

 A recept eredete: Kollár Anita: Túrós pogácsa receptje újragondolva. 

 

 

Kenyér

  

Hozzávalók:

  • 30 dkg Nutri Free Mix Per Pane liszt
  • 15 dkg Nutri Free Mix Per Pane Fibra liszt
  • 5 dkg Schar Mix B liszt
  • 2 evőkanál útifűmaghéj
  • 2,5 dkg friss élesztő, csipet szőlőcukor
  • 5 dl meleg víz
  • 2 evőkanál olíva olaj
  • 1 teáskanál só

Elkészítés:

A liszteket elkeverjük az útifűmaghéjjal, és a sóval. Hozzáadjuk a meleg vízben felfuttatott élesztőt, és az olíva olajat, és jól kidolgozzuk. Letakarva pihentetjük 1 órát. Ezután megformázzuk, lehet kiflinek, zsemlének, vagy kenyérnek is. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk. Nem tettem formába. Lekentem olvasztott vajjal, letakartam folpackkal, és pihentettem, amíg a sütő bemelegedett. Kb. 10-15 percig. Gázsütőben 180 fokon sütjük a kiflit, zsemlét kb. 30 percig, a kenyeret kb. 50-60 percig. Ezt én légkeveréssel 170 fokon sütöttem 40 percig, majd 160 fokon 10 percig, és hogy biztosan átsüljön még az elzárt meleg sütőben hagytam 5 percig.

A recept eredete: https://www.youtube.com/watch?v=4fcK0qQlSY0

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

Vaníliás krémes

Hozzávalók a tésztához:

  • 45 dkg Schar Mix b liszt
  • 15 dkg kókuszvirág cukor
  • 3 tojás sárgája, 1 teáskanál útifűmag őrlemény, 2 dl víz
  • 1 csg foszfátmentes sütőpor
  • 2 evőkanál rizsszirup
  • 12,5 dkg vaj
  • Csipet só

Hozzávalók a krémhez:

  • 2 csg pudingpor
  • 5 dl rizstej
  • 20 dkg szőlőcukor
  • 25 dkg vaj

Elkészítése:

Az útifűmag őrleményt a vízzel elkeverjük, és hagyjuk pár percig pihenni, amíg bezselésedik. Ezután hozzáadjuk a tojások sárgáját, a rizsszirupot, és a kókuszvirág cukrot. Elkeverjük, majd, hozzáadjuk a lágy vajat, és géppel jól kikeverjük. Ezután belekeverjük, a sütőporral elkevert lisztet. Kézzel összedolgozzuk. Három cipót formázunk, és letakarva, szobahőmérsékleten pihentetjük ½ órát. Ez idő alatt a rizstejjel elkevert pudingot - folyamatosan kevergetve - összefőzzük, majd lehűtjük. Kikeverjük a vajat a szőlőcukorral, és a kihűlt pudinggal összevegyítjük, és géppel krémesre keverjük. A tésztát egyenként lisztezett nagyméretű tepsibe való sütőpapíron kinyújtjuk, majd 200 fokon kb. 8-10 perc alatt megsütjük. Ha picit színesedik, már jó. Rácsra csúsztatjuk a papírral együtt, és hagyjuk kihűlni. Miután kihűltek a lapok megtöltjük a krémmel, és letakarva pihentetjük, 1-2 órát szobahőmérsékleten, majd hűvös helyen. A tetejét csoki mázzal bevonjuk. Csak másnap szeleteljük fel. Ha marad belőle, hűvös helyen tároljuk.

Ötlet:

A tészta jól kezelhető, megsütve is kellemes az állaga. A pudingot, egy kis darabka vanília rúddal főztem, így intenzívebb a vanília íze. Tehetünk a krémbe 1-2 evőkanál jó minőségű kakaóport is, de ekkor kevés cukrot még adjunk hozzá. Készíthetjük gesztenyés krémmel is. Ez esetben 1 csg natúr gesztenyemasszát adjunk a krémhez. Kevés rummal ízesíthetjük, és kevés cukor még szükséges lehet - ízlés szerint.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

Diós kiflik

 

Hozzávalók: 2 db tepsihez

 

  • 15 dkg darált dió
  • 20 dkg mandula liszt
  • 5 dkg GM zabpehely liszt (Provena)
  • 10 dkg vaj
  • Kb. 6 evőkanál szőlőcukor - ízlés szerint
  • kb. 2 evőkanál kókuszkrém
  • Csipet só
  • késhegynyi sütőpor

 A hozzávalókat összegyúrom, és folpackba csomagolva hűvös helyen pihentetem legalább ½ órát. Ezután kis kifliket formázok, sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatom, és 180 fokon megsütöm, amíg picit kezd színesedni. Sütőfüggő! Amikor kész, hagyom pár percig a tepsiben, mivel puha a tészta. Langyosan vaníliás szőlőcukorba forgatom.

 Ötlet:

 A diót, száraz serpenyőben kicsit megpirítottam, és miután kihűl daráltam meg. A zabpehely liszt bármilyen sütemény liszttel helyettesíthető. Édesíteni ízlés szerint lehet bármilyen egészséges cukor helyettesítővel. Sütőporból csak nagyon picit tettem bele. Ez el is hagyható, de így lazább a tészta, sütés közben kicsit növekszik minden irányban. A kifliket úgy formázom, hogy a tésztát felvágom 8 cikkbe, majd a cikkeket egyenként rudakká sodrom. A rudakat felszeletelem, és a szeletkékből először gombócot formázok, majd a két tenyerem között - mintha nudlit készítenék - megsodrom, majd kifli formára igazítom.

 Recept ötlet innen származik:

 http://www.ehezesmentes-karcsusag-szafival-blog.hu/2014/12/paleo-hokifli-gaps-dietazoknak-is.html

 Jó étvágyat kívánok hozzá!

  

 

Puszedli

Hozzávalók: kb. 60 db-hoz

  • 40 dkg liszt (nálam most: 25 dkg Schar mix b, 5-5 dkg cirok, kukorica, és hajdina liszt)
  • Fűszerek (ízlés szerint: őrölt fahéj, szegfűszeg, ánizs, vagy csillagánizs, gyömbér, vanília, bio citrom héja, vagy néhány csepp citrom, esetleg narancsolaj)
  • Csipet só
  • 30 dkg kókuszvirág cukor, vagy egyéb egészséges cukorhelyettesítő ízlés szerint
  • 1 teáskanál útifűmaghéj őrlemény
  • 2 teáskanál szódabikarbóna
  • 10 dkg vaj, vagy kókuszvaj (lehet vegyesen)
  • 2 tojás sárgája
  • 1,5 dl rizstej

Elkészítés:

A hozzávalókat sima tésztává gyúrjuk, és folpackkal letakarva hűtőben pihentetjük néhány órát, vagy egy éjszakát. Ezután a tésztát 8 cikkbe vágtam, és cikkenként kisodortam rudakká, majd kb. 7-8 db-ba vágtam, és golyókat formáztam. Sütőpapírral bélelt tepsibe raktam, és egy kisebb pohár aljával kicsit lenyomkodtam, és megsütöttem. Gázsütőben: 180 fokon kb. 8-10 perc, villanysütőben légkeveréssel 2 tepsi 10 perc 160 fokon. Miután kihűlt, olvasztott csokoládéval megcsurgattam. Egy nagy tányér finom puha aprósüteményünk lesz!

Ötlet: Ez az aprósütemény mézes puszedli jellegű, de mivel a mézet nem szabad magas hőfokra hevíteni, ezért készítettem kókuszvirág cukorral. De ízlés szerint használhatunk más egészséges cukorhelyettesítőt is. Pl. http://bionom.hu/biobolt/elelmiszerek/cukor-helyett  A nyers tésztát kóstoljuk meg, mivel ezek a cukrok, és szirupok nem egyformán édesítenek, és ízlés szerint készítsük el a puszedlinket!

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

Palacsinta

  

Tészta hozzávalói: 18-20 db-hoz

  • 6 evőkanál Alfa Mix liszt
  • 6 evőkanál GM zabpehely liszt (Provena)
  • 3 evőkanál Glutenix fehérkenyér liszt
  • 3 evőkanál Schar Mix b liszt
  • 1 evőkanál útifűmaghéj
  • 2 tojás sárgája
  • Kb. 5-6 dl folyadék (rizstej, és víz keveréke)
  • 1 evőkanál almaecet
  • ½ Mokkáskanál só
  • Késhegynyi foszfátmentes sütőpor
  • 1 evőkanálnyi olvasztott kókuszvaj, vagy vaj

Elkészítése:

Először az útifűmaghéjat egy edénybe felöntjük kb. ½ dl vízzel. Elkeverjük, és pihentetjük néhány percig, míg bezselésedik. Ezután hozzáadjuk a tojás sárgákat, és villával kicsit felverjük. Ezt a masszát öntjük a többi hozzávalóhoz, és annyi folyadékot adunk hozzá, hogy a szokottnál kicsit sűrűbb legyen. A tésztát jó simára kikeverjük, majd hűtőben pihentetjük kb. 1 órát. Ezután átkeverjük, és ha szükséges lazítjuk még vízzel. De vigyázat! A hagyományos palacsintatésztától kicsit sűrűbb legyen, de azért a palacsintasütőben lassan, de szétterüljön. Kevés kókuszvajon a szokott módon kisütjük. A tészta jól kezelhető. Valamivel vastagabb, de finom könnyű, puha palacsinták lesznek.

Ötlet:

A liszteket, és a többi száraz hozzávalót mindig jól keverjük össze - legjobb kézi habverővel - mielőtt hozzáöntjük a nedves anyagokat! Hagyjuk jól átsülni a palacsinták első oldalát, és egy késsel óvatosan, a szélét körben felválasztva nyúljunk alá. Így szépen megfordítható. Ezt most kapros túrós töltelékkel fogyasztottuk.

Sikeres elkészítést, és jó étvágyat kívánok hozzá!

 

Kávés muffin

 

Hozzávalók: 16 db-hoz

 

  • 1,5 dl mandulaliszt
  • 1,5 dl kókuszliszt
  • 1,5 dl GM zabpehely liszt (Provena)
  • 1,5 dl cirok, és rizs liszt (együtt összesen)
  • 2 evőkanál tápióka keményítő
  • 1 evőkanál kakaó
  • 1 csg foszfátmentes sütőpor
  • 5-6 evőkanál, ízlés szerinti édesítő (szőlőcukor, méz, kókuszvirág cukor, stb.)
  • Késhegynyi só, vanília por, és fahéj
  • 3 evőkanál olvasztott vaj
  • 2 adag jó erős feketekávé kiegészítve rizstejjel, összesen: 4,5 dl 

Tojás helyett a tésztába:

 

  • 1 evőkanál útifűmaghéj
  • 1 teáskanál darált chia mag
  • 2 tojás sárgája
  • 1 dl rizstej

Elkészítése:

Először az útifűmaghéj, és a chia mag keverékét felöntjük a rizstejjel. Elkeverjük, és pihentetjük néhány percig, míg bezselésedik. Ezután hozzáadjuk a tojások sárgáját, és villával kicsit felverjük. Ezt a masszát öntjük a többi hozzávalóhoz, Jól összekeverjük. Egy kellemes állagú lágy tésztánk lesz. Kiadagoljuk a muffin formákba, és előmelegített sütőbe kb. 10 percig 200 fokon, majd még kb. 30 percig 180 fokon sütjük. Tűpróba! Finom, könnyű, piskótaszerű sütemények lesznek.

Ötlet:

Mivel ez a mennyiség nem fér el a muffin formában, ezért egy nagyméretű tepsibe duplán tettem a muffin papírokat. A belső papírt kikentem vajjal. A külső papír újra felhasználható. A tésztát fagylaltos kanállal adagoltam. A megsült tésztákat rácson hűtsük ki, de csak ha meghűltek, akkor vegyük ki a papírból.

 Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

Szuper zsemlék

Hozzávalók: 10-12 db nagy zsemléhez

  • 45 dkg Schar Mix b liszt
  • 5 dkg burgonyakeményítő
  • 1 púpos evőkanál cirok liszt
  • 1 púpos evőkanál hajdina liszt
  • 1 evőkanál útifűmaghéj
  • 2 evőkanál burgonya pehely
  • 1,5 teáskanál só
  • 1 teáskanál szőlőcukor
  • 3 dkg friss élesztő
  • 2,5 dl kaukázusi kefir
  • Kb. 3,5-4 dl víz
  • 2 evőkanál olívaolaj

Elkészítése:

A 2,5 dl kefirt 3,5 dl vízzel, a szőlőcukorral meglangyosítjuk, belemorzsoljuk az élesztőt, és pihentetjük kb. 10 percig. A liszteket, pelyhet, sót, és útifűmaghéjat jól összekeverjük, - habverővel a legjobb egyenletesen keveredik - majd hozzáöntjük az élesztős keveréket és az olíva olajat. Jól kidolgozzuk a tésztát. Ha szükséges még adjunk hozzá vizet. Ne lágyítsuk el, de kemény se legyen a tészta! Kézzel szoktam kidolgozni. A tészta ekkor még ragacsos! Ezután letakarva pihentetjük kb. 1 órát, míg duplájára megkel. Ekkor vajazott, vagy kókuszvajazott kézzel maréknyi gombócokat formázunk, és sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk. Ekkor a tetejét bevágjuk, és szórhatunk rá ízlés szerint magvakat. A kelesztő fokozatra előmelegített sütőbe tesszük. Hagyjuk kb. 10 percig pihenni, ez idő alatt szépen megnőnek, majd felvesszük a hőfokot 200 fokra. Kb. 30 perc alatt megsülnek a zsemlék. Gyönyörű, nagy, és habkönnyű, finom, illatos zsemlék lesznek!

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

Pizzás csigák

 

 

 Hozzávalók a tésztához: 15-16 db-hoz

 

  • 3 dl (20 dkg) liszt - nálam most:1-:1 arányban mandula, rizs, cirok, és GM zabpehely (Provena) liszt
  • 1 evőkanál tápiókakeményítő
  • 1 evőkanál útifűmaghéj
  • 3 dkg olvasztott vaj
  • Kb. 2 dl rizstej
  • 1 tojás sárgája
  • 1 mokkáskanál kókuszvirág cukor, vagy méz
  • 2 dkg friss élesztő
  • 1 mokkáskanál só

 Gyors paradicsommártás:

 

  • 2 evőkanál sűrített paradicsom
  • 1-2 gerezd lereszelt fokhagyma
  • só, bors, bazsalikom, oregánó, kakukkfű, snidling - ízlés szerint
  • 1-2 evőkanál olíva olaj

 Az egészet jól összekeverjük.

 Elkészítés:

 A rizstejet megmelegítjük. Egy tálkába tesszük az útifűmaghéjat, ráöntünk 1 dl meleg tejet. Jól elkeverjük, és hagyjuk állni, amíg bezselésedik. Kb. 10 perc. A többi meleg édesített tejben felfuttatjuk az élesztőt. A bezselésedett útifűmaghéjhoz adjuk a tojás sárgáját, és jól összekeverjük. A masszát az összekevert lisztekhez adjuk, hozzáöntjük az élesztős rizstejet, és az olvasztott vajat. A tésztát jól kidagasztjuk, majd letakarva pihentetjük Én kb. 35-40 percig hagytam kelni. Ezután lisztezett folpackon 1 cm vastagra nyújtottam, megkentem jó fűszeres paradicsommártással, megszórtam reszelt sajttal. Ezután a folpack segítségével feltekertem, mint a bejglit. Egy éles késsel ujjnyi széles szeleteket vágtam, és a lágy tésztát tepsibe rakás előtt formára igazítottam. Lekentem olvasztott vajjal, és a sütő kelesztő fokozatán - gázsütő 1-es fokozat - hagytam pihenni 10-15 percig. Ezután felvettem a hőfokot 200 fokra, és még 20 percig sütöttem. Nagyon finom, puha, és egészséges kis tekercsek lettek!

 Jó étvágyat kívánok hozzá!

 A recept ötlet innen származik:

https://glutenerzekeny.hu/glutenmentes-receptek/glutenmentes-kakaos-csiga-alternativ-lisztekkel-es-sikerhelyettesitovel/

 

 

Sárgarépás kiflicskék

Hozzávalók:

  • 30 dkg süteményliszt (nálam most: 10 dkg Mester, 20 dkg Anna Panni)
  • 30 dkg megtisztított, és finomra reszelt sárgarépa
  • 20 dkg vaj
  • 1 csg foszfátmentes sütőpor
  • Csipet só

A hozzávalókból tésztát gyúrunk, amennyiben szükséges 1 evőkanál tejföllel lazíthatjuk. Én tettem a tésztába kevés vanília port, és pár csepp bio narancs olajat is, de ez elhagyható. 8 db gombócot formálunk, és folpackkal letakarva hűtőben pihentetjük 1-2 órát. Én egy éjszakát pihentettem. Másnap hagytam szobahőmérsékleten felengedni, és gombóconként, lisztezett táblán kör alakúra kinyújtottam. Mindegyiket hat cikkbe felvágtam. Beletettem a tölteléket - most szilvalekvárt -, és a szélesebb oldaláról feltekerve kifliket formáztam. Összesen 48 db lett belőle, ez két nagy méretű sütőpapírral bélelt tepsiben elfért. Előmelegített 200 fokos sütőben sütöttem. Melegen vaníliás szőlőcukorba forgatjuk. Finom, és egészséges süti a végeredmény.

Jó étvágyat kívánok!

A recept eredete: http://juditkakonyhaja.blogspot.hu/2012/09/aranypatko.html

 

 

Sajtos ropi

 

Hozzávalók:

 

  • 28 dkg liszt (nálam most: 10 dkg rizsliszt, 10 dkg Emese kenyérpor, 8 dkg cirok liszt)
  • 28 dkg főtt, áttört krumpli
  • 20 dkg vaj

 Elkészítés:

 A tésztát összegyúrjuk. A sütőt előmelegítjük 200 fokra. A tésztát ujjnyi vastagra nyújtjuk, lekenjük tojás sárgájával, megszórjuk reszelt sajttal, és szép pirosra megsütjük. Gyorsan elkészül, nagyon finom ízű, és jó ropogós süti a végeredmény.

 Jó étvágyat kívánok hozzá! 

 A recept eredete: Gluténmentes konyha liszt érzékeny hétköznapok csoport

 

 

Bécsi diós kocka

Hozzávalók a tésztához:

  • 30 dkg liszt (nálam most: 20 dkg Anna Panni kenyérliszt, és 10 dkg Schar Mix B liszt)
  • 10 dkg szőlőcukor
  • 15 dkg vaj
  • 1 mokkáskanál vanília por
  • 1 tojás sárgája
  • csipet só

Hozzávalók a diós töltelékhez:

  • 20 dkg darált dióbél (finomabb, ha előtte száraz serpenyőben megpirítjuk)
  • 10 dkg szőlőcukor
  • 1 evőkanál rum
  • 1 mokkáskanál vanília por
  • késhegynyi őrölt fahéj
  • csipet só
  • Kb. ½ dl forró rizstej
  • 20 dkg vaj

Elkészítés:

A tészta hozzávalóiból kezelhető tésztát gyúrunk, ha szükséges még 1-2 evőkanál hideg vizet adhatunk hozzá. Sütőpapíron - lisztezve - nyújtunk ki két lapot, és külön - külön megsütjük. Gáz tepsiben 8-as fokozaton. Vigyázat, mert hamar megsül - kb. 10 perc -, ha a széle pirulni kezd, már jó! Hagyjuk teljesen kihűlni. Melegen nagyon törékeny!!!  

Közben elkészítjük a krémet.

A darált diót összekeverjük a szőlőcukorral, és a fűszerekkel, és a felforrósított rizstejet ráöntünk. Ne legyen lágy! Hagyjuk kihűlni. Közben a vajat krémesre kikeverjük, és a hideg diós masszával jól elkeverjük, majd hűtőben pihentetjük, míg kicsit megköt. Ezután a két lap közé töltjük, és hűtőben pihentetjük néhány órát, de legjobb egy éjszakát, hogy jól megkössön a krém, és így tudjuk szeletelni a süteményünket. Nagyon finom sütemény a végeredmény, de a pihentetési és hűtési időket tartsuk be, mivel frissen nagyon törékeny a tészta!

Sikeres elkészítést, és jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

Mákos kifli, csavart kifli

Hozzávalók: 8 db-hoz

  • 20 dkg Nutri free mix per Dolci liszt (ez volt itthon)
  • 5 dkg Farmo LP Low Protein liszt
  • 1 evőkanál cirokliszt
  • 1 evőkanál burgonyapehely
  • 1 evőkanál puffasztott amaránt
  • 1 evőkanál útifűmaghéj
  • 1 evőkanál mák egészben
  • 1 púpos mokkáskanál só
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 1,5 dkg friss élesztő, és 1 teáskanál szőlőcukor
  • Kb. 2,5 dl + szükség esetén még 2-3 evőkanál víz

 

Elkészítés:

Kelesztő tálban összekeverjük a száraz hozzávalókat, és hozzáadjuk a meleg szőlőcukros vízben felfuttatott élesztőt. Jól kidolgozzuk a tésztát, és közben az olajat is hozzáadjuk.  A tészta ne legyen kemény, de lágy se! Letakarva 1 órát pihentetjük. Ezután kókuszvajas kézzel megformázzuk a kifliket, illetve az eredeti recept szerint megcsavarhatjuk, de zsemléket is formálhatunk. A tetejét megszórhatjuk magokkal, vagy akár reszelt sajttal is. Begyújtjuk a sütőt 180 fokra, és amíg melegszik, a tésztát folpackkal letakarva pihentetjük. Kb. 30 perc alatt megsülnek, és még forrón lekenjük vajjal. Finom, nagyon könnyű gluténmentes házi péksütemények lesznek! Mint minden gluténmentes kenyérféle, ez is kihűlve, de frissen a legjobb!

A recept eredete: http://malenakonyhaja.blogspot.hu/2014/06/svajci-gyokerkenyer-glutenmentesen.html

 

Gluténmentes kakaós szelet

 

Hozzávalók:

 

  • 6 dl liszt (nálam most: kb. 2 dl Emese kenyérpor, 1 ½ dl rizsliszt, ½ dl Nutri Free mix Dolci liszt, 2 - 2 púpos evőkanál gesztenye liszt, és tápióka keményítő, 1 - 1 púpos evőkanál cirok liszt, és kukoricaliszt)
  • 4 dl szőlőcukor (vagy, fele szőlőcukor, fele kókuszvirág cukor)
  • 1 dl kakaópor
  • 20 dkg olvasztott vaj
  • 1 csg foszfátmentes sütőpor
  • 1 mokkáskanál vaníliapor
  • 1 evőkanál almaecet
  • 1 dl rizstej
  • 3 dl víz
  • darabosra vágott dió, aszalt gyümölcsök, mazsola, vagy csokidarabok

 

Elkészítés:

 

A száraz hozzávalókat összekeverjük, és hozzáadjuk az almaecettel elkevert vizet, rizstejet, és az olvasztott vajat. Jól összekeverjük, és sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, és előmelegített sütőben 180 fokon sütjük. Gázsütő 6-os fokozat, kb. 35-40 perc. Tűpróba!

 

Ötlet:

 

Most én közepes méretű tepsiben sütöttem, és a tetejét megszórtam kókuszreszelékkel, de készíthetjük nagyméretű tepsiben is. Ez esetben vékonyabb lesz a tészta, és rövidebb idő alatt megsül. Miután kihűlt, két darabba vágva megtölthetjük ízlés szerinti krémmel, vagy akár lekvárral is. De nagyon finom önmagában is, bár én szeretem kókuszkrémmel fogyasztani.

 

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

Recept innen származik: GET Sántáné Nórika Mexikói csokis sütije

 

 

 

 

Omlós kiflik

Hozzávalók: Kb. 40 db-hoz

  • 35 dkg Anna Panni kenyérliszt
  • 25 dkg vaj
  • 175 ml tejföl
  • Kb. ½ dl víz
  • 1 evőkanál ecet
  • ½ mokkáskanál só

Elkészítés:

A sóval elkevert lisztben elmorzsoljuk a vajat, majd hozzáadjuk a tejfölt, és az ecettel elkevert vizet. Kezelhető állagú tésztát kell kapnunk. Ne legyen kemény a tészta! Folpackkal letakarva hűtőben pihentetjük minimum ½ órát, de lehet egy éjszakát is. Felhasználás előtt rövid ideig hagyjuk szobahőmérsékleten, hogy puhuljon. Lisztezett táblán, vagy két lap folpack között kinyújtjuk kb. ½ cm vastagságúra. Kb. 5x10 cm-es téglalapokra vágjuk. Megtöltjük ízlés szerinti töltelékkel.  Ezt most szilvalekvárral töltöttem meg. Feltekerjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk. Ez a mennyiség egy nagyméretű tepsibe való adag. Előmelegített 200 fokos sütőben kb. 25 perc alatt megsülnek. Forrón vaníliás szőlőcukorba forgatjuk.                                                                          Egy nagy tányér finom omlós süti a végeredmény.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

Tökmagolajos zsemlék

Hozzávalók: 6 db-hoz

  • 3 dkg barna rizsliszt
  • 4 dkg cirok liszt
  • 3 dkg GM zabpehely liszt (Provena)
  • 5 dkg tápiókakeményítő
  • 5 dkg burgonyakeményítő
  • 1 csapott evőkanál teff liszt
  • 1 evőkanál puffasztott amaránt
  • 1 teáskanál szárított élesztő
  • 1 teáskanál xantán
  • ½ mokkáskanál szódabikarbóna
  • 1 mokkáskanál só
  • 1 teáskanál szőlőcukor, vagy nyírfacukor/kókuszvirág cukor/méz - ízlés szerint
  • 1 mokkáskanál ledarált chia mag, 1 evőkanál vízzel elkeverve állni hagyjuk, pár perc, amíg bezselésedik
  • 1 tojás sárgája, a bezselésedett chia maghoz keverve
  • 2 evőkanál tökmagolaj
  • kb. 1 ½ dl rizstej
  • ½ teáskanál almaecet

 

Elkészítés:

A száraz hozzávalókat jól elkeverjük egy fedeles kelesztő tálban. A nedves hozzávalókat összekeverjük, és a lisztekhez öntjük. A tésztát jól összedolgozzuk, ha szükséges adhatunk hozzá még 1-2 evőkanál rizstejet, hogy kellően nedves, enyhén ragacsos állagú legyen. Ezután lefedjük, és 1 órát pihentetjük. Ezt követően kókuszvajas kézzel 6 db zsemlét formázok, és sütőpapírral bélelt tepsibe rakom, letakarom folpackkal. Bekapcsolom a sütőt 230 fokra (gázsütő 8-as fokozat), és a tűzhely tetején pihentetem még fél órát. Egy edénybe vizet teszek a sütőbe, és így sütöm a zsemléket, kb. 10 percig ezen a fokozaton, majd leveszem a hőfokot 6-os fokozatra. Kb. 30 perc alatt megsülnek a zsemlék, Tűpróba! Rácsra szedem ki hűlni, és még forrón megkenem vajjal.

Ötlet:

Tehetünk a zsemle tésztájába aprított tökmagot, és sütés előtt megszórhatjuk tökmaggal, ízlés szerint. De ha nem szeretnénk, enyhén zöldes színű tökmagos zsemléket, készíthetjük tökmagolaj helyett olíva olajjal is. Fantasztikusan finom zsemlék lesznek, másnapra sem száradnak ki, és nem puhulnak el, de le is fagyaszthatjuk!

A recept Kollár Anita Gluténmentes és finom című könyvéből való némi alakítással.

Jó étvágyat kívánok!

 

Sárgabarack lekvár útifűmaghéjjal

Hozzávalók: Kb.20-21 db 375 ml-es üveghez

  • 10 kg sárgabarack
  • 4-4,5 kg szőlőcukor - ízlés szerint
  • 3-4 db bio citrom leve
  • kb. 5 púpos evőkanál útifűmaghéj

Elkészítés:

A megmosott barackokat kisebb adagokban forrásban lévő vízbe rakjuk, kb. 1 perc, utána hideg vízzel telt edénybe átszedjük, és megszabadítjuk a héjától, és a magjától. Az így megtisztított barackokra ráöntjük a citromok levét, és jó nagyméretű edényben folyamatosan kevergetve főzzük. Amint kezd sűrűsödni - kb. ¾ óra - hozzáöntjük a szőlőcukrot. Addig főzzük, míg a cukor elolvad benne - kb. 15 perc - hozzákeverünk - cukorral együtt mérve - kg-onként 1 teáskanál útifűmaghéjat. Ezzel már csak felforraljuk, és elzárjuk alatta a tüzet. Tiszta üvegekbe szedjük, lezárjuk az üvegeket, és száraz dunsztba tesszük. (Jó meleg takaróba bebugyoláljuk, és ebben hagyjuk kihűlni. 1-2 nap alatt kihűlnek, és eltehető a kamrapolcra, de frissen is lehet fogyasztani.

Ötlet:

Az edény körül a tűzhelyet ajánlatos letakarni alufóliával, illetve a környezetét, - konyhapult, járólap - mivel a lekvár igencsak rotyog, és köpköd. Sőt a kezünkre is húzzunk edényfogó kesztyűt kevergetés közben.                 A végeredmény egy finom, egészséges, kellő sűrűségű sárgabarack lekvár. Mivel nem tartalmaz tartósítószert, ezért felbontás után, amit nem használunk fel, ajánlatos hűtőben tárolni!

Sikeres elkészítést, és jó étvágyat kívánok hozzá!

 

Chia magos buci

Hozzávalók:

  • 1 evőkanál őrölt chia mag
  • 5 dkg fehér rizsliszt
  • 6 dkg cirokliszt
  • 9 dkg kukoricakeményítő
  • 5 dkg burgonyakeményítő
  • 1 evőkanál kókusztejpor
  • 1 ½ teáskanál szárított élesztő (Bioreal)
  • 1 teáskanál só
  • 1 ½ teáskanál xantán
  • ½  mokkáskanál szódabikarbóna
  • 2 teáskanál szőlőcukor
  • 2 dl víz
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 teáskanál almaecet
  • a tetejére ízlés szerinti magvak (nálam most aprított tökmag)

Elkészítés:

Az őrölt chia magot 3 evőkanál vízzel jól elkeverjük, és picit pihentetjük. Közben a száraz hozzávalókat jól összekeverjük, majd hozzáadjuk a chia magos masszát, és hozzáöntjük a víz, olívaolaj, és almaecet keverékét. Alaposan összedolgozzuk, és letakarva pihentetjük 1 órát, amíg duplájára megkel. Ezután kókuszvajas kézzel 6 db hosszúkás bucit formáztam, óvatosan, hogy a levegőt ne nyomjam ki a már megkelt tésztából. Bagett sütő formába helyeztem, megszórtam aprított tökmaggal, letakartam folpackkal.  A sütőt előmelegítettem 220 fokra, és a letakart bucikat a meleg tűzhely tetején 30 percig pihentettem. Ezután egy edénybe vizet tettem a sütő aljába, majd a megkelt bucikat 5 percig ezen a fokozaton, majd kb. 35 percig 180 fokon sütöttem. A végén az elzárt sütőben hagytam még 5 percig. Tűpróba! Miután kivettem a sütőből lekentem a bucikat vajjal, és rácson hagytam kihűlni.

A recept eredete: Kollár Anita Gluténmentes és finom című könyve némi változtatással

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

Cékla krémleves

 

Hozzávalók 4 személyre:

 

  • 2 db közepes méretű cékla
  • 4 db közepes méretű krumpli
  • 1 db közepes méretű hagyma
  • 1 teáskanál bio ételízesítő
  • Őrölt színes bors
  • ½ mokkás kanál só
  • 2 dl kókuszkrém
  • ½ bio citrom leve

 

Elkészítés:

 

A megtisztított, és kisebb kockákra felvagdalt céklát, krumplit, és hagymát, az ételízesítővel, sóval, borssal, és annyi vízzel odateszem főni, hogy éppen ellepje. Miután megpuhultak, leveszem a tűzről, hozzáöntöm a kókuszkrémet, és ha szükséges, még kevés vizet. Összeturmixolom, visszateszem a tűzhelyre, de csak egyet rottyantok rajta, majd elzárom alatta a tüzet, és ekkor csavarom bele a citromlevet. Kókuszkrémmel meglocsolva fogyasztjuk, de nagyon finom tökmagolajjal meglocsolva is.

 

Jó étvágyat kívánok, ehhez az egyszerű, egészséges, és nagyon finom leveshez!

 

 

A legfinomabb gluténmentes túrós pogácsa

Hozzávalók: Kb. 60 db-hoz

Tésztához:

  • 5 dkg cirokliszt
  • 5 dkg fehér rizsliszt
  • 3 dkg ragacsos rizsliszt, (vagy gluténmentes zabpehely liszt: Provena)
  • 7 dkg burgonyakeményítő
  • 5 dkg tápiókakeményítő
  • 2 teáskanál xantán
  • 1 teáskanál útifűmaghéj
  • 1 ½ teáskanál szárított élesztő (Bioreal)
  • 1 ½ teáskanál só
  • 25 dkg puha vaj
  • 25 dkg túró
  • 2 tojás sárgája
  • 2 evőkanál tejföl

Kenéshez:

  • 1 mokkáskanál ledarált chia mag
  • 1 evőkanál víz
  • 1 tojás sárgája

A chia magot elkeverjük a vízzel, és pihentetjük kb. 10 percig, amíg kicsit bezselésedik, ekkor hozzáadjuk a tojás sárgáját, és villával jól összekeverjük.

Tetejére:

  • 1 tojás sárgája
  • 1 evőkanál víz

Elkészítés:

A liszteket, keményítőket, xantánt, élesztőt, útifűmaghéjat, sót alaposan összekeverjük. Legjobb kézi habverővel elkeverni. Hozzáadjuk a vajat, túrót, tojások sárgáját, és a tejfölt, és az egészet összegyúrjuk. Ezután a kapott bucit folpackba csomagolva egy éjszakát a hűtőben pihentetjük. Másnap kivesszük a hűtőből, és minimum 15 percig hagyjuk szobahőmérsékleten puhulni, ezután két cipóba vágjuk, majd egyenként jól belisztezett deszkán kinyújtjuk, kb. 40×45 cm-es téglalap alakúra. Megkenjük a chia magos tojással, és kettéhajtjuk, ezután ismét megkenjük, majd újra kettéhajtjuk. Ujjnyi vastag tésztánk lesz. Folpackkal letakarva pihentetjük 30 percet. Közben a sütőt 200 fokra előmelegítjük. 2 db nagyméretű sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk a 2 ½ cm-es, kiszaggatott pogácsákat, majd megkenjük a tojás sárgája, és víz keverékével. Szép pirosra megsütjük, kb. 25 perc. Sütés során szépen megemelkedik, és hihetetlenül könnyű, pihe-puha, finom pogácsák lesznek.

A recept eredete: Kollár Anita: Gluténmentes és finom című könyve. 

 Ötlet:

Az eredeti receptben szereplő 2 db egész tojás helyett a tésztába 2 db tojás sárgáját, 2 evőkanál tejfölt, és 1 teáskanál útifűmaghéjat használtam, A tészta hajtogatásakor, a kenéshez az 1 db egész tojást  a receptben megadott módon helyettesítettem.  Továbbá a ragacsos rizsliszt helyett gluténmentes zabpehely lisztet használtam, és ezen is nyújtottam ki, de használható helyette rizsliszt.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

 

 

Omlós túrós lepény20x30 cm-es tepsihez

 Hozzávalók a tésztához:

  • 20 dkg Schar Mix it univerzális liszt
  • 15 dkg Anna Panni sütemény liszt
  • 15 dkg vaj
  • 3 evőkanál szőlőcukor
  • kb. 3 evőkanál tejföl
  • 2 tojás sárgája
  • 1 csapott teáskanál sütőpor
  • Késhegynyi szódabikarbóna

 A túrótöltelékhez: 

  • 45 dkg túró - áttörve
  • édesítő - ízlés szerint (nekem kb. 8-10 evőkanál szőlőcukor, nem mértem, hanem kóstoltam)
  • kb. 1 dl tejföl
  • 1 bio citrom lereszelt héja
  • 1 mokkáskanál vanília por
  • csipetnyi só
  • 1 teáskanálnyi útifűmaghéj

 Elkészítés: 

Először előmelegítettem a sütőt 200 fokra, ezután elkészítettem a tölteléket, majd összeállítottam a tésztát, és két lapot nyújtottam belőle. Az alsó lapot sütőpapíron nyújtottam ki, kicsit meglisztezve, erre kentem el a tölteléket. A felső lapot folpackon nyújtottam, és ráfordítottam a túrótöltelékre. Villával megszurkáltam a tésztát, néhány percig teljes lángon, majd 180 fokon sütöttem készre. Kb. 30 perc. Sütőfüggő!

 Ötlet: 

A túrótöltelékre tehetünk meggyszemeket, vagy eperdarabokat is, én most jó sűrű ribizli lekvár darabkákkal szórtam meg. (A lekvár sűrűségét a főzés végén hozzáadott útifűmaghéj adja.) Nagyon finom omlós süti a végeredmény.

 Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

 Édes ostya


Hozzávalók:

  • 10 dkg Schar Mix B liszt
  • 10 dkg teljes kiőrlésű rizsliszt
  • 10 dkg kukoricakeményítő
  • 2 evőkanál kókuszvirág cukor
  • 7 dkg vaj
  • 1 tojás sárgája
  • ½ mokkás kanáll só
  • 1 teáskanál foszfátmentes sütőpor
  • 1 dl tejföl
  • kb. 1 és 1/2 dl víz

Ezeket összegyúrtam. Kicsit pihentettem. Majd a bemelegített ostyasütőben 2 darabonként sütöttem meg.

Ötlet:

Mivel a tészta kicsit ragacsos, kanállal, és egy kés segítségével adagoltam a sütőlapra, pici diónyi mennyiségeket. Gyorsan megsülnek. 2-3 db kihűlt ostyalapot kevés vajban felolvasztott étcsokival megkenhetünk, és összeragaszthatjuk. Aki az édesebb ízeket kedveli a felolvasztott csokihoz adjon kevés ízlés szerinti édesítőt, mivel ez így nem nagyon édes. Készíthetjük sajtosan is, ez esetben a cukor helyett 1 marék reszelt sajtot, valamint ízlés szerint őrölt borsot, szemes köménymagot adjunk a tésztához.  Finom omlós - nem zsíros - ostyánk lesz.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

 

Sajtos zsemle muffin formában sütve - kétféleképpen

Élesztős változat hozzávalói:

 

  • 25 dkg Glutenix fehérkenyérliszt
  • 1-1 evőkanál hajdina, barna köles, mandula, és gesztenye liszt
  • 1 evőkanál burgonya pehely
  • 1 evőkanál puffasztott amaránt
  • 1-1 evőkanál szezámmag, és lenmagpehely
  • 1 teáskanál útifűmaghéj
  • 2 marék reszelt sajt (cheddar és parmezán keveréke)
  • 1 tojás sárgája
  • 1 dl rizstej és kb. 1/4 dl víz keveréke, csipet szőlőcukorral meglangyosítva
  • 1 dl tejföl
  • 1 csapott teáskanál Himalája só
  • 1,25 dkg friss élesztő – a langyos tejkeverékben felfuttatva
  • 5-6 dkg olvasztott vaj

 

A sajt kivételével az egészet jól kidolgoztam, és utána kevertem bele a reszelt sajtot, majd letakarva hagytam megkelni. Ezután ismét óvatosan, kicsit átkevertem. 
Ezt a mennyiséget 12 db-os muffin sütőbe elosztottam. A formába beletettem a kapszlikat és megkentem kókuszolajjal. Fagylaltos kanállal raktam, és megszórtam a tetejét kevés reszelt sajttal. 180 fokos sütőben kb. 30 perc alatt megsültek. Jó nagyok, könnyűek, kívül ropogósak és nagyon finomak lettek, és mennyei illat lengte be a lakást. Mikor kicsit hűltek, a papírt szépen le tudtam róla szedni.

 

Sütőporos változat hozzávalói:

 

  • 25 dkg Schar Mix B liszt
  • 1-1 evőkanál hajdina, barna köles, cirok, és teff liszt
  • 1 evőkanál burgonya pehely
  • 1 evőkanál puffasztott amaránt
  • 1-1 evőkanál szezámmag, chia mag, és útifűmaghéj
  • 2 marék reszelt sajt (cheddar és parmezán keveréke)
  • 1 tojás sárgája
  • 1 dl rizstej és kb. 1 és 3/4 dl víz keveréke
  • 1 dl tejföl
  • 1 csapott teáskanál Himalája só
  • 1 zacskó foszfátmentes sütőpor (500 gr liszthez))
  • 4 evőkanál olívaolaj

 

A sajt kivételével az egészet jól kidolgoztam, és utána kevertem bele a reszelt sajtot, majd 12 db-os muffin sütőbe elosztottam. Kókuszolajos kézzel kis gombócokat formáztam, és beleraktam a kókuszolajjal kikent kapszlikba. Megszórtam a tetejét kevés reszelt sajttal. Gázsütőben teljes lángon 10 perc, majd 180 fokon kb. 25 perc alatt megsültek. Mikor kicsit hűltek, a papírt szépen le tudtam róla szedni.

Ötlet:

 

Elkészíthetjük ízlés szerint más, vagy kevesebb féle lisztből is. Sütőpor helyett használhatunk szódabikarbónát, de ez esetben adjunk hozzá kevés citromlevet is, de a szódabikarbóna íze kiérződik.

 

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

Rétes

 

Hozzávalók

Tésztához:

  • 20 dkg Nutri Free Mix Per Pane liszt
  • 10 dkg Schar Mix B liszt
  • 10 vaj
  • 175 gr kefir
  • 2 tojás sárgája
  • csipet só

Megkenni:

  • 10 dkg olvasztott vaj

Túró töltelék:

  • 50 dkg túró
  • 6-7 evőkanál szőlőcukor
  • csipet só
  • késhegynyi vanília por
  • reszelt bio citromhéj

Elkészítés:

A tésztához valókat összegyúrjuk, és három cipóba osztva, folpackkal letakarva, hűtőben pihentetjük néhány órát.

 Közben elkészítjük a tölteléket.

Az áttört túrót összekeverjük a többi hozzávalóval. Tettem bele egy kevés kókuszlisztet is, de ez függ a túrótól.

 A tésztánkat szobahőmérsékleten hagyjuk kicsit felengedni, hogy nyújtható legyen.(1/2-1 óra). Két lap folpack között egyenként kinyújtjuk jó vékonyra (1-2 mm), majd bőven lekenjük olvasztott vajjal, és csíkban rárakjuk a tölteléket. A folpack segítségével szorosan feltekerjük, és sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk. A tetejét is lekenjük a vajjal. Előmelegített sütőbe tettem, és gázsütőben teljes lángon 10 percig, majd 180 fokon kb. 30 percig sütöttem.

Ötlet:

A túrót vanília, és citrom helyett ízesíthetjük apróra vágott friss kaporral is, de ez esetben kevesebb cukrot tegyünk vele. Ízlés szerint, készíthetjük egyéb töltelékkel is.

Finom vajas ízű, omlós, kissé leveles jellegű tésztánk lesz. Kihűlve szeleteljük.

Sikeres elkészítést, és jó étvágyat kívánok hozzá!

Recept: Gluténmentes konyha, liszt érzékeny hétköznapok csoport

 

Almás pite

 

 Hozzávalók: (20x30 cm-es tepsihez)

  • 300 g túró
  • 100 g kókuszliszt
  • 3 tojás sárgája
  • 3 evőkanál szőlőcukor
  • 1 dl kókusztej
  • 2 evőkanál kókuszkrém
  • ½ mokkás kanál szódabikarbóna
  • 1 teáskanál útifűmaghéj, és 2-3 evőkanál növényi tej

 Almatöltelék:

  • 5 db nagy alma
  • 2-3 evőkanál, ízlés szerinti édesítő
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • csipet só
  • ½ bio citrom leve

 Elkészítés:

A tésztához valókat összedolgozzuk. Két gombócot formálunk. Pihentetjük, amíg a tölteléket elkészítjük.

A megtisztított almákat a többi hozzávalóval turmix gépben összemixeljük.

Az alsó lapot sütőpapíron nyújtjuk ki. Rákenjük a tölteléket. A felső lapot két lap folpack között nyújtjuk, majd

ügyesen ráborítjuk az almára. 180 fokon sütöttem kb. 35 percig.

Ötlet:

Az eredeti recept egész tojásokkal készül, de én a tojásfehérje helyett tettem az útifűmaghéjat, és még kevés

rizsitalt, hogy összeálljon a tészta. Hidegen szeleteljük fel.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

Recept eredete: http://ehezesmentes-karcsusag-szafival.blogspot.hu/2014/05/light-paleo-almas-pite.html

 

 

Gluténmentes barna kenyér

 

Hozzávalók:

  • 40 g teljes kiőrlésű cirokliszt
  • 40 g rizsliszt
  • 20 g köles liszt
  • 100 g burgonyakeményítő
  • 100 g tápióka keményítő
  • 1 ek. chia mag egészben
  • 1,5 tk. xantán
  • 1 tk. só
  • 1 mk őrölt köménymag
  • 1 ek. szőlőcukor
  • 3 ek. olívaolaj
  • 1 tk. almaecet
  • 1,5 tk. porélesztő
  • 1/4 tk. szódabikarbóna
  • kb. 2,5 dl langyos víz

A szárazanyagot, a liszteket, a keményítőket, a xantánt, a sót, a cukrot, a szódabikarbónát és az élesztőt, egy tálba tesszük, és habverővel jól elkeverjük.  Ezután hozzáadjuk az olajat, az ecetet és a vizet. Sima tésztává dolgozzuk. Akkor jó a tésztánk, ha kenőcs állagára emlékeztet.

A tálat letakarjuk és 30 percig kelni hagyjuk. Közben előmelegítjük a sütőt 180 fokra.

Ezután a tésztát, megformáztam, bevagdostam, sütőpapírral bélelt tepsibe tettem, és folpackkal letakarva pihentettem a tűzhely tetején. Kb. 30 perc alatt duplájára megkelt, ekkor beraktam a sütőbe, és mellé, egy kis edényben vizet is tettem. Kb. 60 perc alatt sült meg, és még az elzárt sütőben pihentettem kb. 10 percig. Miután kivettem a sütőből vajjal megkentem. Csak, ha teljesen kihűlt, akkor szeleteljük fel!

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 Eredeti recept: http://www.limarapeksege.hu/2014/05/glutenmentes-barnakenyer.html

 

A legegyszerűbb fagyi

 

Hozzávalók személyenként:

 

  • 1 banán 
  • 10 dkg eper, vagy bármilyen gyümölcs
  • 1-2 evőkanál kókuszkrém - elhagyható

A megtisztított banánt felkarikázzuk, az epret feldaraboljuk (minél apróbbra), és fagyasztó szekrénybe tesszük, legalább néhány órára, vagy egy éjszakára. A megfagyasztott gyümölcsöket turmixgépbe téve sima krémmé dolgozzuk, és már fogyaszthatjuk is.

Ötlet:

 Az eredeti receptben nem szerepel, de én tettem hozzá kevés kókuszkrémet, mert így könnyebb volt a gépnek dolgoznia, és még krémesebb lett tőle a fagyi. Ezt eperrel készítettem, de a lefagyasztott banánhoz, ha gyümölcs helyett kakaóport adunk, finom csoki fagyit is készíthetünk. Mellesleg, a jó érett banánt, ha kakaóporral kikeverjük nagyon finom, és egészséges csoki krémet kapunk.

Eredeti recept itt: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=239859712887412&set=a.167444566795594.1073741834.167044646835586&type=1

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

Gluténmentes kifli, és zsemle

Hozzávalók: 6-8 db-hoz

  • 18 dkg Schar Mix B liszt
  • 7 dkg Nutri-free Mix Per Pane kenyér liszt
  • 1 evőkanál teljes kiőrlésű cirok liszt
  • 1 dl rizsital
  • 1,5 dl víz
  • 1 mokkáskanál só
  • 1 mokkáskanál szőlőcukor
  • 1,5 dkg friss élesztő                                                                                                
  • 3 evőkanál extra szűz olíva olaj

Elkészítés:

A meglangyosított rizsital, víz, és szőlőcukor keverékében felfuttattam az élesztőt. A többi hozzávalóval összekevertem, és sima egynemű tésztává dolgoztam. Kókuszvajas kézzel megformáztam a zsemléket, és kifliket, és sütőpapírral bélelt nagy méretű tepsibe raktam. Ízlés szerint megszórhatjuk magvakkal. Letakartam folpackkal. A sütőt 180 fokra előmelegítettem, és a tűzhely tetején hagytam megkelni. Jó fél óra alatt szépen megnőttek, ekkor levettem a folpackot és a meleg sütőbe tettem. Kb. 25 perc alatt megsültek. Amikor kivettem a sütőből, lekentem vajjal.

A végeredmény fantasztikusan könnyű, puha, illatos, kívül roppanós, belül finom puha kifli, és zsemle.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

A recept innen: http://glutenmenteselet.blogspot.hu/2014/05/glutenmentes-amerikai-hot-dog.htmlt

 

Egészséges finom kenőke  

                                                                   

Hozzávalók: Kb.

  • 10-12 dkg kókuszvaj (Barco)
  • 1/2 dl hidegen sajtolt tökmagolaj
  • csipet Himalája só    

A hozzávalókat krémesre kikeverjük. Hűtőben tároljuk. Nagyon finom kenyérre kenve!

Jó étvágyat kívánok hozzá!                

 

Gluténmentes magvas kenyér




Hozzávalók: 

 

  • 500 gramm kenyérliszt (nálam most Nutri-free Mix Per Pane)
  • 1 evőkanál teljes kiőrlésű köles liszt
  • 1 evőkanál teljes kiőrlésű cirok liszt
  • 210 ml rizsital
  • 220 ml víz
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 30 gramm friss élesztő
  • 1 teáskanál szőlőcukor
  • 2 mokkáskanál só
  • ízlés szerinti magok, egészben (1-1 tk. chia mag, szezámmag, napraforgómag, de lehet lenmag is)                                                                                                 

 

A meglangyosított folyadékban a cukorral az élesztőt felfuttatjuk. Hozzáöntjük a lisztes keverékhez és hozzáadjuk az olajat. Egynemű, sima tésztává dolgozzuk. Kókuszvajas kézzel megformáztam, sütőpapírral bélelt tepsibe tettem, bevágtam a tetejét, majd megszórtam szezámmaggal. letakartam folpackkal, és a bemelegített tűzhely tetején kelesztettem duplájára, kb. 25 perc. A sütő aljába tettem egy edénybe vizet, és 180 fokon sütöttem kb. 60 percig. A sütési idő, függ a sütőtől! Tűpróbával ellenőrizzük!

 Pihe-puha nagyon finom kenyér a végeredmény, és még másnap is ugyanilyen finom!

 Ötlet:

 

 A kihűlt kenyeret felszeletelem, majd egy részét lefagyasztom. Szükség esetén kenyérpirítóban pillanatok alatt fel lehet frissíteni.

 Jó étvágyat kívánok hozzá!

  Eredeti recept újragondolva:

 

http://malenakonyhaja.blogspot.hu/2014/02/nutri-free-mix-per-pane-glutenmentes.html

 

 

Túrós pogácsa


Hozzávalók: kb. 50 db-hoz

  • 25 dkg túró
  • 25 dkg rizsliszt (teljes kiőrlésű)
  • 12,5 dkg vaj
  • 1 csomag foszfátmentes sütőpor
  • 1 tojás sárgája
  • kb. 3 evőkanál tejföl
  • 2 mokkáskanál só

Elkészítés:

A hozzávalókból jól kezelhető tésztát gyúrunk. Ujjnyi vastagra nyújtottam, bevagdostam, kiszaggattam. Két nagy méretű tepsiben fért el. A tetejét lekentem pici mézzel elkevert vízzel, és 220 fokon szép pirosra sütöttem. Kb. 20-25 perc. Nagyon finom frissen is, de fagyasztható is.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

Recept eredete:

Glutén mentes konyha, és liszt érzékeny hétköznapok csoport

 

 

Bagett

  

 

 Hozzávalók: Sütőformában 6 db

 

  • 50 dkg Schar Mix B liszt
  • 10 dkg Glutenix Alfa Mix liszt
  • 2 evőkanál burgonyapehely
  • 2 evőkanál köles pehely
  • 1 evőkanál cirok liszt
  • 1 teáskanál útifűmaghéj
  • 3 dl rizstej
  • 3 dl víz, plusz 1-2 evőkanálnyi víz
  • 3 evőkanál olíva olaj
  • 3 dkg friss élesztő, és 1 teáskanál szőlőcukor
  • 1 csapott teáskanál só

 Elkészítés:

 A tejet és vizet a szőlőcukorral meglangyosítjuk, és az élesztőt felfuttatjuk benne. A többi alapanyagot összekeverjük, hozzáöntjük az élesztős keveréket és összedolgozzuk. Lehet, hogy kell hozzá még 1-2 evőkanál víz. Közepesen kemény - inkább picit ragadósabb - tésztánk lesz. Kókuszvajjal bekent táblán 6 db rudat formáztam, közben a kezemet is jó alaposan bekentem kókuszvajjal - egyébként ragad a tészta. Sütőformába tettem. Begyújtottam a sütőt, és a tűzhely tetején kelesztettem duplájára, majd 180 fokon sütöttem kb. 50 percig. Tűpróba! Természetesen kisebb adagot rövidebb ideig kell sütni.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

SAJTOS RUDAK

 

 

Hozzávalók:

 

  • 50 dkg GM liszt (nálam most Anna Panni süteményliszt)
  • 25 dkg vaj
  • 1 tojás sárgája
  • 1 teáskanál só
  • 1 marék reszelt sajt a tésztába és 1 marék a tetejére (Parmezán és Cheddar keverékét használtam)
  • kb. 1,5 dl tejfölt, és kb. 0,5 dl hideg víz
  • 1 evőkanál 10 %-os ecet

 Elkészítés:

 A hozzávalókból a közepestől kicsivel, keményebb tésztát gyúrunk, letakarva pihentetjük kb. ½ órát szobahőmérsékleten. Jól kezelhető tésztánk lesz. Amennyiben szükséges minimálisan belisztezhetjük a gyúrótáblát. Félujjnyi vastagra nyújtjuk, megkenjük felvert tojássárgája, és pici víz keverékével, megszórjuk reszelt sajttal, és nagyon enyhén végigsimítjuk a sikálóval a tésztát, hogy tapadjon rá. Ezután felvagdaljuk, ujjnyi széles csíkokra. Én szilikon lapátkával vagdaltam. Egyáltalán nem ragadt, nagyon kellemes selymes állagú a tészta. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk. Ez a mennyiség 3 db nagyméretű, gázsütőhöz való tepsiben fér el. 200 fokon sütjük. Kb. 20 perc.

 Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

Krumplis lángos gluténmentesen

 

Hozzávalók: kb. 15 db

 

  • 35 dkg GM liszt (Alfa Mix-et használtam)
  • 10 dkg héjában főtt, áttört burgonya (1 db közepes méretű)
  • 1 mokkáskanál só
  • 1 dkg élesztő, 1 mokkáskanál szőlőcukor
  • kb. 2-2,5 dl rizstej (amennyit a tészta felvesz)
  • 2 evőkanál tejföl
  • 2 evőkanál kefir
  • kókuszvaj a sütéshez 

 Elkészítés

A lisztbe beletesszük az áttört burgonyát, a sót és a langyos tejben a cukorral felfuttatott élesztőt. Hozzáadjuk a többi hozzávalót, és a tésztát jól kidolgozzuk. Kicsit lágyabb tésztánk lesz. Amikor már szép sima, letakarva duplájára kelesztjük. Ha szépen megkelt a tésztánk, lapátkával átdolgozzuk, majd kókuszvajba mártogatott szilikon lapátkával kis darabokat rakunk egy folpackkal beterített táblára. Kókuszvajat melegítünk, és - mivel lágyabb, ragadósabb a tészta - a kókuszvajba mártott lapátkánk segítségével - az időközben kicsit elterült - tésztánkat felemeljük, és a zsiradékba fordítjuk, majd egy fém kanál segítségével ellapogatjuk. Miután szép pirosra sültek, kéztörlő papírra szedjük ki.

Kicsit macerás a sütése, de megéri, mert, habkönnyű, nagyon finom lángos a végeredmény.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

Recept: http://www.gasztroangyal.hu/receptek/sutes/krumplis-langos/

 

 

 

Krumplis ropogtatni való - chips helyett

Hozzávalók: 16 db-hoz

  • 25 dkg főtt, áttört burgonya (tisztán mérve)
  • 7,5 dkg GM lisztkeverék
  • 1 evőkanál mangalica zsír
  • 1 evőkanál víz
  • 1 csapott mokkáskanál só

Elkészítés

A langyosra hűlt burgonyához hozzákeverjük a lisztet, a szobahőmérsékletű zsírt, a sót, és a vizet alaposan összegyúrjuk. Amikor a tésztánk összeállt, lisztezett gyúródeszkára borítjuk, kézzel egy kicsit lenyomkodjuk, majd sodrófával ujjnyi vastagra nyújtjuk, és nagyobb méretű pogácsaszaggatóval pogácsákat szaggatunk belőle. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és a tetejüket is vékonyan átkenjük mangalicazsírral. Előmelegített sütőben teljes lángon, pirosra sütjük. Kb. 25 perc alatt kész.

Ötlet:   

Felhasználhatjuk hozzá a maradék tört krumplit, de ez esetben ne tegyünk hozzá vizet és zsiradékot is csak módjával. Gyorsan elkészül ez a finom ropogtatni való, langyosra hűtve frissen fogyasszuk. Kívül ropogós, belül finom puha burgonya.

 Jó étvágyat kívánok!

Recept: http://www.gasztroangyal.hu/receptek/sutes/krumplis-pogacsa/

 

 

 

 

Piskóta tojás nélkül:

 

Hozzávalók:

 

  • 2 dl rizstej
  • 20 dkg rizsliszt
  • 3 evőkanál joghurt, vagy kaukázusi kefir
  • 1 dl olívaolaj, vagy olvasztott vaj, kókuszvaj
  • 1 evőkanál kakaópor, vagy
  • 3-4 evőkanál nyírfacukor, vagy kókuszvirág cukor
  • 1 mokkáskanál szódabikarbóna
  • 1 mokkáskanál foszfátmentes sütőpor

 

Elkészítés:

A tejet, joghurtot, vagy kefirt, és az olvasztott zsiradékot összekeverjük, majd hozzáadjuk a többi alapanyagot. Simára keverjük, majd sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük. 180 fokon kb. 20-25 perc alatt megsül. Tűpróba!

Könnyű, finom kevert tészta alapunk lesz. Bármivel tölthető, ízesíthető.

Ezt most kefirrel, nyírfacukorral, és olívaolajjal készítettem. Miután kihűlt, vékonyan megkentem lekvárral, és kakaós krémmel, majd megszórtam kókuszreszelékkel. Az olaj íze frissen kicsit érződik, ezért ajánlom az olvasztott vajak használatát.

 Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

 

Krumplis lángos

Hozzávalók: 10 db-hoz

  • 25 dkg tört krumpli
  • 1 púpos evőkanál kukoricaliszt (vagy hajdina liszt)
  • 1 púpos evőkanál Schar Mix B liszt
  • kb. ½ dl víz

Elkészítés:

A hozzávalókból tésztát gyúrunk. Annyi vizet adunk hozzá, hogy összeálljon. 10 db gombócot formálunk. Enyhén lisztezett táblán egyenként kinyújtjuk, és kisebb méretű, kerámia, vagy teflon serpenyőben megsütjük. Fogyaszthatjuk magában, vagy megtöltve ízlés szerint.

Ötlet:

A megmaradt tört krumplit jól felhasználhatjuk erre a célra. Finom a tört krumpli, ha néhány gerezd fokhagymával együtt főzzük, és együtt törjük meg. Ha frissen főzzük a krumplit, adjunk hozzá pici zsiradékot, és ez esetben több víz kell hozzá, hogy összeálljon.

A gombócokat egyenként, közvetlenül sütés előtt nyújtsuk ki. Fél tenyér méretűre, így könnyebben kezelhető. A serpenyőt minden lángos sütése előtt vékonyan kenjük ki mangalicazsírral, vagy kókuszvajjal. A kinyújtott lángosokat, egy széles lapátkával alányúlva könnyen a serpenyőbe tehetjük. Miután megsült és tálra borítottuk, a serpenyőt egy kéztörlőpapírral töröljük ki, hogy a lepergett liszt ne égjen benne tovább.

Sikeres elkészítést, és jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

Túrós pogácsa

 

 

Hozzávalók: 50-55 db-hoz

 

 

 

  • 25 dkg gluténmentes lisztkeverék (nálam Glutenix Alfa Mix)
  • 25 dkg túró
  • 25 dkg vaj
  • 1 - 1 evőkanál burgonya és köles pehely
  • 1 púpos teáskanál só
  • 1 mokkáskanál szárított élesztő
  • ½ mokkáskanál foszfátmentes sütőpor
  • tetejére reszelt sajt (parmezán, cheddar)

 


Elkészítés:

 

A hozzávalókat összegyúrjuk, 1 éjszakát a hűtőben letakarva pihentetjük. Másnap hagyjuk 1-2 órát szobahőmérsékleten állni, majd ujjnyi vastagra kinyújtjuk. A tetejét vízzel kentem meg, megszórtam reszelt sajttal, kicsit rányomtam és kiszaggattam. 200 fokon sült kb. 20-25 percig.

 

Jó étvágyat kívánok!

 

 

 

Kapros csirkemell érmék

 

 

Hozzávalók: 2 személyre

 

  • 1 nagy fél csirke mellfilé
  • 1 evőkanál kókuszvaj
  • 1 közepes fej hagyma
  • bio ételízesítő
  • frissen őrölt bors
  • 1 nagy csokor friss kapor
  • 2 dl tejföl
  • 1 teáskanál tápióka-, vagy kukoricakeményítő
  • pár csepp bio citromlé

 

Elkészítés:

 

A kókuszvajon megdinszteljük az apróra vágott hagymát, hozzáadjuk a megtisztított, érmékre vagdalt csirkemellet, fehéredésig pirítjuk, majd a kapor, kivételével rászórjuk a fűszereket, és szükség szerint kevés víz hozzáadásával puhára pároljuk. Miután megpuhult, rászórjuk az apróra vagdalt friss, vagy fagyasztott kaprot, átkeverjük, majd a keményítővel, és pici vízzel elkevert tejföllel besűrítjük, Citromlével ízesítjük. Kevergetve felfőzzük, és már kész is. Ezt most párolt rizzsel fogyasztottuk.

 

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

Gluténmentes rostkenyérke

 

 Hozzávalók:

  • 6 dl lisztkeverék (rizsliszt, mandula liszt, gesztenye liszt, köles liszt, kókuszliszt, hajdina liszt)
  • 4 evőkanál pehely (burgonya, köles)
  • 3 evőkanál puffasztott amaránt
  • 3 evőkanál útifűmaghéj
  • 1 evőkanál tápióka, vagy kukoricakeményítő
  • 1 mokkáskanál só 
  • 1 mokkáskanál szódabikarbóna, kevés citromlével felhabosítva
  • 6 dl jó meleg víz
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 2 evőkanál lenmagpehely

Elkészítés:

A hozzávalókat összedolgozzuk. Pihentetjük pár percig, hogy az útifűmaghéj magába szívja a nedvességet. Ezután 2 - 4 felé vágjuk, és hosszúkás cipót formázunk belőle. Megforgatjuk ízlés szerinti magvakba (lenmag, szezámmag, napraforgómag, darabos dió, de lehet köles golyó őrleménybe is). Előmelegített sütőben 15 percig teljes hőfokon, majd 180 fokon kb. 40 percig sütjük. Egészséges, magas rost tartamú kenyérke, éppen ezért ne felejtkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztásáról!

Ötlet:

 Az összetételben szereplő lisztek ízlés szerint variálhatók. Mindenképpen többféle lisztből jó készíteni. A felsorolásban szereplő sorrendnek megfelelően csökkenő mennyiséget használjunk (Pl. Rizslisztből a legtöbbet, hajdina, és kókusz lisztből a legkevesebbet). Ha nagyobb darabban sütjük, a sütési idő is növekszik. Csak, ha teljesen kihűl, akkor vágjuk fel.  Melegen kicsit ragacsos, de kihűlve jó az állaga. Kívül finom ropogós, belül puha.

Jó étvágyat kívánok!

 

 

 

Szendvicssütős fűszeres kenyérke

 Hozzávalók: 12 db-hoz

 

  • 4 púpos evőkanál Schar Mix B liszt (kb. 10 dkg)
  • 1 evőkanál Emese kenyérpor
  • 1 - 1 evőkanál hajdina, és kukoricaliszt
  • 1 - 1 evőkanál burgonya, és köles pehely
  • 1 teáskanál mangalicazsír
  • 1 darabka füstölt apróra vágott mangalica kolbász
  • ½ mokkáskanál só
  • ½ dkg friss élesztő, kevés szőlőcukor
  • kb. 2 dl folyadék (víz, és rizsital vegyesen, de lehet csak vízzel is)

 Elkészítés:

 A meglangyosított cukros folyadékba felfuttatjuk az élesztőt, a kolbász kivételével hozzáöntjük a többi hozzávalót. Sima tésztává dolgozzuk. Nokedli sűrűségű legyen a tészta. A vizet apránként adjuk hozzá, nehogy túl lágy legyen, de ha szükséges még adhatunk hozzá. A végén belekeverjük a kolbászt.  Hagyjuk pihenni, majd meleg szendvics sütőben megsütjük. Kb. 10 perc.

 Ötlet:

 A tésztát elkészíthetjük hamarább is, letakarva hűtőben 2-3 óra alatt szépen megkel. Sütés előtt finoman átkeverjük. Kolbász helyett ízlés szerint készíthetjük egyéb ízesítőkkel is, sőt édesen is.

 Jó étvágyat kívánok!

  

Bagett

 

Hozzávalók:

  • 25 dkg Schär Mix B liszt
  • 5 dkg Emese kenyérpor
  • 1 evőkanál burgonyapehely
  • 1 evőkanál köles pehely
  • 1 mokkáskanál útifűmaghéj
  • 1,5 dl rizstej
  • 1,5 dl víz
  • 1,5 evőkanál olíva olaj
  • 1,5 dkg friss élesztő, és 1 mokkáskanál szőlőcukor
  • 1 mokkáskanál só

Elkészítés:

A tejet és vizet a szőlőcukorral meglangyosítjuk, és az élesztőt felfuttatjuk benne. A többi alapanyagot összekeverjük, hozzáöntjük az élesztős keveréket és összedolgozzuk. Lehet, hogy kell hozzá még 1-2 evőkanál víz. Keményebb tésztánk lesz. Lisztezett táblán 4 db rudat sodrunk, és a sütőformába rakjuk. Megkelesztjük duplájára, majd 180 fokon sütjük kb. 30 percig. Tűpróba!

Ötlet:

Mivel nincs bagett sütőformám, ezért a kéztörlő papír hengerét kétfelé vágtam, bevontam alufóliával, és a közepébe 1-1 sütőpapír csíkot fektettem. Kettő hengerből lett 4 db forma. Ez nem az én ötletem, a Neten találtam. A tésztát a sütő kelesztő fokozatán szoktam pihentetni, így 15-20 perc alatt duplájára növekszik, majd felveszem a hőfokot, és így sütöm készre. Kész sütőformában hamarább megsül, mivel lukacsos, és alulról is jobban éri a hő.

Jó étvágyat kívánok!

 

 

 

Kakaós kalács

 

  

Hozzávalók:

 

  • 20 dkg Schär Mix B liszt
  • 10 dkg Glutenix fehérkenyér liszt
  • 2,5 dl folyadék (tejszín-víz keveréke, vagy növényi tej)
  • 4-5 evőkanál, ízlés szerinti édesítő (szőlőcukor, kókuszvirág cukor, nyírfacukor)
  • 2 tojás sárgája
  • 5 dkg vaj
  • 1,5 dkg friss élesztő
  • 1 evőkanál kakaó
  • ½ mokkáskanál só
  • ízlés szerint késhegynyi vanília por

Elkészítés:

A meglangyosított folyadékban, pici cukor hozzáadásával felfuttatjuk az élesztőt. A liszteket elkeverjük a sóval, édesítővel, és vaníliával, elmorzsoljuk benne a vajat. Hozzáadjuk a tojások sárgáját, és az élesztős folyadékot. Egy evőkanál folyadékot kihagyunk, ez kell a kakaóhoz. A tésztát összedolgozzuk, amíg szép sima, egynemű lesz, majd kétfelé vesszük. Az egyik feléhez adjuk a kakaót, és az 1 evőkanál folyadékot. Ezt is eldolgozzuk. Belisztezett folpackon külön-külön kinyújtjuk mindkét tésztát, majd a kakaós lapot a folpack segítségével a másik lapra borítjuk. Eligazgatjuk, majd a folpack segítségével feltekerjük, mint a bejglit. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, szintén a folpack segítségével. Lekenjük, majd duplájára kelesztjük, és előmelegített sütőben 180 fokon sütjük kb. 40 percig. Tűpróba!

Ötlet:

Vigyázat! A gluténmentes lisztekből készült tésztát nem szabad olyan sokáig dagasztani, mint a búzásat, csak annyira, hogy sima, egynemű legyen a massza. Nálam most a folyadék kókusztej volt. A sütő kelesztő fokozatán pihentettem a tésztát, míg duplájára megkelt. Kb. 15-20 perc. A tetejét lekenhetjük tojás sárgája, és pici víz keverékével is, de most én méz és pici víz keverékét használtam.

 Az ötletet Betti és Laci karácsonyi kalács receptje adta.

 

 

Túrógombóc másképp

Hozzávalók: 2 személyre

  • 0,5 dl kukoricadara
  • 0,5 dl rizsdara
  • 2,5 dl víz
  • 25 dkg tehéntúró
  • csipetnyi só
  • 1 evőkanál vaj
  • 5 dkg ledarált köles golyó

Elkészítés:

A vizet a sóval felforraljuk. A forrásban lévő vízbe beleszórjuk a kétféle darát, és kevergetve néhány perc alatt sűrűre főzzük. Ezután levesszük a tűzről és belekeverjük a túrót. Vizes kézzel gombócokat formálunk, és a vajon rövid ideig átpirított köles golyó őrleménybe megforgatjuk. Ízlés szerint tálaljuk.

Habkönnyű, nagyon finom gombócok lettek. Ezt morzsába forgatva, fahéjjal, és mézzel fogyasztottuk, kevés szőlőcukorral megszórva.

Ötlet:

Morzsa helyett használatunk mákot, diót, vagy fahéjjal, és mézzel ízesített tejföllelt is.

Jó étvágyat kívánok!

 

 

 

 

Kenyér

 

Hozzávalók:

 

  • 3 dl barna rizs liszt
  • 1,5 dl tápióka keményítő
  • 1 dl kukoricakeményítő
  • 3 jó púpos evőkanál Glutenix fehérkenyér liszt
  • 2 jó púpos evőkanál kukoricaliszt
  • 1 evőkanál barna köles liszt
  • 1 evőkanál krumpli pehely
  • 1 evőkanál köles pehely
  • 1 - 1 púpos teáskanál útifűmag héj, és chia mag ledarálva
  • 1 evőkanál köles golyó ledarálva
  • 1 jó evőkanál mangalica zsír, vagy 2-3 evőkanál olíva olaj
  • 1,5 dkg friss élesztő, 2 mokkáskanál szőlőcukor
  • kb. 5 dl víz - lehet, hogy kicsivel kevesebb is elég
  • 1 csapott teáskanál só

 

Elkészítés:

 

Az élesztőt felfuttatjuk a langyos vízben. Összedolgozzuk a többi hozzávalóval, inkább lágyabb a tésztája. Ízlés szerint adhatunk hozzá magvakat, vagy megszórhatjuk magvakkal. Kisebb méretű formába, vagy tepsibe öntjük. Kelesztjük 25-30 percig, majd 180 fokon sütjük kb. 50-60 percig. A sütő aljába egy edénybe tegyünk vizet, és így süssük. Tűpróba!

 

Nagyon jó ízű, igazi kenyér állaga van, nem kalácsos, hanem kicsit masszívabb.

 

Jó étvágyat kívánok!

 

 

 

 

Habkönnyű túrófánk

 

Hozzávalók:

 

  • 25 dkg házi tehéntúró
  • 175 ml tejföl
  • 2 tojás sárgája
  • 2 evőkanál szőlőcukor
  • csipet vaníliapor
  • 1 mokkáskanál foszfátmentes sütőpor
  • késhegynyi szódabikarbóna
  • késhegynyi só
  • 15 dkg Schar Mix B liszt

 Elkészítés:

A túrót, tejfölt, tojások sárgáját és a szőlőcukrot kikeverjük, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót. Összedolgozzuk. Ne legyen lágy, kicsit keményebb ragacsos massza legyen. Addig pihentetjük, amíg a kókuszvaj megmelegszik, majd teáskanálnyi darabokat szaggatunk a nem túlságosan forró zsiradékba.  Lassan süssük szép pirosra, hogy a közepe is átsüljön.

 Habkönnyű, nagyon finom fánkok lesznek.

 Ötlet:

 Kisebb méretű magasabb falú edénybe süssük, hogy a fánkok ússzanak a zsiradékban. Amíg sül az egyik adag, egy tányérra kiadagolhatjuk a következő adaghoz valókat, így egyszerre kerülnek a zsiradékba, és egyszerre szedhetjük ki belőle, Papírtörlőre szedjük ki, hogy a fölösleges zsiradékot magába szívja. Ezt vaníliás szőlőcukorral szórtam meg, és házi lekvárt kínáltam hozzá, de lehet darált nyírfacukrot is használni.

 Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

  

Lenmagos kenyér


Hozzávalók 1:

  • ½ dl víz
  • 1evőkanál Schär mix B liszt

Ezt összekeverjük, és addig melegítjük, míg puding állaga lesz. Nem kell főzni, ezután hagyjuk kihűlni.

Hozzávalók 2:

  • 25 dkg liszt (1 púpos evőkanál, hajdina liszt, 1 evőkanál burgonya pehely, a többi Schär mix B liszt)
  • 1 mokkáskanál só
  • 2 evőkanál lenmagpehely
  • 1 kávéskanál útifűmaghéj
  • 3 dl langyos víz, benne 1 mokkáskanál szőlőcukor és 1 dkg friss élesztő feloldva
  • 2 evőkanál olívaolaj

Elkészítés:

A hozzávalókat jól kidolgozzuk, majd sütőpapírral kibélelt kenyérformába öntjük, és egy lapátkával megformázzuk. Egy órát kelesztjük letakarva. Én a gázsütő kelesztő fokozatán pihentettem 30 percig. Miután duplájára megkelt 180 fokon sütöttem, kb. 40 percig.

Finom, belül puha, kívül omlósan ropogós, és még másnap is ugyanolyan finom kenyér lett belőle.

Recept eredete: http://farkaselet.blogspot.hu/2013/08/glutenmentes-lenmagos-schar-kenyer.html

 

Zsemle muffin formában

Hozzávalók: 6 db nagyobb muffinhoz

  • 20 dkg házi tehéntúró
  • 2 púpos evőkanál hajdina liszt
  • 2 púpos evőkanál gesztenye liszt
  • 1 púpos evőkanál kukoricaliszt
  • 1 evőkanál puffasztott amaránt
  • 1 teáskanál lenmagpehely
  • 2 tojás sárgája
  • 2 teáskanál tejföl
  • 1 evőkanál mustár
  • 1 mokkáskanál szódabikarbóna
  • 1 csapott mokkáskanál só
  • kb. 4 evőkanál víz

Elkészítés:

A hozzávalókat jól összedolgozzuk, kanállal adagolható ragacsos masszánk lesz. A tetejét elsimogatjuk, megszórhatjuk magvakkal, vagy reszelt sajttal is. Ezt én most köles golyó őrleménnyel szórtam meg, így könnyebb volt a ragacsos masszát eligazgatni. A muffin papírokat olvasztott vajjal megkenjük, kibéleljük a formákat, és beleadagoljuk a tésztát. Előmelegített sütőben teljes lángon sütjük 5 percig, majd 180 fokon további 25 percig.                                                                                                                                         Meglepően jó állagú, egyáltalán nem ragacsos, finom kis zsemlék lesznek. A mustár íze nem érződik.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

Recept eredete: https://www.youtube.com/watch?v=dTDh9o-UDTk

 

 

 

 

Karfiol krokett curry mártással

 

Krokett

Hozzávalók: - 4 személyre

 

  • 75 dkg burgonya
  • 80 dkg karfiol
  • 40 dkg brokkoli
  • 12 dkg rizsliszt
  • 1 tojás sárgája
  • 1 evőkanál reszelt parmezán sajt
  • bors
  • szerecsendió

 Elkészítés:

 A burgonyát hajában főzzük kb. 20 percig. Külön főzzük a karfiolt kb. 5 percig, majd hozzáadjuk a brokkoli rózsákat, és további 5 percig főzzük együtt. Ezután leöblítjük, lecsöpögtetjük. A megtisztított burgonyát áttörjük, és belekeverjük a lisztet, tojás sárgáját és a fűszereket. A brokkolit, és a karfiolt nagyon apró rózsákra szedjük, hozzáadjuk a burgonyához. Összedolgozzuk, megformázzuk, és kevés kókuszvajon, lassan megsütjük. Kb. 8-10 perc.

 Mártás

 Hozzávalók:

 

  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 3 evőkanál vaj, vagy kókuszvaj
  • 2 csapott evőkanál rizsliszt
  • 1 evőkanál curry por
  • 2,5 dl zöldség erőleves, vagy víz és bio ételízesítő
  • 2,5 dl tejszín, vagy rizskrém
  • só,
  •  fehér bors,
  •  kevés csili

Elkészítése:

 Az apróra vágott hagymát, a vajon üvegesre pároljuk. Rászórjuk a lisztet és a curryt, picit pirítjuk. Apránként hozzáöntjük az erőlevest, és a tejszínt. Összeforraljuk, és kis lángon pár percig főzzük. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

 Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

 

Könnyű sárgarépaleves


 Hozzávalók:

  • 35 dkg megtisztított, és nagy lyukú reszelőn lereszelt sárgarépa (lehet nagyon vékony csíkokra vágni is)
  • 2 evőkanál kókuszvaj
  • 1 kisebb fej hagyma
  • 1 nagy csokor apróra vágott petrezselyemzöld
  • ízlés szerint zeller zöldje
  • 1 evőkanál rizsliszt
  • 1 l víz, vagy ha van kész húsleves
  • ½ dl kókuszkrém
  • Himalája só
  • őrölt bors
  • csipet reszelt szerecsendió
  • pár csepp citromlé
  • 1 mokkáskanál bio ételízesítő húsleves használata esetén elmaradhat
  • chilli, vagy csípős paprikakrém - ízlés szerint
  • 1 mokkáskanál sűrített paradicsom


Elkészítés:

A kókuszvajon megfuttatjuk  az apróra vágott hagymát, majd rászórjuk a répát és egy kevés petrezselyemzöldet. 

Rövid ideig kevergetve pirítjuk, majd megszórjuk a liszttel. Kicsit átpirítjuk, és felöntjük a folyadékkal. Fűszerezzük

 ízlés szerint. Lassú tűzön főzzük addig, amíg a sárgarépa meg nem puhul.  Ekkor hozzáöntjük a kókuszkrémet.

 Ezzel már nem főzzük. Ízesítjük pár csepp citromlével, és rászórjuk a maradék apróra vágott petrezselyemzöldet.

Gyorsan elkészül, egyszerű, és nagyon finom leves.

 

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

A világ legegyszerűbb köles sütije

 

 Hozzávalók:

  • 3 dl bio köles
  • 9 dl tisztított víz
  • 1,5 - 2 dl méz - ízlés szerint
  • 1 marék mazsola
  • 1 jó marék kókuszreszelék
  • kevés őrölt fahéj
  • csipet só
  • fél fiola narancsolaj (Lecker’s)

 Elkészítés:

  A megmosott kölest és a mazsolát összekeverjük, és sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük.

  Rászórjuk a kókuszreszeléket.

  A felmelegített vízben elkeverjük a mézet, fűszereket és ráöntjük.  Kicsit megkeverjük.

  Előmelegített sütőben 200 fokon sütjük 10 percig, majd 45-50 percig 180 fokon.

  Ha kihűlt lehet szeletelni.

  Ezt kókuszkrémmel meglocsolva fogyasztottuk.  Pikk-pakk elkészíthető, elronthatatlan, és nagyon finom!

 Recept eredete: http://antalvali.com/boszorkanykonyha/koles-sutemeny.html

 

 

 

Nokedli

Hozzávalók:  

 2 személyre

  • 4 jó teli evőkanál Schär Mix B liszt
  • 2 evőkanál Hajdina liszt
  • 2 evőkanál barna rizsliszt
  • 1 evőkanál kukoricaliszt
  • 1 db nagyobbacska burgonya megtisztítva, lereszelve
  • 1 tojás sárgája
  • 1 evőkanál tejföl
  • 1 lapos mokkáskanál só
  • annyi víz, hogy hagyományos nokedli tészta állagú legyen (nem kemény, de nem is túl lágy)

A hozzávalókat összedolgozzuk.  Érdemes próbafőzést végezni, hogy megfelelő-e az állaga. Majd bő sós vízbe szaggatjuk. Miután feljön a víz tetejére kb. 1-2 percig főzzük, majd leszűrjük, és leöblítjük meleg vízzel. Nagyon finom, könnyű, puha nokedlik lesznek.

 Ezt most csirkepörkölttel elkeverve fogyasztottuk. A csirkepörköltöt, hogy jó bő szaftja legyen, hozzáadott apróra vágott sárgarépával dúsítjuk, ami szinte szétfő benne és finom krémes szaftot eredményez.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

 

Túró sajt



 Hozzávalók: 

 250 gr házi túró

3 tk. útifűmag héj

3 tojás sárgája

7 evőkanál víz
zúzott fokhagyma - ízlés szerint 1-2 gerezd lereszelve

 1 púpos mokkáskanál só

 csípős paprikakrém - ha valaki szereti


Elkészítés:

Az összetevőket jó alaposan összeturmixoljuk, majd egy kis edényben tűzön folyamatos kevergetés mellett - néhány percig - főzzük, míg kicsit nyúlós, gumis állagú lesz.

Ezután fóliába tekerjük, és 1 órán át nehezék alatt pihentetjük, Gyönyörűen vágható, kirántható.

 

 

 

Ötlet:       

 

  Az eredeti recept szerint fóliába tekerjük, de mivel az alufóliából, és a folpackból is hő hatására égészségre káros anyagok oldódnak ki, ezért én egy sütőpapírral bélelt formába öntöttem a masszát, betakartam vele, és így tettem rá nehezéket. Miután kihűlt, akkor 2 lap folpack és két vágódeszka között hagytam 1 órát, majd 1 éjszakát hűtőben pihentettem. Másnap felszeleteltem, és ebből készült a rántott sajt ebédre.

 A panír: 1) rizsliszt, 2) tojás sárgája, tejföl, és csipet só keveréke, 3) durvára tört köles golyó.

 Kókuszvajban sütöttem ki - rövid ideig.

  Nagyon finom, könnyű étel. Jó étvágyat kívánok hozzá!.

 Eredeti recept: http://www.dietas-etelek-webshop.hu/dietas_receptek_szafi_ajanlasaval/totu_bol_keszitett_paleo_sajt_56

 

Narancsos csokis keksz - csoki imádóknak

 

Hozzávalók: 16 db-hoz

  • 2 - 3 púpos evőkanál kókuszvirág cukor, nyírfacukor stb. ízlés szerint
  • 2 púpos evőkanál mandula őrlemény
  • 1 púpos evőkanál kakaópor
  • 1 evőkanál tápióka keményítő
  • 1 evőkanál kókusztejpor
  • 5 dkg jó minőségű étcsokoládé apróra vagdalva
  • csipet só
  • 1/3 ampulla bio narancsolaj (Lecker’s)
  • 2 tojás sárgája
  • Kb. 2 evőkanál kókuszkrém - annyi, hogy összeálljon a tészta, de ne legyen sűrű.

Elkészítése:

A hozzávalókat összekeverjük, ne legyen sűrű a tészta, majd teáskanállal nagyméretű, sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk 4X4 db-ot. Teljes lángon kb. 10 perc alatt megsülnek. Ne szárítsuk ki. Amikor megsülnek, várjunk 1-2 percig, és csak azután szedjük ki a kekszeket hűlni.Kihűtve frissen kívül ropogós, belül puha, kis csokoládépatakokkal.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

 

 

Zsír és tojásmentes pite - gluténmentesen

 

 

 

 

Hozzávalóka tésztához:

 

Összesen 35 dkg liszt - jó púpos evőkanállal adagolva, a következők:

  -         2 evőkanál gesztenye liszt

 -         2 evőkanál barna rizsliszt

 -         1 evőkanál mandula őrlemény

 -         1 evőkanál hajdina liszt

 -         1 evőkanál útifűmaghéj

 -         1 evőkanál kukoricakeményítő

 -         1 evőkanál tápióka keményítő

 -         2 evőkanál ledarált natúr köles golyó, vagy 1 evőkanál kakaópor

 -         2 db banán, vagy sütőtök megsütve, kihűtve (kb. 20 dkg) 

 -         10 dkg alma megtisztítva

 -         1-2 evőkanál kókuszvirág cukor / nyírfacukor / - banán esetén elhagyható

 -         1 mokkáskanál szódabikarbóna

 -         1 dl tisztított víz

 -         csipet só

 Töltelékhez:

 Az eredeti recept szerint elkészített almatöltelék (lehet kevesebb almából). De lehet: túró, mák, dió, stb. ízlés szerint.

 Tetejére:

 -         1 marék durvára tört dió / mandulalapok / kókuszreszelék (elmaradhat.).

 Tészta elkészítés:

 -         A banánt, az almát - vizet hozzáadogatva - összeturmixolom.

 -         A liszteket elkeverem a sóval, szódabikarbónával, ízlés szerinti édesítővel.

 -         Hozzákeverem a turmixolt elegyet.

 -         Sűrű, de inkább kenhető, mint nyújtható állagú tésztát kapunk. 

 -         Pihentetem, addig, amíg elkészül a töltelék.

 A tészta felét 20X30 cm-es sütőpapírral bélelt tepsibe elkenem. Rárakom a tölteléket, és a tészta másik felét is elosztom rajta és elkenem. Rászórom a durvára tört diót, stb.

 Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 30 perc alatt megsül.

 Csak hidegen szeleteljük fel!

 A gluténmentes sütikhez viszonyítva hamar megsül, és kellemes állagú a tésztája. Nem ragacsos!

 Jó étvágyat kívánok!

 Eredeti recept:  

http://antalvali.com/boszorkanykonyha/eheto/edes-sutemenyek/zsir-es-tojasmentes-almaspite.html                                                    

 

 

Meggyes lepény

   

 

 Hozzávalók:

  • 20 dkg liszt (2 - 2 evőkanál: mandula, kukorica, kókusz, gesztenye, barna rizs, barna köles lisztek, tápióka, vagy kukoricakeményítő)
  • 2 evőkanál kókuszvirág cukor, vagy ízlés szerinti édesítő
  • 1 púpos mokkáskanál szódabikarbóna
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • csipet só
  • reszelt citromhéj, vagy 3-4 csepp bio citromolaj
  • 2 dl tejföl
  • kb. 2 dl kefir
  • 1 üveg kimagozott meggybefőtt
  • 1 marék durvára tört dió

 Elkészítése:

A liszteket, cukrot, sót, fűszereket, szódabikarbónát összekeverjük, majd hozzáadjuk a tejfölt és kefirt. Jól kikeverjük, akkor jó ha krémes állaga van. Ha szükséges kefirrel lazíthatjuk. Hozzákeverjük a jól lecsöpögtetett meggyet. Sütőpapírral bélelt 20X30 cm-es tepsibe öntöttem, és a tetejét megszórtam a dióval. 180 fokos sütőben kb. 30-35 perc alatt megsült. Tűpróba!

 Tipp:

Kipróbálhatjuk kevesebb féle lisztből is. Ebbe tápióka keményítőt tettem, mert ez volt itthon. Nem tartalmaz tojást és plusz hozzáadott zsiradékot. Meglepően kellemes állagú, és nagyon finom kever süti a végeredmény!

 Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

Egészséges vajkrém - házilag  

                                                                      

 

 Hozzávalók:

20 dkg vaj

1 dl extra szűz olívaolaj

 Himalája só    

 Elkészítése:       

A lágy vajat géppel kikeverjük, és közben apránként hozzáadjuk az olívaolajat. Jó krémesre kikeverjük, sóval ízesítjük. Hűtőből kivéve is kenhető állagú.

A korábbi glutén mentes receptjeim között szereplő fehér kenyérből, hagyományos kenyérre emlékeztető pirítós kenyér készíthető, amely ezzel a vajkrémmel igazán finom!

Jó étvágyat kívánok hozzá!                

 

Kukoricamálé

Hozzávalók:

20 dkg kukoricaliszt

2 dl kefír

2 dl tejföl

1 mokkáskanál szódabikarbóna

1 csipet só

1 kis üveg szilvalekvár

 Elkészítés:

A hozzávalókat jól összekeverjük. Lágyabb piskótaszerű tésztánk lesz. 20X30 cm-es sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük. Tetejére kanállal sűrűn rárakjuk a szilvalekvárt, 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt megsül. Tűpróbával ellenőrizzük. Kellemes piskótaszerű tésztánk lesz, a lekvártól kellően édes is.

Tipp:

Készíthetjük kukoricaliszt, és rizsliszt keverékéből, tehetünk bele kevés édesítőt (ízlés szerint nyírfacukor, szőlőcukor). Tehetünk a tetejére szilvalekvár helyett magozott meggyet. Ízesíthetjük fahéjjal, reszelt bio citromhéjával, vagy bio citrom, vagy narancs olajjal - ízlés szerint. A képen látható sütemény kukorica- és rizsliszt keverékéből készült az alaprecept szerint.

Jó étvágyat kívánok ehhez az egyszerű és könnyen elkészíthető pitéhez!

 

 

Gluténmentes mákos muffin

 

       
Hozzávalók (12 darabhoz) 

 1 bögre= 3 dl

  • 1 bögre darált mák (vagy, kókuszliszt / mandulaliszt / gesztenyeliszt - lehet ezek keveréke)  
  • 1 bögre barna rizsliszt (még jobb vegyesen mandulaliszttel)
  • 1,5 bögre rizstej (kb. 4,5 dl) - esetleg kókusztej, vagy ezek keveréke
  • 2 evőkanál útifű maghéj
  • 2 tojás sárgája
  • 2 evőkanál olívaolaj (vagy vaj / kókuszvaj felolvasztva)
  • 4 – 6 evőkanál méz / szőlőcukor / nyírfacukor / kókuszvirág cukor – ízlés szerint
  • fél teáskanál szódabikarbóna – kevés citromlével felhabosítva
  • 6 csepp bio citromolaj, vagy ½ bio citrom lereszelt haja
  • 1 teáskanál fahéj, vagy őrölt csillagánizs
  • csipet vanília por,
  • csipet Himalája só

Elkészítés:

A hozzávalókat keverjük össze (elég egy kézi habverő is, hiszen könnyű és lágy a tésztánk).180 fokos sütőben kb. 30-35 percig sütjük (tűpróba). Amikor langyosra hűltek, vegyük ki őket a tepsiből, a papírt azonban csak a teljesen kihűlt sütikről húzzuk le. Lehet darált dió, és mandulaliszt, vagy kakaó mandulaliszt keverékével a mák helyett. A többi ua.

Tipp:

A muffin tepsibe belerakom az olvasztott vajjal kikent kapszlikat és fagylaltos kanállal adagolom bele a tésztát. A kivajazott papírokat könnyebb leszedni a kihűlt tésztákról! A képen látható muffin mák és dió keverékével készült.

Recept: www.antalvali.com

Váljék egészségetekre!

 

Karalábé brassói - tört burgonyával

Nagyon szeretjük a brassói aprópecsenyét, de a burgonyát is, ezért az ételtársítás szabályait figyelembe véve született meg ez a recept. Amikor füstölt mangalica szalonnát sütünk, a visszamaradt jó sok zsiradékot egy kis csavaros üvegbe öntve hűtőben tároljuk és bizonyos ételeket ezzel készítünk el, mint ezt is.

Ez a mennyiség négy adag és nagyon finom!

Hozzávalók:

-         1 db jó nagy fej karalábé (megmértem 50 dkg volt)

-         1 púpos evőkanál füstölt mangalicaszalonna zsírja

-         1 nagyobb fej hagyma

-         3-4 nagyobb gerezd fokhagyma

-         1 db bácskai zöldpaprika

-         só, őrölt bors, kevés őrölt pirospaprika

-         bőven majoránna

Elkészítése:

A karalábét megtisztítjuk, és kisebb kockákra vágjuk.

A hagymát, fokhagymát és zöldpaprikát megtisztítjuk, és apróra összevagdaljuk.

A füstölt szalonna zsírján a hagymát megdinszteljük, majd hozzáadjuk a fokhagymát és a zöldpaprikát, picit összesütjük, hozzáadjuk a karalábét és a fűszereket. Felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje, lefedve pároljuk, míg megpuhul a karalábé. ( Nem kell túl puhára) Ezután fedő nélkül 1-2 perc alatt nagy lángon lesütjük zsírjára, közben néha óvatosan megkeverjük.

A törtburgonyát mi úgy készítjük, hogy, a megfőtt, leszűrt, áttört burgonyát vajjal, kevés tejföllel, vagy tejszínnel és a saját levének egy részével keverjük krémesre.

 

Jó étvágyat kívánok hozzá!

  

 

 

Rántott hús/hal/zöldség variációk - gluténmentesen

A zöldségféléket panírozás előtt 1-2 percig sós vízben pároljuk/főzzük, majd kihűtjük, ezután panírozzuk.

A sóval ízesített hús/hal szeleteket a következő módon panírozom:

 1/ rizsliszt

 2/1 tojás sárgája, tejföl só

2/2 tojás sárgája, tejföl, mustár, reszelt fokhagyma, só, bors

2/3 tojás sárgája, tejföl, őrölt pirospaprika, csili (vagy ezek helyett csípős paprikakrém), reszelt fokhagyma, só

 3/1 puffasztott köles durvára törve

3/2 puffasztott köles durvára törve, mandulaőrlemény keveréke

3/3 puffasztott köles durvára törve, reszelt sajt keveréke

 

Ezután ízlés szerint, mangalicazsírban, vagy kókuszvajban kisütjük. A zöldségfélékhez kókuszvajat ajánlok!

A képen szereplő rántott halat a 2/2, és 3/2 leírás szerint készítettem. Nagyon finom lett!

Sikeres elkészítést és jó étvágyat kívánok!

 

Tócsni gluténmentesen

 

Hozzávalók: 15 db-hoz

  • 5 db nagyobb burgonya
  • 5 nagy cikk fokhagyma
  • 1 db közepes fej hagyma
  • kb. 5 evőkanál liszt (3 evk. barna rizsliszt, 2 evk. hajdina liszt)
  • 1 tojás sárgája
  • 1 csapott teáskanál só
  • őrölt, és szemes köménymag

Elkészítése:

A megtisztított burgonyát, fokhagymát és hagymát lereszeljük, összekeverjük a többi hozzávalóval.

Kókuszolajban a legjobb sütni, ehhez a mennyiséghez, kb. 8 dkg szükséges.

Evőkanállal a megforrósított zsiradékba rakjuk, ellapogatjuk, és szép pirosra megsütjük.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

Fehérkenyér gluténmentesen

 

Hozzávalók:

 

  • 200 g Schar Mix B liszt
  • 1 púpos evőkanál Glutenix Alfa Mix liszt
  • 1 púpos evőkanál Glutenix fehérkenyér liszt
  • 1 púpos evőkanál hajdina liszt 
  • 1 evőkanál mangalicazsír 
  • 1 mokkáskanál só 
  • 2 dkg friss élesztő 
  • 3 dl víz 
  • 0,4 dl rizstej

 

Elkészítés:

 

Az élesztőt felfuttatjuk a víz, tej, csipet szőlőcukor meglangyosított keverékében. Ezután az összes hozzávalót összekeverjük (legjobb kézi mixer dagasztójával). Krém állaga van. Beleöntjük egy kisebb formába, vagy egy 20x30 cm-es sütőpapírral bélelt tepsibe, és kelni hagyjuk kb. fél óráig. Ha megkelt sütőben 180 fokon sütjük, kb. 50 percig. Ezt most tepsiben sütöttem.

Tanácsok:

 A sütőbe érdemes betenni egy kevés vizet (egy kis lábasba), hogy ne száradjon ki a kenyér.    

 A sütés végén vajjal lekentem a tetejét. Nagyon finom, kicsit kalácsos jellege van.

 

 

 

 

 

Narancsos amaránt golyók

Hozzávalók: 15-20 db

  • 50 gr puffasztott amaránt
  • 50 gr mandulaliszt
  • 2 evőkanál méz
  • kevés reszelt friss gyömbér
  • ½  bio narancs lereszelt héja, vagy pár csepp bio narancsolaj (Lecker’s)
  • ½  narancs leve
  • 2 evőkanál olvasztott kókuszvaj


Elkészítése:

 Az alapanyagokat egy keverő tálban alaposan összedolgozzuk, a hűtőben pihentetjük minimum 30 percig. Majd vizes kézzel golyókat formázunk, és puffasztott amarántban megforgatjuk. 


(Eredeti recept: fittanyuka.blogspot.com)

Ötlet:

Reszelt narancshéj helyett narancsolajjal készítettem. Intenzívebb, és nagyon finom narancsos íze van.

Gyömbéres mézzel készítettem. Ezt használjuk tea ízesítésére is.

Gyömbéres méz elkészítése:

 Egy jó darabka friss gyömbért megtisztítok, lereszelek, és összekeverem mézzel. Visszatöltöm a mézes üvegbe, és a hűtőben tárolom. Egy jó nagy db gyömbér kb. 2 üveg (2 kg) méz ízesítésére elegendő.

Egészséges, és nagyon finom!

 

 

 

Mézes krémes

 

A tésztalapok hozzávalói:

60 dkg Schar Mix B liszt
15 dkg szőlőcukor (nyírfacukor)

 3 evőkanál méz

 10 dkg vaj

kb. 6 evőkanál rizstej

2 evőkanál tejföl

2 tojás sárgája
3 kávéskanál fahéj
2 kávéskanál szódabikarbóna

Az összes hozzávalót a liszten, és szódabikarbónán kívül egy lábasba tesszük, összekeverjük, majd összemelegítjük őket a tűzhelyen (nem szükséges gőz fölött). Mikor a vaj elolvadt  levehetjük a lángról. A lisztet elkeverjük a szódabikarbónával, hozzáöntjük a nedves alapanyagokat és jól formázható masszát gyúrunk belőle. Ne legyen kemény a tésztánk!
Amint a tészta összeállt, négy gombócot csinálunk belőle, amit gázsütőbe való tepsi méretű sütőpapíron egyenként kinyújtunk, és belecsúsztatjuk a papírral együtt a tepsibe. 220 fokon a lapok egyenként kb. 5-10 perc alatt megsülnek.

A krém hozzávalói:

5 dl rizstej
5 evőkanál kukoricakeményítő

 1 kis darab vanília rúd

20 dkg szőlőcukor (nyírfacukor)
20 dkg vaj

A tejben elkeverjük a kukoricakeményítőt, és ebből vanília hozzáadásával egy sűrű, pudingszerű masszát főzünk. Langyosra hűtjük, majd a vajjal kikevert szőlőcukorhoz adjuk és habosra keverjük robotgéppel. Ízlés szerint keverhetünk a krémbe 1 evőkanál rumot is.

A kihűlt lapok összeállítása: Lap, krém, lap, lekvár, lap, krém, lap és a tetejére a csokimáz:

Csokimáz:

  5 dkg vajat felolvasztunk, levesszük a tűzről és beletördelünk 10 dkg jó minőségű étcsokit. Addig keverjük, míg a csoki felolvad, és rákenjük a kihűlt tészta tetejére.

 A sütit csak másnap szeleteljük fel!

  Jó étvágyat kívánok!

 

 

Kalács

 

Hozzávalók:

 275 g Schar Mix B liszt 

 5 dkg vaj, felolvasztva

 1 teáskanál mangalicazsír 

 3 evőkanál Glutenix fehérkenyér liszt

 2 tojás sárgája

 2-3 evőkanál kókuszvirág cukor, (vagy szőlőcukor, nyírfacukor)

 1 marék mazsola

 késhegynyi vaníliapor

 1 csapott mokkáskanál só 

 2 dkg friss élesztő 

 3 dl víz 

 0,4 dl rizstej

Elkészítés:

Az élesztőt felfuttatjuk a víz, tej, ízlés szerinti édesítő meglangyosított keverékében. Ezután az összes hozzávalót összekeverjük (legjobb kézi mixer dagasztójával). Beleöntjük egy kisebb formába, vagy egy 20x30 cm-es sütőpapírral bélelt tepsibe, és kelni hagyjuk kb. fél óráig. Ha megkelt sütőben 180 fokon sütjük, kb. 50 percig.

Tanácsok:

A sütőbe érdemes betenni egy kevés vizet (egy kis lábasba), hogy ne száradjon ki a kalács. 

Jó étvágyat kívánok hozzá!       

 

Ez egy igazi karácsonyra való desszert.

 

Narancsos-Marcipános Szaloncukor

 

  Hozzávalók (kb. 30 darab)

 250g darált mandula (mandula liszt)

 60 g nyírfacukor porrá darálva

 2  teáskanál útifűmaghéj őrlemény

 5-6 csepp bio narancsolaj (sütéshez való)

 1 evőkanál kókusz olaj

 1/2 bio narancs reszelt héja

 késhegynyi őrölt Bourbon vanília

100 ml meleg víz

 150 g Étcsokoládé bevonó

  Elkésztése:

 Először a mandulalisztet összekeverjük a por nyírcukorral, vaníliával, reszelt narancs héjával, útifűmaghéj őrleménnyel, majd hozzáadjuk a meleg vizet. Kézzel is átdolgozhatjuk, de homogénebb masszát kapunk, ha kézi robot gép segítségével kicsit összedolgozzuk. Hűtőbe pihentetjük minimum fél órát. Nedves kézzel újra átgyúrjuk a masszát és hengert formálunk, olyan vastagságút amilyen vastag szaloncukrokat szeretnénk. Késsel feldaraboljuk a hengert és a félkész szaloncukrokat egy tálra helyezzük. Mélyhűtőbe helyezzük őket kb. 10 percre. Vízgőz felett felolvasztjuk az étcsokoládé bevonót és a szaloncukrokat egyenként belemártjuk, majd sütő papírra helyezzük őket. Ha megdermedt a csoki réteg csomagolhatjuk. Hűvös helyen tároljuk, de nem fontos hűtő szekrényben. Tipp: Az a tapasztalatom, hogy más olajos mag őrleménnyel készítve, akár vegyesen is nagyon finom az összhatás! Pl: darált dió, török mogyoró.

 

Forrás: https://www.facebook.com/pages/Fittanyuka

 

Szilvás gombóc

Hozzávalók: 4 személyre

-         Kb. 80 dkg főtt, áttört, kihűtött burgonya

-         2 evőkanál rizsliszt

-         2 evőkanál hajdina liszt

-         2 evőkanál Glutenix fehérkenyér liszt

-         Shar Mix B liszt (kb. 6-7 púpos evőkanál)

-         2 tojás sárgája

-         só

A hozzávalókból jól kezelhető, ruganyos tésztát gyúrunk, ha szükséges Shar Mix lisztet adunk még hozzá. Inkább picit keményebb legyen a tészta, ha megfelelő az állaga, könnyen tudjuk formázni. Próbafőzést végezhetünk!

A tésztából kis darabokat lecsípünk, kezünkkel ellapogatjuk, megtöltjük elnegyedelt szilvadarabkákkal, amelyeket előzőleg őrölt fahéjjal elkevert szőlőcukorba forgatunk.

Forrásban lévő sós vízben kifőzzük. Vigyázat! - ha feljönnek, a víz felszínére 1-2 percig főzzük, és már szűrjük is le. Ezek a gluténmentes (keményítőt tartalmazó) liszttel készült gombócok rövidebb idő alatt megfőnek, mint a hagyományos társaik.

Vajon kisé megpirított gluténmentes morzsára szedjük. Óvatosan rázogatva keverjük össze.

Tölthetjük szilvalekvárral is, megforgathatjuk vajon átforgatott őrölt mandulában is.

Mézzel, vagy szőlőcukorral, esetleg őrölt nyírfacukorral édesíthetjük.

Sikeres elkészítést, és jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

 

Krumplis tepertős pogácsa

Hozzávalók: (kb. 50 db-hoz)

-         20 dkg Shar mix B liszt

-         3 evőkanál Glutenix Alfa Mix liszt

-         1 púpos evőkanál hajdina liszt

-         2 evőkanál puffasztott amaránt

A lisztek mennyisége összesen: 30 dkg

-         2 közepes burgonya, megfőzve, áttörve és kihűtve

-         15 dkg darált mangalica tepertő

-         2 tojás sárgája

-         2 evőkanál tejföl

-         3 evőkanál rizstejben, mokkáskanál szőlőcukorral felfuttatott 2,5 dkg friss élesztő

-         1 púpos teáskanál só

-         1 mokkáskanál őrölt feketebors

Megkenni: 1 tojás sárgája

Elkészítése:

A hozzávalókból közepesen kemény tésztát gyúrunk. Ujjnyi vastagra nyújtjuk, bevagdossuk. Kiszaggatjuk, sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, megkenjük 1 mokkáskanál vízzel elkevert tojás sárgájával és hagyjuk szobahőmérsékleten pihenni, amíg a sütő bemelegszik. 200-on kb. 25 perc alatt megsülnek.

Jó állagú, és finom pogácsák lesznek. Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

Rakott krumpli pizza módra

 

Hozzávalók:

-         hajában főtt, vagy sült krumpli

-         fűszeres paradicsommártás

-         bivaly mozzarella sajt

-         reszelt parmezán (cheddar, vagy hasonló érett kemény sajt)

Elkészítése:

Kivajazott sütőformába rakom a megtisztított és felkarikázott hajában főtt, vagy sült krumplit. Ízlés szerint meglocsolom paradicsommártással, rápakolom a felszeletelt bivaly mozzarella sajtot, és megszórom reszelt sajttal. A legmagasabb fokozatra előmelegített sütőbe rakom, és addig sütöm, míg a sajtok ráolvadnak, és megpirulnak.

Paradicsommártás elkészítése:

Hagymát, fokhagymát apróra vágok, kevés olívaolajon megfuttatom, apróra vágott - hajától, magjától megtisztított – paradicsomot szórok rá. Sóval, borssal, oregánóval, bazsalikommal, kakukkfűvel ízesítem. Lassú tűzön összefőzöm, amíg besűrűsödik. Télen sűrített paradicsommal készítem.

ötlet:

Ízlés szerint, lehet a krumplira párolt zöldségeket, gombát, mangalicakolbász karikákat is rakni, de csak sajttal elkészítve is nagyon finom.

 

Sztrapacska

 

 

Kb. 1 kg krumplit megtisztítunk, lereszelünk, ehhez kb. 20 dkg Shar Mix B lisztet, 1-2 evőkanál hajdina lisztet, 1-2 tojás sárgáját, és csipet Himalája sót adunk. Félkemény tésztát keverünk, ha szükséges Shar Mix lisztet adunk még hozzá. Próbafőzést végezzünk!

Ezek most pirított káposztával, és bivaly gomolyatúróval készültek.

 Sikeres elkészítést és jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

 

Gluténmentes cipócska

 

 

 

 Hozzávalók:

 250 g Schar mix B liszt

50 g Glutenix Alfamix liszt

 1 evőkanál hajdinaliszt

200 ml kókuszkrém

 200 ml víz

 20 g friss élesztő

 1 evőkanál szőlőcukor

 2 evőkanál burgonyapehely

 2 evőkanál puffasztott amaránt

1 evőkanál útifűmaghéj

 1 evőkanál lenmagpehely

 1 mokkáskanál só

 2 evőkanál olívaolaj (vagy olvasztott vaj, kókuszvaj)

 Elkészítés:

 Az élesztőt felfuttatom a kókuszkrém, víz, szőlőcukor meglangyosított keverékében. A többi hozzávalóval összedolgozom. Megformázom olajos, vagy vizezett kézzel. Ebből 8 db buci lett. Begyújtom a sütőt és a legkisebb fokozatra berakom kelni.  Az aljára edénybe vizet teszek. Amikor a duplájára megnő, felveszem a hőmérsékletet 200 fokra. A sütés vége felé lekentem a bucikat vízzel. Kb. 30-35 perc alatt elkészülnek.

Finom, könnyű tésztája van, nagyon enyhén kókusz ízű, de elkészíthető kókuszkrém helyett tejszínnel is.                 

Fagyasztható is, sütőben felmelegítve is nagyon - nagyon finom.

 

 Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

  

A sajtos spagetti nagy kedvenc nálunk.

 

Sajtos spagetti

 

Hozzávalók:

 2 csg. rizs spagetti (2x25 dkg - Rapunzel)

5 dkg vaj

2 evk. rizsliszt

 3 dl víz

 5 dl tejföl

 Himalája só, reszelt fehér bors, reszelt szerecsendió

 10 dkg reszelt sajt (parmezán, vagy hasonló érett kemény sajt)

 

Elkészítése:

 A spagettit 3 felé eltöröm és bő sós vízben kb. 10 perc alatt megfőzöm, leszűröm.

 Közben elkészítem a mártást, ehhez az olvasztott vajban megfuttatom a rizslisztet, felöntöm a vízzel és összefőzöm, míg besűrűsödik. Leveszem a tűzről, hozzáadom a reszelt sajt nagy részét (keveset kihagyok a tetejére), elkeverem, míg a sajt felolvad és hozzáöntöm a tejfölt. Fűszerezem, és összekeverem a kifőtt spagettivel. Vajjal kikent 20X30 cm-es tepsibe öntöm. Begyújtom a sütőt a legmagasabb fokozatra állítom, berakom a spagettit. Kb. 20-30 perc alatt megsül. Addig sütöm, míg a teteje elkezd sárgulni, így finom lágy, de picit pihentetve szépen szeletelhető.

Paradicsommártással szeretjük.

Ehhez: 1 kis fej hagymát, 2-3 gerezd fokhagymát apróra vágok, kevés olívaolajon megfuttatom, apróra vágott - hajától, magjától megtisztított – paradicsomot szórok rá. Sóval, borssal, oregánóval, bazsalikommal, kakukkfűvel ízesítem. Lassú tűzön összefőzöm, míg besűrűsödik. Néha gombát is teszek bele. Ekkor a hagymán kicsit átsütöm a gombát és ugyanúgy adom hozzá a többi alapanyagot. Télen sűrített paradicsommal készítem.

 

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

 

 

Csokiszalámi nosztalgia

 

 

Hozzávalók:

 

  • 0,5 kg finomra darált kókuszreszelék
  • 10 dkg fekete csokoládé
  • 10 dkg vaj
  • Ízlés szerinti édesítő (stevia, xilit, szőlőcukor)
  • 10 dkg durvára darált csonthéjas vagy mag (ami van otthon – dió, török mogyoró, kesudió, mandula stb. – vegyesen vagy külön csak egyféle)
  • Kávé – annyi, hogy a massza összeálljon
  • Zsírpapír /alufólia, folpack/

 

Elkészítés:

 

  • Egy tálba tedd bele a 0,5 kg finomra darált kókuszreszeléket
  • Önts bele 10 dkg olvasztott vajat
  • Feketekávéban olvassz fel 10 dkg csokoládét
  • Durvára, darálj meg valamilyen magot vagy diót, és keverd bele a masszába
  • Ízlésed szerint tegyél édesítőt a keverékedbe
  • Önts a tésztába annyi feketekávét, hogy a massza összeálljon
  • Készíts elő egy nagyobb zsírpapír /alufólia, folpack/ lapot, erre halmozd hosszában, henger alakban a tésztát
  • A papírt vagy alufóliát görgesd fel, a lap végeit biztonságosan nyomkodd vissza, és tedd a szalámit a mélyhűtőbe
  • Készíts előrelátóan kisebb rudakat, és így csak mindig annyit vegyél elő, amennyire szükséged van
  • 1-2 óra múlva már kiveheted, és várj, míg vágható lesz

 

Forrás: paleovital.hu

 

TIPP:A csokoládé legegyszerűbb felolvasztása, ha egy edényben felolvasztjuk a vajat, levesszük a tűzről, és beletördeljük az étcsokoládét. Kevergetjük, míg a csoki elolvad.  A vaj pont annyira meleg, hogy szép simára felolvad benne a csoki.

 

 

Krumplis sajtos pogácsa                                                                                                       

Hozzávalók: (kb. 50 db-hoz                                )

-          12 dkg Shar mix B liszt

-          2 evőkanál Glutenix Alfa Mix liszt

-          1 evk.  hajdina liszt

-          1 evk. puffasztott amarant

A lisztek mennyisége összesen: 20 dkg

-          2 közepes burgonya, megfőzve, áttörve és kihűtve (lehet 1-2 gerezd fokhagymát is belefőzni)

-          5 dkg vaj

-          1 tojás sárgája

-          2 evk. tejföl

-          2 - 3 evk. rizstejben, mokkáskanál szőlőcukorral felfuttatott 2 dkg friss élesztő

-          1 csapott teáskanál só

-          1 marék reszelt sajt (cheddar és parmezán keveréke)

Megkenni: 1 tojás sárgája

Elkészítése:

A hozzávalókból közepesen kemény tésztát gyúrunk. Ujjnyi vastagra nyújtjuk, megkenjük 1 mokkáskanál vízzel elkevert tojás sárgájával, megszórjuk reszelt sajttal. Kiszaggatjuk, sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, és hagyjuk szobahőmérsékleten pihenni, amíg a sütő bemelegszik. 200-on kb. 25 perc alatt megsülnek.

 

Gluténmentes fasírt  

             

Pintér Mirkó bundás kenyere adta az ötletet.           


A fasírtba kenyér, zsemle stb. helyett, puffasztott amarántot tettem. Csak simán belekevertem, mennyiséget nem tudok írni, megérzés szerint! Kicsivel lágyabb lett a fasírt alap a szokottnál, fagylaltos kanállal szaggattam a mangalicazsírba, de megsülve nagyon jó állagú, finom, könnyű lett. 
Érdemes ezt a változatot is megkóstolni.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 
 

 

 

 

vvXv

Új jelszót kérek! Regisztrálok az oldalra!

Friss híreink